Gál J. Zoltán: Gazdák és gazdagok

Az idei lista, annak különösképp első harmada alapján arra a következtetésre juthat a majdani kutató, hogy gazdag magyar tulajdonosból – nagyon kevés kivétellel – kétféle van. Egyik részük még a rendszerváltozás környéki zavaros időkben alapozta meg vagyonát. Másik részük viszont, az első harmincból legalább tízen, gazdagságukat jelentős részben, ha nem teljes egészében a politikai befolyásnak köszönhetik. És köszönik is, kétségünk ne legyen. Ezeknek a vagyonoknak a levajazott közbeszerzések, az állami támogatások, továbbá a gyakorta politikai zsarolással kikényszerített tulajdonszerzések adják elsődleges forrásukat. A korrupció.

Persze a szó, korrupció, Magyarországon mást jelent, mint bárhol máshol a világon. Ahogyan az Orbán Viktor házi elemzőjéből immár a Corvinus rektorságáig emelkedett Lánczi András mondta: amit mi korrupciónak nevezünk, az a Fidesz politikájának lényege. És tényleg. A korrupció, ahogyan azt eddig ismertük, a politika sajnálatos, de széles körben elterjedt velejárója. Magyarország persze már a klasszikus definíció szerint is különleges eset. A mi többpárti (egykor volt) demokráciánk ugyanis a klasszikus korrupción nyugszik, köszönhetően a tökéletesen átláthatatlan és teljességgel álszent pártfinanszírozási rendszernek, amelynek megváltoztatására tett bátortalan kísérletek rendre a Fidesz ellenállásán buktak el, amúgy. Ez a korrupció, mint annyi helyén a világnak, abban a bizonyos százalékos rendszerben működik: az „alkotmányos költséggel” túlárazott megbízásból visszajár a megbízónak, pártnak, polgármesternek, képviselőnek, hivatalnoknak. Egy részük rendszerint lebukik, láttunk ilyet az irigyelt Nyugaton is, hogy a politikussal megtöltött román börtönöket most ne is említsük. De a kormányzati központból irányított és szervezett korrupció, az más. Az Orbán Viktor rendszer- és társadalomátalakító projektje. A Fidesz hosszú évek fáradságos munkájával – s tán nem is minden alap nélkül – stigmatizálta a rendszerváltozás környéki vagyonokat és azok tulajdonosait. Ennek járulékos következménye, hogy ma mifelénk a vagyon eleve gyanús, sőt utálatos dolog, az üzleti sikernek nincs becsülete, ez pedig a piaci alapú kapitalizmus szabályainak társadalmi befogadása helyett a kádárizmus továbbélését eredményezte. Azt, amiben Orbán Viktor oly előszeretettel dagonyázik a mai napig. A rendszerváltozás környékén keletkezett vagyonok tulajdonosainak egy részét (el)üldözi, a másikkal kiegyezik, és bár fura mód a két halmaznak van közös metszete is, helyettük, mellettük a saját új elitjét építi korrupciós eszközökkel. Nem véletlen, hogy Lánczi a privatizáció időszakával állítja párhuzamba Orbán új tőkésosztály-teremtő szándékát. De azt már a minapi elit konferencia 444.hu-n idézett előadója jegyzi meg, hogy amíg az önálló teljesítmény helyett a politikai szempontok maradnak rendező elvként, addig Orbán új elit helyett új nómenklatúrát épít csak. A miniszterelnök emberei nem is töltik be azt a funkciót, ami az elitet jellemzi egy egészséges társadalomban, vagyis képtelenek a politikától független értékteremtésére, minek következtében a társadalmi megbecsülést és az ezzel járó vezető szerepet sem képesek kivívni maguknak. Jaksity György szavaival: vesztes ország az, amelynek elitjét hirtelen milliárdokat szerző senkik alkotják.

Hogy mégis ilyenek kapaszkodtak föl a 100 leggazdagabb magyar listájára, abból adódnak fontos következtetések a jövőre nézvést. Leginkább az, hogy ha életbe is lép egyszer a politika örökké érvényes aranyszabálya, hogy tudniillik egyszer mindig mindenki megbukik, ezek akkor is gazdag tulajdonosok maradnak. Olyanok ráadásul, akik nem is a rendszerhez, nem is párthoz vagy netán ideológiához kötődnek, hanem személyesen Orbán Viktornak vannak kiszolgáltatva. Nekik aztán tényleg van „gazdaállatuk”, mivel Orbán a maga létező hatalmi struktúrája mellé afféle árnyékhatalmat is kiépített általuk. Ha a politikai változások őt el is sodornák netán, attól még kliensei ugyanúgy uralják a magyar építőipart, a médiavilág túlnyomó részét, és Mészáros Lőrinc sem fogja visszaadni fél Fejér megyét a közösbe. Az Orbán-rezsim leváltása tehát ezeknek a leváltását is feltételezi. Ez viszont aligha fog menni szép szóval, a belátás alapján. Nem is mehet máshogyan, csakis erős választói felhatalmazással. És még úgy is csúnya lesz, nem tud már másmilyen lenni. Már csak azért sem, mert a ritkán szóló, és tán épp ezért mindig figyelemre méltó Tölgyessy Péternek alighanem megint igaza van: „A Fidesz nem fogja olyan könnyen átadni a hatalmat. Ha félnie kell, nem fog megállni bizonyos határoknál, hanem mindent bevet, ami belefér, a politikai ellenfelek támadását, ellehetetlenítését, amit jól ismerünk, illetőleg akár a más pénzéből való osztogatást is újra föl fogja vállalni.”

Csak addig kell kibírni, amíg az agg vezér visszavonulásának hála, enyhülni kezd a polgárháborús hangulat. Egyszer. Majd.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!