Fantáziafutball

Nos, én még a régivel játszottam annak idején, de elég hamar feladtam. Pedig óriási lelkesedéssel kezdtem: emlékszem, kívülről fújtam a kezdőcsapatokat, felállásokat – és tulajdonképpen szinte mindent, a bajnoki címek és gólok számától a játékosok testmagasságáig. A fantáziafoci roppant izgalmas dolognak tűnt, azt hittük, az ember bármit elképzelhet közben. Például, hogy megveri a hollandokat (de legalábbis nem kap ki olyan nagyon tőlük), kijut a világbajnokságra, miközben a lelátóról Michel Legrand-slágereket énekelnek anyázás helyett a szurkolók, akikkel aztán kézen fogva lebeg el a rózsaszín vattacukorfellegek közt (a számtalan újonnan épült stadion fölött) a nagy futball- örökkévalóba.

Rengeteg játszottunk. Az iskolában szenvedélyes párbeszédekben vitattuk meg, ki éppen miről fantáziál, kettő-nullára vagy négy-egyre verjük-e meg a regnáló világbajnokot. Aztán valami elromlott. Szép lassan rájöttem, hogy hiába képzelek el bármit, a játék egész egyszerűen nem működik, a fantáziám nem tudja befolyásolni az eredményeket. Átverés az egész. Vagy épp külföldön már a 2.0-s játékkal nyomták, csomó extrával, amikor mi még foggal-körömmel ragaszkodtunk a gyatra grafikájú, csigalassúságú próbaverziónkhoz. Valahogy senki nem érezte fontosnak, hogy frissítsünk – minek, ha így is hozza a pénzt a program? –, aztán szép lassan oda lyukadtunk ki, hogy mire a pixeles hátvédünk megfordult az ötösnél, az ellenfél már felállt a középkezdéshez, és előtte még ünnepelni is volt ideje. 3D-ben. Így hát – nevezzenek pesszimistának, hűtlennek – felhagytam a fantáziafocival.

Innentől leginkább az volt a szórakozásom, hogy kívülről figyeltem a fantáziabuborékot. Játszott a fél ország, beleértve a televíziós szakértőket, a szakújságírókat, akik címlapon mutatták meg minden egyes meccs előtt, milyen az, amikor a józan ész szabályait teljesen felülírja a képzelet (vagy más, de az egy másik cikk lenne). Építgettük, szépítgettük fantáziacsapatunkat; a körítés, az mindig ment nekünk. Furcsa dolog a felnőttek játéka. Csakhogy eközben külföldön telepítették az újabbnál újabb frissítéseket, míg végül a mi fantáziacsapataink már a meccsek legelején lefagytak, kék halál, csókolom, ezen már egy új alaplap se segít, tessék már venni egy épkézláb számítógépet. Európában a 8.1-es verziónál járnak, mi meg kétségbeesetten nyomkodjuk a bekapcsológombot ahelyett, hogy kivágnánk az egész masinériát a következő lomtalanításon. Áthívunk majd egy havert, aki két sörért meg cigiért megbuherálja a gépet, persze csak épp annyira, hogy újra elinduljon rajta a program (többre nem is képes). Aztán amikor legközelebb fagy le a rendszer, majd teli szájjal szidjuk a rohadék Józsit, akinek direkt nem az akciós sört vettük, hanem a drágábbat, mégse javította meg tisztességesen a cuccot. Pedig micsoda gép volt ez valamikor!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!