A következő évek során számunkra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon – szép mondat, iránytű ez az élet viharában. Kétéves immár, most szülinapos. A választások első fordulójának estéjén hangzott el. Orbán Viktor mondta az őt ünneplő tömegnek.

A felén tehát túl vagyunk ennek a négyéves ciklusnak, és mi napra nap tapasztaljuk, miként áll helyt választásnapi szavaiért a miniszterelnök, hogyan teljesíti saját iránymutatását. Végül is az elmúlt két évben nem sokat módosított ezen a szerénységen és alázaton. Néhány betűt csupán, így: serényen alázott. De hát még csak félidő van, ezek az aprócska pontatlanságok még kijavíthatók.

Ha már iránymutatás, van ennek a félidős kormányzásnak egy igazán szép szimbóluma. Egy intézkedés, amely afféle esszenciája az elmúlt két évnek: az általános iskolai erkölcsi nevelés az. Benne van a szándék ereje és képesség hiátusa.

Hogy mit akar és mit tud ez a kormány kezdeni velünk. Vagy ha velünk már nem is, hát a gyerekeinkkel. Azt ugyan még nem sikerült megválaszolni, hogy ki, milyen tananyagból és milyen pénzből fog több mint négyezer iskolában erkölcsöt, és legfőképpen persze hittant oktatni, de szeptemberben becsöngetnek mindenképp, nevelésnek pedig lennie kell. Lehetne például a szerénység és az alázat irányadó az oktatásban. Az olyan európai lenne. Ehhez képest egyelőre annyi biztos, hogy már a kisiskolá­soknak bélyeget sütnek a homlokukra. Dokumentálva lesz a gyerekek bizonyítványában, hogy erkölcstanra vagy a hittanra jártak-e, miként nyilván az is, miféle vallás okítására jelentkeztek. Lesz egy adatbázis ateistákról, katolikusokról, reformátusokról, zsidókról, buddhistákról és rasztafáriánusokról, Kubatov Gábor sem álmodhatna ennél szebbet. Nagykorú magyarnak, egy népszámláláson például, nem kötelező megvallani hitét. Hát most majd a kiskorúnak az lesz az iskolában.

Hittan ügyében, megvallom, nem vagyok járatos, így csak komoly erőfeszítés árán vagyok képes követni a miniszterelnök mostanában gyakran hangoztatott gondolatmenetét, miszerint állam és egyház szétválasztása, hovatovább az egész felvilágosodás és racionalizmus egy idejétmúlt gondolat. Azt is csak gyanítani merem, hogy az egyházak, köztük a katolikus egyház egyáltalán nincs felkészülve arra a teherre, amit a kormány éppen rájuk akar sózni. De hogy ki és mit fog oktatni azoknak a kisdiákoknak, akik netán valamely kisebb – és szegényebb – egyháztól, vagy egyházi státuszát most a kormánynak hála elveszített vallási közösségtől várnának hitéleti iránymutatást, arról tán még magának Semjén Zsoltnak sincs fogalma.

Az erkölcstan hallgatására kárhoztatott, az ateis­ta rubrikába sorolt hitetlen tízéveseket viszont nagyon is el tudom képzelni. Meg a tanárt, szegényt, akinek most „szilárd erkölcsi értékrenddel bíró, harmonikus személyiségeket” kell nevelni belőlük, ahogyan azt Hoffmann Rózsa volt kedves mondani. Ez olyan komoly feladat – tényleg az –, hogy a mi kormányunk nem bízza az oktondi szülőre. Maga veszi kézbe inkább, eligazítja a kisiskolásokat jó és rossz dolgában. Mondjuk, ők ebben valóban járatosak: ők a jók, mindenki más rossz, megtanulhattuk volna már. De képzeljük csak el, ahogyan a frissen erkölcsoktatóvá átképzett technikatanár belép a zsibongó tanterembe, hogy jó és rossz dolgában, azaz szándék és következmény viszonyában, egyén és közösség kapcsolatában, a szabad akarat, az értékválasztás, no meg a becsület és tisztesség ügyében rendet tegyen a kis fejekben. Képzeljük el, hogy a tizenévesek már néznek, mondjuk, híradót, és kérdeznek. Ilyeneket: attól, hogy valakinek egy adott pillanatban igazat adott a többség, figyelmen kívül hagyhatja-e mások véleményét? Vagy: tisztességes dolog visszamenőlegesen megváltoztatni a szabályokat? Netán: becsületes a saját barátokat milliárdokkal tömni mások adóforintjaiból? Esetleg: jó dolog-e szembehelyezkedni mindazzal, amit európainak hívnak? A haladók még feltehetik azt is, hogy miért ér többet egy falusi focistadion, mint a városi színház, bár ez a kérdés általános iskolában még nem valószínű, ott még a focinak sok híve van.

Áll majd ott a tanár, töri a fejét nyilván, mit mondjon minderre, úgy erkölcstanilag, iránymutatás gyanánt. Aztán eszébe jut, mivel is vághatná ki magát szorult helyzetéből. „Gyerekek, a következő éveitek során számotokra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!