Mégis, miről beszél ez az André Goodfriend? Meg mindenki más, aki az amerikai ügyvivőhöz, a fél világhoz, továbbá özvegy Kovácsnéhoz hasonlóan azt vélelmezi, hogy a magyar állam és annak képviselői nem üldözik, inkább élvezik a korrupciót. Hát vakok ezek? Hát nem látják azokat az innovatív módszereket, amelyek nem pusztán a megtörtént visszaélések feltárására alkalmasak, de már a szándékot, sőt az esetleges bűnös gondolatot is leleplezik? Az első eredmények kecsegtetőek, egy politikust már sikerült is csőbe húzni, hogy ő speciel ellenzéki, aki a tavaszi választáson agyonverte fideszes ellenfelét, nos, az nem lehet más, csak a véletlen műve, és nekünk nincs okunk kételkedni abban, hogy ez csak a kezdet. Fedett nyomozók tisztítják meg Magyarországot az intézményesült korrupciótól. Nyilván.

A folyamatban lévő, de a csak tervezett nyomozások dolgában is feltűnően jól értesült Magyar Nemzet tudta meg bírósági – vagyis nem ügyészségi, dehogy – forrásból, hogy Hiszékeny Dezsőt, a XIII. kerület volt alpolgármesterét, aki tavasszal fölényesen nyert parlamenti képviselői mandátumot, egy fedett nyomozó buktatta le. Az történt állítólag, hogy az ügyészséghez – mondom, az ügyészséghez – rendelt titkos rendőr magát üzletembernek adta ki, így akart megvásárolni egy üzlethelyiséget a kerületben, aztán állítólag rögzítette, ahogy kenőpénzről tárgyalt egy közvetítővel, és bár pénzt át nem vett, át nem adott senki, attól még Hiszékeny Dezsőt hosszú börtönbüntetéssel fenyegeti az elkészült vádirat. Hiszékeny tagad és cáfol, megfigyelésről, lehallgatásról, követésről és nyílt provokációról beszél. Hogy mi, s pontosan hogyan történt ebben a konkrét ügyben, azt az érintetteken kívül legfeljebb a Magyar Nemzet tudhatja, de hogy itt kérem igazi fordulatról, afféle paradigmaváltásról lehet szó, az egyértelmű. Fontos, hogy a nyílt színi lopástól megcsömörlött, a pofátlan lenyúlásoktól és a hatalmi arroganciától akkut hányingerrel küszködő közvélemény egyemberként követelje a fedett nyomozók számának növelését. Lenne itt ugyanis még néhány feladat.

Ha már önkormányzati tapasztalatokkal felvérteződtek Angyalföldön, átruccanhatnának a Belvárosba, nincs is messze. Úgy lenne jó, ha kiadnák magukat Rogán Antal harmad-unokatestvérének, esetleg Habony Árpád távoli ukrán rokonának, és ilyen minőségükben tennének ajánlatot egy forgalmas helyen lévő üzlet, esetleg egy műemléki épületben található lakás bérlésére. Ha lenne náluk néhány jelöletlen bankjegy egy Gucci táskában, az sem árt. Ha már itt tartunk, igazán kideríthetné egy fedett nyomozó, hogy mégis ki a búbánat az a Habony és miből él. Ehhez javasolnánk egy fedett állás létesítését a Századvégnél, de lehet, egyszerűbb, ha úri szabónak vagy luxusautó- kereskedőnek álcázza magát.

Sok munka akad aztán vidéken is, de a költséghatékonyság miatt ezt a közeli Felcsúton érdemes kezdeni. A felkészítés során a gázszerelési alapismeretek mellett meg kell tanulni dekázni néhányat a focilabdával, és máris könnyebb lesz Mészáros Lőrinc közelébe férkőzni. Érdemes nála azzal a kérdéssel nyitni: „Ma mit tetszik vásárolni, földet, stadiont, áruházat vagy szállodát?”

Szükségesnek látszik fedett nyomozók toborzása a Magyarországon tanuló kínai fiatalok körében, hogy könnyebb legyen kideríteni, ki áll a letelepedési kötvények árusításából milliárdos hasznot kasszírozó offshore cégek mögött. Tárgyalni valószínűleg ebben az ügyben is Rogán Antallal érdemes, összehozhatja a találkát a belvárosi kolléga. A nyelvtudás amúgy is fontos kritérium lenne a fedett nyomozók számára, hogy például kihelyezhetők legyenek Svájcba is, ahol utánajárhatnának, hogyan biztosít néhány törvénymódosítás sok-sok milliárdos profitot az ott bejegyzett, MET nevű energiakereskedőnek, s hogyan talált rá erre a fantasztikus üzleti lehetőségre a miniszterelnök kedvenc focicsapatának tulajdonosa. A Svájcba telepített fedett nyomozónak fel kell készülnie arra is, hogy bármikor szembejöhet vele a miniszterelnök az utcán, panyókára vetett tömött hátizsákkal a vonatállomás felé igyekezvén. Ha a restiben összehaverkodnának, tán még a család közelébe is férkőzhet, legrosszabb esetben megnéz majd Ráhellel egy operát a királyi páholyból, arra kell csak vigyáznia, rá ne álljon véletlenül a lábára.

Lehet persze, hogy nem is kell ilyen apróságokkal pepecselniük a fedett nyomozóknak, olcsóbban és egyszerűbben leplezhető le a korrupció, ha a fedett nyomozó rögtön miniszternek áll. Felderítési szempontból a Miniszterelnökséget vezető miniszter posztjának betöltése tűnik indokoltnak, a lelepleződés esélyét pökhendi megszólalások és drága antik órák viselése csökkenti.

És amikor majd az ügyészség fedezett nyomozóinak tömegei fáradságos munkával és kérlelhetetlen elszántsággal tárják fel, mi folyik ebben az országban, hogy intézményesült a korrupció itt, hogy a politika leglényegévé a gazdasági haszonszerzés vált, akkor mi majd legyintünk csalódottan. Hiszen ezt magunktól is tudjuk.

 

------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!