Amikor ezeket a sorokat írom, viszonylagos béke van. A forint javulgat, a 310-es szintet kóstolgatja, az államkötvények CDS lázgörbéje pedig hőemelkedéssé szelídült. De a helyzet óránként változik. Lehet, hogy éppen ebben a pillanatban szellent a nulláslisztbe nyilatkozatával valahol valamelyik kormányzati vagy pártpotentát, és akkor újra kitör a pánik, mindenki menekül, amerre lát.

Egészen addig, amíg egy másik illetékes békülékenyen ablakot nem nyit, erre a népek bizalmatlanul szimatolva visszaóvakodnak, s a liszt is leülepszik lassan. Aztán egy óvatlan pillanatban kezdődik elölről az egész.

A világ értetlenül figyeli a kormányzó pártok 180 fokos pálfordulásait, amelyekben egyik percről a másikra a barátból ellenség lesz, az ellenségből barát és vice versa. Az, hogy például az IMF-et éppen gyűlöljük vagy szeretjük-e, óránként kéne bemondania a közszolgálatnak, mint az időjárás-jelentést. (Nem ártana előrejelzés se, narancssárga figyelmeztetéssel.) Ilyenkor, amikor a józan ész csődöt mond, legjobb, ha a matematikához, a legegzaktabb tudományhoz fordulunk magyarázatért. Némi tűnődés után sikerült is megalkotnom a Fidesz–KDNP működésének alapegyenletét:

K = Gy x ΣE1,n

Ahol: Gy = gyűlölet, E = ellenség, K = állandó.

A könnyebb érthetőség kedvéért a szorzat a következőképpen is felírható:

Gyűlölet x (Ellenség1+Ellenség2+… Ellenségn) = Állandó

A gyűlölet mértékegysége az egy Gyurcsány, ami etalon. Mint ismeretes, a súly mértékegységét az egy kilogrammos platina-iridium hengert Sévres-ben, a Nemzetközi Mérésügyi Hivatal központjában őrzik. A Gyurcsány gyűlöletetalon székhelye viszont Budapest, egyelőre még nem őrzik, de a dolog már folyamatban van. Milliomod része a mikroGyurcsány, milliószorosa pedig a megaGyurcsány (v.ö. a Bajnai meg a Gyurcsány).

A képlet másik összetevője, az Ellenség a gyakorlatban véges számú különböző komponensből áll, amelyek tovább oszthatók alellenségekre. Az Ellenség1 például az elesettek csoportját foglalja magába, a hajléktalanoktól a segélyezetteken át a munkanélküliekig, nem kifelejtve persze a betegeket, a rokkantakat, meg az alacsony keresetűeket, a minimálbéresektől egészen az alsó középosztályig. (Orbán Viktor alulról nyitott alsó középosztályról beszél, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egész osztály segge kilóg a nadrágjából.) Ellenség2 alatt a nemzetközi pénzvilágot kell érteni az IMF-től a Magyar Nemzeti Bankon át a bankvilág, a tőzsde különféle rendű-rangú intézményeit és ezek képviselőit is beleértve. Az Ellenség3 a Fidesztől független hazai és nemzetközi média, az Ellenség4-et a nemzetközi szervezetek, világ demokratikus kormányai és ezek képviselői alkotják. Mivel a hazai ellenzéki pártok eléggé gyengék, ők az Ellenség125 körül következnek a sorban, közvetlenül a magánnyugdíjpénztárak, a bírák, az ombudsmanok, a szakszervezetek, a civil szervezetek és a kisegyházak után.

Az egyenlet úgy működik, hogy ha viszonylag kevés az ellenség, akkor több utálatra van szükség, hogy a szorzat eredményeként kijöjjön az egyenlőségjel túloldalán lévő állandó. Ahogy nő azonban az ellenség mennyisége, úgy arányosan kevesebb gyűlölet is kiadja a konstans eredményt.

Az elmúlt évek története tapasztalati úton támasztja alá az egzakt matematikai képlet működését. Emlékezzünk rá, ellenzékben a Fidesz viszonylag kevés számú ellenséggel, de magasan izzó gyűlölettel koncentrált politikai ellenfeleire. Mostanában viszont, amikor már se szeri, se száma az ellenségeknek (mindenki szembe jön az autópályán), mind nehezebb fenntartani a megaGyurcsányok korábbi szintjeit. A párt egyre több korábbi támogatójával fordul szembe, a maradék szimpatizánsokban pedig egyre gyöngül a közös akolba tartozás gyűlöletmelege.

A Fidesz mostani gyakori pálfordulása is a képlet pontos működésének következménye. Ahogy kiesik például egy olyan főellenség, mint az IMF, azonnal megbillen a szorzat egyensúlya, ami csak úgy állítható helyre, ha a helyére más gonoszt helyettesítenek be, vagy fokozzák a maradék ellenséggel szembeni utálatot. A Magyar Nemzet például a héten brüsszeli forrásra hivatkozva azt közölte, hogy az EU a melegházasságok engedélyezését és Gyurcsány elleni eljárások megszüntetését szabná a sikeres hiteltárgyalások feltételeként. A homofóbiára hajlamos és Gyurcsány nevére még mindig ugró fanok körében ily módon tovább turbózott EU-ellenesség volt hivatott legalább ideig-óráig helyreállítani az IMF kiesése után a pártegyenlet balanszát. A rossz hírünk pedig az, hogy ha a nagy nemzetközi gazdasági és politikai nyomás következtében a Fidesz–KDNP végül engedni kényszerül a külföldnek, akkor ennek árát – egyensúlyának helyreállítására – hazai ellenfelein fogja kíméletlenül letörleszteni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!