Ha a vadász egyet lő mellé jobbra, egyet mellé balra, akkor a nyúl statisztikai értelemben halott – ha jól emlékszem, egyik Gyurcsánnyal folytatott vitájában sütötte el ezt a bon mot-t Orbán Viktor.
Régen volt ez, nem vitázik ő már senkivel, Gyurcsány is mással teszi mostanság, hanem a számokkal azóta sem lett bensőséges viszonya neki. Mert a tények, ugye, csak megkötik az alkotó fantáziát, rideg számok, csak a baj van velük, főképp, ha egy olyan Magyarországról mesélnek, ami nem is hasonlít ahhoz, amit szóvirágokba csomagolnak, plakátra rajzolnak nekünk.
Komolyan vehető forrás meséli, hogy szép pártállami hagyomány éledt újjá titokban az Orbán-kormányban. Még az előző rendszer sajátos terméke volt a bizonyos C jelű belső kiadvány, amelyet csak a kevés kiválasztott láthatott. Ebben főként nyugati lapok írásait szemlézték, voltak hát páran, akik tudhattak arról a valóságról, amit nem kötöttek a dolgozó nép orrára, nehogy elbizonytalanodjon a békéért vívott harc helyességét illetően. Most állítólag a politikától elvben független, valójában már jó ideje igába hajtott statisztikai hivatal küld időről időre a kormány néhány prominensének olyan adatokat, és az adatokból levont olyan következtetéseket, amelyeknek a befogadására bennünket, a zembereket nem tartanak elég érettnek. Kétségkívül hasznosak lehetnek ezek a szigorúan belső használatra szánt számok, tények, adatok. Ahogy azt Esterházy Péter írja a Harmonia Caelestisben: „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” Rajtuk meg nem igen látszik, hogy nehezükre esne a hazugság, ismerik hát az igazságot is, nyilván.
Előfordul persze, hogy a számokba gyúrt igazság kiszüremkedik a parlamenti dolgozószobákból – kellett nekünk belépni mindenféle nemzetközi szervezetbe, amelyek állandóan összehasonlítgatják mindenféle országok állapotát, benne a nagy magyar valóságot. Ezen a héten három tényadat is napvilágot látott, tanulságosak annak, akinek információéhségét nem teljesen elégítik ki Selmeczi Gabriella szíves közlései. A GfK tette közzé évente esedékes úgynevezett vásárlóerő-kutatását, azt, hogy elvileg mennyit költhet egy magyar az adózás után, mindezt más európai polgárok lehetőségeivel összevetve. Nos, ezen a listán megelőztek minket már a horvátok is, Szlovákia vásárlóerejének csak a kétharmadát érjük el, egy osztrák lehetőségeinek csak a negyede jut nekünk. Ordítóak viszont az országon belüli különbségek, a jövedelmi szakadék tovább mélyült az elmúlt években. Visszaesett Magyarország a Világbank listáján is, amely a vállalkozások indításának, működésének feltételeit veti össze. Vetélytársaink, a régiós országok, Románia kivételével, e tekintetben is előrébb járnak, a lengyelek egyenesen elhúztak mellettünk. Kiderült aztán az is, hogy a fejlettnek mondott országok közül még mindig nálunk halnak meg a legtöbben rákban, évek óta egyre romlik a betegek esélye arra, hogy hozzáférjenek a hatékony gyógyítási módszerekhez. És ez csak az e heti felhozatal. Magyarország jobban teljesít, hát persze.
Az első adat tanulsága, hogy súlyosan le vagyunk gatyásodva, a második magyarázza, miért marad ez így még jó ideig, a harmadik meg a mára a teljes összeomlás szélére jutott magyar egészségügyi ellátásról regél. Így együtt pedig egy kilátástalanságába belesüppedt, szegény országról mesélnek, aminek sok, régóta meglévő baján sikerült súlyosbítania ennek a kormánynak. Gondolná az ember, hogy ezen adatokból nagy vita keveredik normális helyen, és nem is kell Habony Árpádnak lenni, hogy meglássa bennük a muníciót egy valamirevaló politikus, kiváltképp, ha ellenzéki. Kutattam, gondoltam, az én figyelmemet kerülte el valami, de nem, ellenzéki megszólalás, a közpénzből sulykolt kormányszlogen immár tényekkel alátámasztott cáfolata ingerküszöböt biztosan nem ért. Mintha lemaradtak volna erről a lemaradásról. Meglehet, elnyomta a megalapozott kormánykritika hangját az ellenzéki összefogás akarásából lett szétesés vitája, vagy a bajai videohamisítás ügyében kialakult diskurzus, hogy most akkor az aljasságnak vagy az alkalmatlanságnak vagyunk-e épp tanúi. Közben lassan hallótávolságon kívül kerülnek azok a választók, akik nem az egykor volt párttársak egymás fejéhez vágott sértéseinek cizelláltsága, hanem, teszem azt, annak alapján szavaznának, hogy mond-e nekik valaki hiteleset az ország leszakadásának megállításáról, vagy akár az új rákgyógyszerek támogatásának lehetőségéről.
Találgatják mindenféle megmondó emberek, ki fog ebből az egymásnak feszülésből jól, vagy legalább kevésbé rosszul kijönni. Hát, aki először abbahagyja, az.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
