A magyar költészet napja alkalmából számtalan új és első slam-kezdeményezés üti fel a fejét fővárosszerte – lesz például Első Földalatti Slam a Három Hollóban, vagy 1. Diák Slam Poetry a József Attila Színházban.

 

A slam poetry, ha valaki szᬠmára esetleg nem volna teljesen tiszta, egyfajta vers, az előadó-művészet és a rapkultúra elemeit ötvöző, közönség előtt 3 percben előadott mű¬faj. A slamköltők egyik célja, hogy ledöntsék a korlátokat, határokat a költő/előadó, a bíráló és a közönség közt. A Három Holló¬ban olyan kérdések köré lehet rímes vagy rímtelen gondolatokat kerekíteni, mint például „Neked ki volt az első? És milyen volt az első?” Figyelem! Az első asszociáció¬ kon túl is van élet. Lehet első vers, első barát, első kiskutya, első dobogó, első akármi, nem csak az első… szerelem. A József Attila Színház diákslammerei számára a hívótéma a család: szövegeikben előre megadott öt kötelező szónak kell szerepelnie, amely a kanapé, a reggel, a színház, a szomszéd és a metró. Az április 11-i verses hacacárékra a szervezők olyanok előadni való gondolatait is várják, akik a versenyben ugyan nem vennének részt, de az úgynevezett open mic szekcióban szívesen eldarálnák, mit gondolnak az elsőről, a családról vagy a világról.

Címkék: irodalom

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!