Elég jelentős volt a lebukás veszélye, amikor kértem egy számlát a Népszabadság címére. Egy külvárosi boltban álltunk, a szúró- és vágóeszközök széles választéka mellett ott lehetett kapni a szubkulturális divat mindazon elemét, amit a pattanásos kis nácik akkoriban magukra öltöttek. Bomberdzsekit vettem, azt a kifordítható fajtát, aminek narancsszín felével jelezte az egyszeri skinhead, hogy bunyózhatnékja támadt. Mi éppen egy dokumentumfilmen dolgoztunk, az elvegyüléshez kellett az egyenkabát, ebbe ruházott be akkori munkahelyem, a Népszabadság. Több mint húsz éve, ’93 táján történt, amikor rácsodálkozott az ország, hogy nálunk is vannak szottyos nácik, akkor vettük észre őket, amikor a Kossuth téren belefojtották a szót Göncz Árpádba – tegyük hozzá: a mostanság az amerikai imperialistákról szónokló Boross Péter megelégedésére. Sok időt töltöttünk a magyar skinheadmozgalom és a neonáci csoportok feltérképezésével, és ennek kapcsán többször volt alkalmam találkozni Győrkös Istvánnal. Aki ezen a héten gépkarabéllyal agyonlőtte Pálvölgyi Pétert. Rendőrt. Férjet. Apát.

Zavaros fejű ember volt már húsz éve is ez a Győrkös, még nála is zavarosabb könyvekből rakta össze gyűlölettől átitatott világnézetét, mindezt heroikus küzdelemben a magyar mondatszerkezettel. Néhány tucatnyi fiatallal járt a bőnyi erdőbe katonásdit játszani, olyanokkal, akiknek nem ment a csajozás, ezért jobb híján elnevezték magukat hungaristának. Nevetségesnek is tűnhetett volna ez az egész, ha nem tudnánk, miféle gaztettekre is képes az ostobaság és az elvakultság elegye.

Több mint húsz éve tehát, hogy erről a Győrkösről tudni lehet, kicsoda. Honlapot üzemeltet, toboroz rendületlenül, terjeszti eszméit, fegyverekkel pózol.

A titkosszolgálatnál külön ügyosztály van az ilyen Győrkös-félék kezelésére, egyébként helyesen, biztos is, hogy vannak is róla vastag dossziék mindenféle páncélszekrényekben.

Ezért is érthetetlen, ha már rászánta magát a rendőrség, hogy így húsz év elteltével megnézze, miféle puskákkal is játszadozik ez az elvetemült ember, miért Pálvölgyi őrnagyot küldték ki és miért nem a kormány kedvenc elit osztagát, a súlyos milliárdokból felszerelt TEK-et. Régebben, amikor még nem annak alapján osztották a speciális képzettséget igénylő feladatokat a rendőrségnél, hogy ki mennyi időt töltött Orbán Viktor autójának anyósülésén, akkor ilyen feladatokra a különleges egység vonult ki. Igaz, akkor még úgy szóltak a hírek – ha egyáltalán –, hogy a rendőrség tette a dolgát, nem úgy, hogy a TEK „példátlanul sikeres és összehangolt akcióval elfogta a gyanúsítottat”. Rambo-hasonmás-verseny közönségdíjasának öltözött parancsnokból, kamerából, nyilatkozatból, habverésből is kevesebb volt. És megelőzhető, kivédhető rendőrhalálból is.

Tán a házkutatás körülményeivel is összefügg, hogy Győrkös és még néhány hozzá hasonló hagymázas náci kényes esetté vált a kormány számára. Mert például, mikor még én interjúztam Győrkössel, a köréje is gyűlő bőrfejűeknek egyik vezetője az a Sneider Tamás volt, aki ma a Jobbiknak, és – szégyen, gyalázat – a magyar Országgyűlésnek is alelnöke. Hogy a magyar szélsőjobb legundorítóbb legszéle az éppen magát szelídre maszkírozó Jobbikba ér, jól mutatja, hogy Sneider parlamenti közvetlen munkatársa ott lövöldözött ezzel az elvetemült emberrel a bőnyi erdőben, miként azok a betyárseregesek is, akiket Vona Gábor nevez a barátainak.

De nemcsak jobbikosok jártak vele gyakorlatozni, hanem az orosz titkosszolgálat különleges egységeinek, hogy ne mondjam: Putyin TEK-jének katonái is. Nagy baj, ha erről a magyar titkosszolgálatnak nem volt tudomása. De még nagyobb baj, ha a militáns szélsőjobb és az orosz titkosszolgálat barátsága a magyar biztonsági szolgálatok szeme előtt, netán félrenézése mellett szökkent szárba úgy, hogy meg is telt Győrkös pincéje orosz fegyverekkel.

Az ugyebár életszerűtlen, hogy az orosz elit kommandó tagjai éppen egy 76 éves magyar nácitól tanulnak harctéri ismereteket. Komolyabb biztonsági kockázattal felérő felbukkanásukat inkább az magyarázza, hogy a Győrkösék által üzemeltetett honlap az orosz állami propagandagépezet befolyása, ellenőrzése alatt áll. Márpedig ilyen portálból működik jó néhány Magyarországon is, nagy részük a Jobbik hatókörében terjeszti azokat az álhíreket és dezinformációkat, amelyeknek célja az Európai Unió és a NATO gyengítése az egyes tagországok populista, szélsőséges erőinek támogatása mellett. Csakhogy éppen ezek a portálok azok, amelyek olyan jól szolgálták az elmúlt hónapokban a kormány migráns- és Európa-ellenes politikáját, nemegyszer hírforrásként szolgálva a fideszes lakájmédiának és a közszolgálati adóknak is. Sok jel, sőt annál több, bizonyíték utal rá, hogy az európai szélsőjobb, a Jobbiktól a francia Le Pen pártjáig, orosz befolyással és orosz anyagi-politikai támogatással dolgozik a ma létező Európa szétverésén.

Úgy áll azonban, hogy Magyarországon a Jobbik helyett vagy mellett már a Fidesz a titkosszolgálattal, állami trollokkal, pénzzel és propagandával épített orosz „oszd meg és uralkodj” stratégia része, de célpontja biztosan, hiszen a Putyin elnök hatalmi és gazdasági érdekeit szolgáló európai szélsőjobb első számú hőse is Orbán Viktor lett.

Amit Európában Putyin gazdasági-stratégiai érdekeinek megfelelően, azt idehaza egy ideje már Putyin hatalmi technikáira hajazó módon tesz Orbán és a Fidesz. Ez az út vezet a bőnyi erdőből Pakson át addig az oligarchaországig, ahol már nem lehet számlát kérni a Népszabadság címére.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!