„Barna valamit összekeverni más valamikkel, és megitatni az egész világgal” – egy rejtéllyel már megint kevesebb. Ki más oldotta volna meg ezt is, mint a mi miniszterelnökünk.
Orbán Viktor leplezte le ekképpen a világ legnagyobb titkainak egyikét, a Coca-Cola receptjét, nem sokkal azután, hogy stratégiai partnerséget kötött a két óriás, a Coca-Cola és a magyar kormány. Mint az idézett mondatból kiviláglik, megy a kormányfő, ha nem is a feje, de legalább a jobbkeze után. Hisz Matolcsy már tavaly megmondta: „egyszerű gondolkodás, egyszerűség, sipmlicity kell”. Ez van most, a simplicity, tökélyre fejlesztve, akár egy faék, annyira.
Igaz is: az egyszerű gondolkodás szinte elengedhetetlen annak megértéséhez, hogy mégis mit keres a gyarmatosító multik ellen szabadságharcát lankadatlan vívó, a mindenféle magyart, de különösképp a szívének oly kedves magyar tőkést a külfölditől enkezével megvédő miniszterelnök pont a kólagyárban. Azért ment, mert „a kormány új gazdasági modellt épít, és ennek a Coca-Cola kedvezményezettjei közé fog tartozni”. Nem új gazdaságpolitikáról van tehát szó a leszerepelt régi helyett, hanem egyenesen egy új modellről. Utalnak azonban bizonyos jelek arra, hogy ennek a modellnek az elvi-eszmei alapjai némiképp még kidolgozatlanok.
Néhány hónapja ugyanis még azt hallhattuk a miniszterelnöki szájból, szintén az egyszerűség jegyében egyébként, hogy „a Magyarországra érkező külföldi élelmiszerek ipari hulladékok csupán”. Fel is lettünk szólítva, hogy ne külföldi hulladékot együnk. Én a nemzeti együttműködés jegyében azóta ki is takarítottam minden hulladékot a hűtőszekrényből, nekem még a görögdinnye is gyanús. Most viszont zavarba jöttem a kólagyári látogatás után: enni tilos, de inni azért szabad? Mert hát a kóla külföldi is, élelmiszer is, és még fel is puffaszt.
Eddig azt tanultam Orbán Viktortól, hogy a multikat nem kedvezményezni kell, hanem jól megadóztatni, mert az unortodox gazdaságpolitikában a magyar jó, a külföldi rossz, kivéve, ha a keleti szél fújta ide. Újabb példa volt ez az egyszerűségre, erre most meg kiderül, hogy az új modellnek pont a Coca-Cola lesz a nyertese. Nem bánom, hisz foglalkoztatnak egy kisvárosnyi embert, hozzá is tesznek szépen a magyar GDP-hez. De hát ez azért igaz még egy pár itteni nagyvállalatra, akiket eddig utálni volt hivatott minden elkötelezett szabadságharcos. Kellene nekik némi iránymutatás, mielőtt zavarukban a Dunaharasztiban gyártott kólásdobozokkal kezdik el megdobálni a Győrben készült Audikat.
A kóladobozolóból kell megtudnom azt is, hogy mi nem irigyeljük ezektől a multiktól „a jól megérdemelt profitjukat”. Mert nem vagyunk kommunisták, azért. Ha nem, hát nem, simplicity ez is. Csakhogy ez a profit, ez megint csak összezavart. Hát nem arról volt szó még a hét elején, hogy az új gazdasági rendszer fontos eleme: egyes, amúgy szintén külföldi tulajdonú vállalatok nonprofit cégekké alakuljanak? Mondjuk, én már azt sem pontosan értem, milyen cég az, amelyik nonprofit, de irigység dolgában végképp elveszítettem a fonalat. Most akkor irigyeljük vagy ne irigyeljük? Értem én, hogy grandiózus vállalkozás ennek az új gazdasági rendszernek a kitalálása, idő kell a részletek kidolgozásához, még az olyan kivételes képességű váteszeknek is, mint Orbán és Matolcsy. De amíg ennek nem jutnak a végére, talán maradhatnánk a régi jól bevált modellnél, az úgynevezett piacgazdaságnál.
Nem árt az óvatosság sem, ha az ember új gazdasági modell megalkotásába kezd. Mert a világ ezen fele elég sok olyan politikust látott már, aki azt hitte magáról, hogy ő, és csakis ő látja helyesen a világ nagy összefüggéseit. Ők rendszerint gazdaságilag megbuknak csúnyán, de hogy ezt elfedjék, kénytelenek még nagyobbakat mondani, még erőszakosabbak lenni és még több hatalmat magukhoz vonni. Ebből aztán a gazdasági helyett politikai modell épül, az egyszerűség jegyében, szigorúan, valahogy így: a barnát összekeverni a narancssárgával, és ezt a valamit megetetni az egész országgal. Már ha van rá gusztusa.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
