Húsvét jön, aktuális húsvéti cikket kellene ilyenkor írni. De az ehhez való kedvet 148 éve elvette már Deák Ferenc. Olvasni kell hát előbb az ő nevezetes Húsvéti cikkét, a többit meglátjuk aztán.

Nincs e hazában politikus, legyen bármely kurzus szolgálója, aki Deákot szájára ne vette volna legalább egy hivatalos alkalommal. Ha semmi más nem jut eszébe a szónoknak, némi Deák-citátummal az idő mindig kitölthető a szalagátvágásig. Deákot már életében is becsülte mindenki, még az ellenfelei is, visszatérését az aktív politikába állítólag maga Ferenc József is üdvözölte. Lehet, hogy ez emel ki valakit a közéleti emberek sorából, tesz államférfivá: az ellenfelek megbecsülése. Hogy miért jár ez pont neki – és azóta is csak nagyon keveseknek –, az a Húsvéti cikkből világosan kiderül: mert ő is tisztelte, de érteni feltétlen akarta ellenfeleinek álláspontját.

Szólhatna erről is az aktuális húsvéti cikk, hogy mekkora nagy szükség lenne rá, és hogy hová tűnt ez a megbecsülés meg a tisztelet a közéletből. Idézhetnénk a bülbül szavú házelnököt, aki az ellenük tiltakozóknak már a szüleit is sértegeti, hogy aztán alkotmánybíróvá emelt egykori kollégiumi társára is a válogatott jelzőket szórja. Mert ott náluk egy csendes és szerény kritikai megjegyzés is, amit Stumpf István megengedett magának, azonnali kiátkozást von maga után, tekintet nélkül az együtt töltött évtizedekre. Kövér László mondatai már nem csupán a politikusi, hanem az emberi minőségről is pontos képet adnak. Ezzel az erővel persze időzhetnénk a másik párt képviselőjének középső ujja felett, hogy amit azzal mutatott a parlamentben, azért tisztelet, megbecsülés biztosan nem jár. De fel is menthetnénk, mert a képviselői mozdulat legalább ösztönös és egyszeri, míg a házelnöki szavak előre megfontolt szándékúak és sokadjára bugyognak föl belőle. Szólhatna erről is az aktuális húsvéti cikk, ha nem csak keseregni lenne képes, de tudna mondani valamit, bármit, hogy lesz ez még másként, majd meglátják. Per pillanat nem tud. Akkor meg minek?

Deák Húsvéti cikke utat nyitott a kiegyezéshez, mondatai az országnak legalább fél évszázadát meghatározták. Pedig nem is vette nevére az írást, diktálta csak fejből, tudta mégis mindenki akkor, ezek az ő gondolatai. Arról szóltak, hogy a politikai elit elveit föl nem adja ugyan, de hajlandó a kompromisszumokra az ország érdekében.

Szólhatna erről is az aktuális húsvéti cikk. Hogy kiegyezés kellene ismét, kompromisszumok, de erre azok sem képesek egyelőre, akik – elvben – a legtöbb dologban egyetértenek, hogyan lenne hát képes ez a széjjelszakított ország, amelynek két fele tán soha nem volt ilyen távol egymástól. Hogy is lehetne új kiegyezés ott, ahol már valóságból is kettő van? Ami itt egyszer egy, az ott kétharmad. Elvek helyett hitekről folyik a szó már egy ideje, jól érzi a többség, hogy ehhez neki már köze nincs. Szólhatna erről is a húsvéti cikk, ha tudna mondani biztatót arról, hogy szóba áll majd egymással az országnak két fele, majd meglátják. De ilyet nem tud, akkor meg minek?

Pedig – ha a képesség nem is –, a vágy ugyanaz, mint Deáké volt: meghatározni ennek az országnak a sorsát ötven évre legalább. Azokat, akiknek ez a következő ötven év lesz az életük, nem kérdezik meg, így akarják-e, hogy a kép, amire formálják ezt az országot, az ő képük-e. Az érintettek azonban szót kérnek, legutóbb egy blogon kezdtek üzenetet küldeni annak, aki a nevükben cselekszik. Leülnek egyre többen a webkamera elé, bemutatkoznak illendően, és elmondják, mit gondolnak arról, amit a jövőjükkel tesznek, pontosabban, amit elkövetnek ellene. Egy 22 éves lány mondta üzenetében: „inkább legyen honvágyam külföldön, mint otthon”. Tőle tudjuk hát, mi is ez a fojtogató érzés, ez a szorítás gyomortájt egy ideje már: az itthoni honvágy. Ha valamiről, hát erről kellene szólnia egy aktuális húsvéti cikknek. De elmondta már Gáspár Nóri, hozzátenni nincs mit.

Mikor kutattam az interneten Deák Ferenc Húsvéti cikke után, a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapját dobta fel a kereső. Ott van az 1865. április 16-án megjelent írás az államfő oldalán. Egyetlen kattintásnyira attól a beszédtől, amelyben Áder János bejelentette, hogy aláírja az Alaptörvény negyedik módosítását. Hogy elolvasta-e Deákét, mielőtt elmondta a sajátját, nem tudhatom. Ha megtette, láthatta benne: „a magyar nemzet (…) mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak, s még inkább a hatalom némely kezelőinek azon törekvései ellen, melyek Magyarország alkotmányának mellőzésére, sőt megsemmisítésére (…) voltak irányozva”.

Ha így lenne, ahogyan Deák Ferenc írta, minek kellene aktuális húsvéti cikket írni?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!