Jön a tavasz lassan, nyílnak a csatornafedelek. Csakis onnan bugyoghatnak fel ezek a mondatok, a belőlük áradó poshadt csatornabűz erre utal. De legalább már felkavarja más gyomrát is, mi meg, akik befogott orral járunk már egy ideje, örülhetünk megint, hogy jobban értjük, mi s miért történik ebben a lehegesztett országban.
A Magyar Nemzet és a Heti Válasz publicistái kikérték maguknak G. Fodor Gábor századvéges főember szavait, amelyeket a Magyar Narancsnak adott, tényleg felkavaró interjú során hagyták el a száját. Jó lenne a két jobboldali lap felháborodását nem a Simicska–Orbán médiabefolyásolási csörte újabb asszójának látni, hanem annak, ami: gondolkodó jobboldaliaknak elegük van már abból, ahogyan a géfodorok rendszeresen beleröhögnek az ő képükbe is.
A felháborodás oka, hogy az állami milliárdokkal kisámfázott, minden idők legbefolyásosabb díszítőszobrásza – Habony – által irányított kormányzati „agytröszt” megmondóembere cinizmusa teljes vértezetében közölte: a „polgári Magyarország” az nem egy érték, hanem csak afféle hívószó, szlogen, kommunikációs trükk. Politikai termék. Egy baromi nagy átverés, na, hogy világos legyen. Hát, jó reggelt kívánok – kézre esne nekem is a cinizálás, ha nem fogadnám el, hogy vannak még, akik a polgári Magyarország igenis létező értéktartalmának híveként asszisztálnak – asszisztáltak? – Orbán Viktor kormányzásra keresztelt politikai termékéhez. Ők vannak igazán átverve, szegények – pardon: rászorultak –, ez már itt nem az ő világuk. Hanem a géfodoroké, akik hol hamis euróval csencselnek a Keletiben, máskor ingatlanokat adnak-vesznek a Belvárosban, harcolnak, mindig csak harcolnak, most épp a mindenkinél gyengébb menekültekkel, az ilyenekből lesz főminiszter, képviselő és polgármester, a szerencsésebbekből gazdasági háttérstróman.
Ők alkotják immár Orbán Viktor Udvarát, amely az intézmények helyett a valódi hatalmat gyakorolja. Nekik a bibliájuk a G. Fodor által előszeretettel hivatkozott mű, a Boston Politics című, amelyet Tilo Schabert német politológus írt a Boston városát majd húsz évig irányító Kevin White működéséről. Ennek a White-nak, nyomában Schabert könyvének, ennek hatására pedig immár Orbán Viktor egész udvartartásának is az az alaptétele – ahogy azt az Index összefoglalta korábbi cikkében –, hogy mindent csakis a hatalom szempontjából kell értékelni: minden eseményt, minden tranzakciót, minden tényt és minden eszmét, minden embert és minden csoportot.
Olvastam a Facebookon, hogy akadt, akinek egyenesen Göbbels jutott eszébe erről a G. Fodor-alapvetésről, elvégre ő is nagy mestere volt a hatalomtechnikának és a politikai kommunikációnak. Én nem mennék eddig, mert szerintem közelebb van a példakép. Vlagyiszláv Szurkovnak hívják. Putyin rendszerének egyik fő ideológusa – afféle helyi Habony – magáról éppen úgy beszél, ahogy G. Fodor teszi: ő csak egy politikai technológus. Érdekes ember ez a Szurkov, most épp ki van tiltva az USA-ból az ukrajnai konfliktusban játszott személyes szerepe miatt. Előéletéből ide most annyi fér, hogy ő építette Mihail Hodorkovszkij olajmágnás imázsát jó pénzért, majd Putyin mellett már a Hodorkovszkij elleni hadjáratot vezette. Az eredmény ismert: Hodorkovszkij tíz évet ült börtönben. Ez a Szurkov volt az, aki rendszeresen eligazította a hatalompárti médiumokat, kit kell támadni, kit támogatni éppen azon a héten. Ő alkotta meg az újorosz hatalmi szótárat azon szavakból, amelyeket sulykolni kell éjjel és nappal, minden hullámhosszon.
Ismerős, nem? Ha egymás mellé tesszük Orbán és Putyin udvartartásának politikáról vallott nézeteit, meg is érthetjük, mire fel ez a férfiszerelem a magyar miniszterelnök és az orosz elnök között. „Nem értek egyet azokkal a nyugati reflexekkel, hogy… nem kell elfogadni azokat, akik sikeresebbek nálunk, csak azért, mert a nyugati nézőpont szerint politikai rendszerük kevesebb értéket hordoz magában” – mondta Orbán a héten a Kommerszant orosz lapnak, íme, hát, így köszönnek vissza a géfodori elvek magának a miniszterelnöknek a szájából: a politikai siker felülírja az értékeket.
A heti Putyin–Orbán csúcs körülményei arra utalnak, hogy Orbán megértette a putyinizmus, vagy ahogy éppen Szurkov nevezte el, az irányított demokrácia leglényegét is: a vezetők leváltását nem „csak” törvényekkel lehet megnehezíteni, hanem gazdasági módszerekkel szinte ki is lehet zárni. Putyinról nemrégiben jelent meg, hogy valószínűleg ő a világ egyik leggazdagabb embere, személyes tulajdonában lehet az orosz bankszektor, energetikai ipar és média jelentős része. Nos, mifelénk éppen most einstandolják a médiapiacot, az állam megmagyarázhatatlan áron vásárol bankokat, és erős a gyanú, hogy valamiféle Putyin–Orbán alku született arról, hogy a kormányfő körei döntő befolyást szerezzenek az energetikában is.
Még mielőtt magunkra húznánk a csatornafedőt reménytelenségünkben, üssük föl ismét a Boston Politics című könyvet – amelyről immár hivatalos, hogy a legjobban írja le Orbán kormányzáshoz való viszonyát –, mert abban szól arról is egy fejezet, hogyan lesz vége az ilyen rendszereknek. Nos, úgy, mondta G. Fodor maga, „ha a színház díszletei lebomlanak, és a hatalom gyakorlása a maga nyersességében mutatkozik meg”. Ha jól olvasom a Magyar Nemzet és a Heti Válasz idevágó írásait, egyre többen kezdik észrevenni, miféle díszletek takarják a színpadot.
De rohadt lassan jön az a tavasz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!