Állítólag Wim Wendres angyalai ihlették a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium kápolnájának tetején bekukucskáló angyalpárt, melyeket, miként az épületrészt is, Makovecz Imre tervezett a győri belvárosba.
Győr felett az ég nyilván nem pont olyan, mint Berlin felett, és a bencés gimisek között is viszonylag kevés angyalszárnyacskás trapézművésznő akad, aki kísértésbe ejthetné az óriási őrangyalokat, de azért az analógia adott, melyre többek tanúvallomása szerint maga Makovecz Imre hívta fel a figyelmet. Méretük ellenére az angyalfik kintről, az utcáról alig észrevehetőek, talán egyetlen pontja van a térnek, a győri Nemzeti Színház épülete előtti placc, ahonnan lencsevégre kaphatók a tetőn afféle holdkórosként magasodó, hosszú kabátos angyalok. Aki bekéredzkedik az iskola kápolnájába, közelebbről is szemügyre veheti őket, bár kissé ijesztő, ahogy a kupola üvegpiramisán át a beszűrődő napsugarak fátyolában két hatalmas, ki tudja, miért, tüskés lény néz vissza az eget (Istent?) kémlelőkre. Egyikük aranyarccal és arannyal intő kezekkel, a másikuk ezüsttekintettel, ezüstösen óvó gesztussal. Szimbolikusan valami olyasmit szeretett volna közölni a leselkedő angyalokkal a tervező, hogy az emberek láthatatlan segítői ott állnak nap mint nap mindenki mellett – ha elégszer és a megfelelő helyen emeljük égre a tekintetünket, előbb-utóbb észrevesszük őket. Ugyanakkor, mivel ezek elismerten wendersi angyalok, fennáll a veszély vagy inkább esély, hogy egyszer csak szerelmesek lesznek. Ha nem is trapézművésznőbe, de egy tiszta szívű gimnazistába, és akkor semmi nem menti meg őket az emberré válás csodájától. Wim Wendersnél legalábbis mindig így van. Cassiel, a Távol és mégis közel angyala is feladta a halhatatlanságot, hogy megmentse egy kislány életét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!