Tisztelt Magyargyalázó Kisemberellenes Provokátorat Kiszűrő Bizottmány – mostantól az egyszerűség kedvéért MKP KB, no, hogy rááll erre még a kezem, mintha magától kopogná a jó öreg Erika, a rutin és az évek, ugyebár, szmájli –, Édes Arany Pofikáim!

Mielőtt az Ifjú Gárda, a fene vigye, ezt mindig összekeverem, szóval, a Fidelitas felhívására bejelentésemet megtenném, ama reményemnek adok hangot, hogy levelem valóban a kezetekbe jut – a tegezést fogadjátok el tőlem, gyakran emlegetem mostanság édesanyátokat. Hogy milyen büszke lehet rátok, azért. Szóval, jó lenne megbizonyosodni róla, hogy ti ott, a központban valóban léteztek. A szomszédom ugyanis megnézett benneteket a tévében, és azt mondta, hótziher, hogy ti csakis biorobotok lehettek, belétek táplálják a mondatokat, az a fess kis Habony meg távvezérel benneteket. A szomszéd szerint egy mai huszonéves mégse beszélhet úgy, mint egy demenciától gyötört nyugdíjas ÁVH-ezredes. Így mondta. Ebből is látszik, hogy a szomszédom egy potenciális provokátor, a minap is vasárnap ment tejért a boltba, most, hogy végiggondolom, róla is írok majd egy levelet nektek. Mert én azt remélem, hogy ti magatoktól vagytok ilyenek. Hogy vannak még olyan konzervatív fiatalok, akiknek fontos a hagyomány, és tisztelnek mindent, ami miránk, magyarokra jellemző. Márpedig a besúgás és a feljelentés ilyen, persze csak akkor, ha jól csinálják. „Országunk békéjét védi már, s apái mellett küzd az ifjúság” – ha értitek, mire gondolok. Még szép, hogy értitek, kacsintós szmájli. Szóval, van itt ez az ember, akinek alapos megfigyelését javasolom az MKP KB-nak. Ott van minden Fidesz-rendezvényen, az éberség indokolt, az elmúlt években változtatta alakját, de a hetykén zsebre vágott kezéről még mindig felismerhető. Namármost, mi a barátnőimmel egyre többször kapjuk azon magunkat, mikor a CBA-ban kézműves magyar termékek vásárlása közben politizálgatunk, hogy ez az ember minket összezavar. Állandóan elveszítjük a fonalat, és nem tudjuk már, hogy akkor pontosan mi is a mi saját véleményünk.

Eddig például tudtuk, kit kell utálnunk. És mi előírásszerűen utáltunk is, mert hittünk a szeretet és összetartozás erejében. Utáltuk például az oroszokat, ahogy kérte. Még szép, hogy utáltuk, mikor a tuggyukki a Gazprom legvidámabb barakkját akarta csinálni szeretett hazánkból. Ez az ember újabban viszont azt mondja, hogy az oroszokat csodálni kell, a Gazprom pedig a jó atom, nem a Rosz, vagy hogy is van ez?

Kérek továbbá eligazítást abban a tárgykörben, hogy Európával kapcsolatban mi is a véleményem. Jó, azt tudom, hogy az EU az új Szovjetunió, de nem pontosan értem, hogy akkor a pénzüket is vissza kell-e utasítani.

Én már nagyon összevesztem a fiammal, aki valami gyanús uniós pályázatra jelentkezett a cégével. Nyerni ugyan nem nyert, de azt állítja, lehet az EU-t úgy is utálni, hogy közben a pénzét azért zsebre tesszük. Én ezt nem tartom a keresztény erkölccsel összeegyeztethetőnek, ezért várom az MKP KB iránymutatását, a családi béke miatt, ha lehet, postafordultával.

Tudjátok, eddig, ha elbizonytalanodtam szuverén véleményemet illetően, csak bekapcsoltam a Hír Tv-t, megvettem a Magyar Nemzetet. Most viszont azt hallom, hogy ezek ellenségek. Igaz ez? Csak azért kérdezem, mert én az Echo Tv-n mindig elalszom, a Magyar Hírlappal meg még ablakot pucolni sem lehet rendesen.

Mondták a lányok a CBA-ban, hogy a köztévéből fogom ezután megtudni, mit kell gondolni, de én biztos vagyok benne, hogy itt provokáció történt, mert az M1 helyén nálam most valamiféle viccműsort közvetítenek, ahol baromságokat beszélnek antipatikus emberek, ezzel is csak fokozzák a magamfajta polgárok elbizonytalanodását.

Jut eszembe, polgár. Én, kérem, készséggel elfogadom, hogy polgár helyett most már kisembernek kell tartanom magam. Haladni kell a korral, tudom én, de felhívnám a figyelmet arra, hogy polgárként sokkal könnyebb volt elfogadnom szeretett vezetőink látványos gazdagodását. Hisz a polgárt az úrtól már nem sok választja el, ugyebár, az urizálást pedig a fiamék is szívesen kipróbálnák, például egy trafik, az jól jönne nekik, ha kérhetem. Hanem innen a fegyelmezetten elfoglalt kisemberperspektívából nézve tényleg egész másképp fest az a sok stadion, Rogán Antal háza, hogy a gázszerelőből lett milliárdos disznóiról már ne is beszéljek, úgyis beszél róla eleget a szomszéd. Kérdezem tisztelettel az MKP KB-t, nem lehetnék-e újra polgár, úgy azért sokkal könnyebb volt összeveszni a szomszéddal a vasárnapi boltbezárás miatt.

Végezetül felhívnám a figyelmet arra, hogy feljelentésem célszemélye furtonfurt harcba meg háborúba hívja az ilyen magamfajtákat, s ebben nincs tekintettel a korunkra. Nekem kérem már az államadósság elleni harcba is belefájdult a derekam, a megélhetési bevándorlók elleni küzdelemtől bemerevedett a nyakam, érdeklődnék ezért, hol lehet felmentést kérni a következő háborúk alól? Persze tán még én is összekapnám magam, ha legalább egy, csak egy harcot megnyerne végre ez az ember azok közül, amiket meghirdetett. Kérem a tisztelt MKP KB-t jelen feljelentő levelem alapos megfontolására, addig is adják át üdvözletem annak a cukipofa Vona Gábornak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!