101 ember, aki igazán elcseszte Magyarországot – nagyobbacska merítésből lehetne megtölteni egy ilyen könyvet. Lenne belőle egy jobb- meg egy baloldali változat, még szép, a kettő közt átfedés semmi, nyilván. Viszont alighanem lenne egyezés – na, melyikben? – az ötletadó eredetivel, a pár éve megjelent, „101 ember, aki igazán elcseszte Amerikát” című könyvvel. Tudniillik az alapmű előkelő(?) 82. helyén szerepel bizonyos Arthur J. Finkelstein, a rejtőzködő kampányguru, aki egy ideje már jól fizető ügyfelei sorában tudhatja Orbán Viktort is. Innen úgy tűnik, Finkelsteinnek olyan nagyon azért nem sikerült elcsesznie Amerikát. Magyarországgal sokkal jobban áll.

Az amerikai könyvbe azért került be Finkelstein, mert ahová ő betette a lábát, ott a kampányokat eluralta a karaktergyilkosság, helyenként erőteljes zsidózással és buzizással súlyosbítva, mindez, lássuk be, egy melegházasságban élő zsidó politikai tanácsadót okkal emel az elcseszők közé. Mégis érzek én ebben a 82. helyben némi igazságtalanságot. A politikai és kampánytanácsadók nemzetközi piacán ugyanis a nagy nevekről pontosan lehet tudni, mihez értenek. Van, aki az online marketinghez, mások a választásnapi mozgósításhoz, akadnak professzionális üzenetgyárosok és tapasztalt vitafelkészítők. Finkelstein speciel a negatív kampányok szakértője. Őt csak a romboláshoz lehet felbérelni, építést nem vállal. A rombolás felelőssége viszont soha nem a tanácsadóké, hanem a megbízóké és végrehajtóké. Az elcseszők közé is inkább őket kell beírni.

Finkelstein mint tanácsadó és Orbán mint megbízó és végrehajtó esetén is érdemes kerülni az álszenteskedést: a negatív kampány része a politikának jó ideje már. A kérdés, mint mindig, ezúttal is a mérték, a negatív kampánnyal együtt járó károkozás és a belőle fakadó politikai haszon aránya.

Finkelstein magyarországi munkásságából a politikai haszon látványosabb, ám a károkozás a súlyosabb. Köze volt már a 2008-as szociálisnak csúfolt népszavazás fideszes kampányához, de szaktudása most bomlott ki igazán, a bevándorlóellenes kormányzati hangulatkeltésben. Ismét jól szolgálta gazdáját: felmérésünk szerint a minden (köz)csatornán folyó kampánnyal két hónap alatt megfordították az arányt, és ma már valamivel többen tekintik Magyarország problémájának a bevándorlást, mint a kivándorlást, nagyobb bajnak látják az itt rekedt menekülteket, mint azt, hogy százezrek hagyják el az országot, és hogy az egyetemistáknak több mint egyharmada külföldön képzeli el a jövőjét. Egy ideig úgy tűnt – nekem is –, hogy az agg mester ezúttal mellétrafált, de be kell látnom, megint telibe találta a zsigereket az ő megbízójának örömére. Eltalálta ennek az országnak a bezárkózó, bizalmatlan és intoleráns ösztönvilágát, amiről már Szűcs Jenő és Bibó István is megírta: Keletre húz minket, el a Nyugattól. A politikai haszon tehát adott, a Fidesz máma már nem hasad tovább, újra van kit utálniuk a rajongóknak és a Jobbikhoz tévedt báránykáknak. A károkozás viszont bizonyosan túlnyúlik a Finkelstein szerződésébe foglalt fizetési határidőn.

A menekülteket bűnbak szerepbe kényszerítő gyűlöletkampány varrás mentén szelte ketté az országot, de azért az eszét nem vette el teljesen. Ez abból is látszik, hogy a szerb határra tervezett kerítésépítés ötletét masszív többség utasítja el. Valahogy úgy vagyunk, ahogyan arról menekültek beszéltek a HVG minapi riportjában: nem értik ők a magyarokat, az egyik leköpi őket, a másik étellel kínálja. Pont ez magyarázza, miért is hajt hasznot a Fidesznek a finkelsteini kampánytechnika. Mert a mindenkori köpködőknek teremt politikai képviseletet. De mi lesz Magyarország másik felével, a mindenkori ételosztókkal? Nos, az Orbán–Habony–Finkelstein tengely dolgát nagyban könnyíti, hogy az ételosztó Magyarország hatékony politikai képviselet nélkül küszködik a maga hitével és elveivel.

Egy vezető ellenzéki politikus fejtegette nekem a minap, hogy minden menekültügyi megszólalás, hír és riport csak Orbán malmára hajtja a vizet, hisz úgyis többen vannak, akik utálják az idegeneket, ha tehát ők markánsabban állnának bele a vitába, csak veszítenének vele, ezért inkább az egészségügyről meg a szegénységről kellene beszélni. Van ebben a magyarázkodásban néhány súlyos félreértés azon túl is, hogy senki meg nem akadályozza őket az ingerküszöbig hatoló egészség- meg szegénységügyi megszólalásokban, persze ehhez tartalom és a tematizációra képes személyiség kellene. Ám a legsúlyosabb tévedés mégis az, ha azt hiszik, van még veszíteni valójuk. Ha nem veszik észre, hogy bár az ételosztók politikai képviseletének elnyerése fáradtságosabb, de a köpködők közt már rég nincs keresnivalójuk.

Nem árt, ha ők is tanulnak valamit Finkelsteintől, például annak a mondatának az igazságát, hogy „ha az emberek választhatnak a korrupt és a hülye között, a korruptat választják”. Látjuk. Meg azt is, hogy amíg ebből a kettőből lehet csak választani, addig van igazán elcseszve Magyarország.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!