Levelet kapott a gyerek a héten, örült neki nagyon. Tizenkettő lesz a nyár végén, nem szokott ő ilyet kapni, e-mailt, SMS-t, MMS-t, MSN-t, azt igen, meg posztol, és taggel, csak úgy, korosztályos alapon, na de a levél, az más. Afféle antik dolog, s mint ilyen, igen értékes.

Kicsit zavarta ugyan, hogy az anyja neve is rajta volt a borítékon, de gondolta, azé a levéltitok, aki előbb bontja ki, úgyhogy tépte is áhítattal, amint megkaparintotta. Ez nem is nekem szól – csalódott volt – megszólítás sincs, csak valami fehér fecni. Mi a fene ez? Ki küldte?

A KELLO, válaszolja az anyja, és látta rajta, vörösödik a feje. És az mi az? Az kérlek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. És az mi az? Az állam maga, válaszolta az anyja, de a vörösség, az maradt. Ez olyan, mint amit az Orbán Viktor szokott küldeni? Ja – morcos a hang, megszeppen a gyerek. Most mit kell ezen felkapni a vizet, már az is baj, ha levelet kapok? Vagy valami rosszat tettem, kérdi, mikor látja, az apja feje hozzávörösödött az anyjáéhoz. Nem, kicsim, most éppen semmi baj veled, csak, tudod, azt írják itt nekünk, hogy ha nem fizetjük ki a tankönyveidet a hónap végéig, akkor nem biztos, hogy megkapod őket az iskolában. Görbül a gyerekszáj erre, hogyne görbülne. Most kezdődött a szünet, egyszer kapok levelet és az is a tankönyvekről szól? És mi az, hogy nem biztos? Mennyire ciki lenne már, ha nem lenne tankönyvem. Aztán elgondolkodik, hiába, no, okos gyerek. És ezt miért nekem írják? Jó kérdés. És ti meg mit idegeskedtek itt, hát nem tudtátok, hogy fizetni kell? Itt az ideje komolyan elbeszélgetni vele.

Nem, nem tudtuk, mert az állam nekünk elfelejtett szólni, hogy idén előbb kéri a pénzt a tankönyvekért. És ki az az állam? Tudod, akinek befizetjük az adónkat, az. Okos gyerek, mondom én, hamar megérti: vagyis ezt a levelet is a ti pénzetekből küldték, hogy pénzt kérjenek, de arról elfelejtettek szólni, hogy ezt a pénzt most kérik? Hát, így valahogy. Nem értem, mondja, a boltban is csak azután kell fizetni, hogy kiválasztottad az árut, miért kell a szeptemberi tankönyvekért a nyári szünet elején fizetni? Idegesítő szokása ez neki, hogy olyanokat kérdez, amivel zavarba hozza szegény szüleit. Tudod mit? Menj inkább játszani! Halkra vált ilyenkor a szülő, hogy a gyerek ne hallja: ha a két táborát befizetjük, darabja huszonötezer és az öccséét is, ami szintén ennyi, akkor valahonnan le kell csípni ezt a tizenegy-néhányezernyi tankönyvpénzt. Megoldjuk, persze, mit tehetnénk mást…

Csendben lopódzott vissza, a mobilja a kezében, karácsonyra kapta. Írtam SMS-t a Sárinak, mondja, ő is kapott levelet. És? És az anyukája most a konyhában sír, azt írta. Mert Sárinak van három testvére, az anyukája azt hitte, nekik nem kell fizetni a tankönyvért, mégis kapott ilyen levelet. Ezért sír. Írd meg neki gyorsan, hogy ne sírjon, jár neki az ingyen tankönyv ezután is – hiába, nagy kincs a tájékozott a szülő a háznál. De van, hogy ahhoz nem elég tájékozott, hogy a gyerek minden kérdésére válaszoljon. Akkor miért írt neki ez az állam? Az most mindegy, csak nyugtasd meg a barátnődet. Jó, de SMS-eztem a Pannival is. És? És ők is kaptak csekket. Persze hogy kaptak, mindenki kapott az osztályból. De most egymással ordibálnak a szülei, tudod, az apukájának nincs munkája, számítottak valami támogatásra a tankönyvvásárláshoz, de azt csak később utalják, így most azon vesztek össze, honnan fogják kifizetni ezt a pénzt. Neki mit válaszoljak? Hát, izé, tudod… most látom csak, hány óra, menj szépen lefeküdni.

Tegnap a vacsoránál az anyja olvasta fel a hírt, hogy a fizetési határidőt egy nap alatt megváltoztatták, lehet még húzni augusztus közepéig, de aki addig sem tudja befizetni, az is megkapja a tankönyvet. Mint eddig. A gyerek persze újra kérdez. Elküldtek egy csomó pénzért levelet nekünk, gyerekeknek, akiknek semmi közünk ehhez az egészhez, benneteket jól felidegesítettek, mert elfelejtettek szólni, hogy előbb kell fizetni, a Sári anyja sírt, a Panni szülei összevesztek, közben pedig kiderült, hogy minden marad a régiben? Okos gyerek, hisz mondtam én. Hamar megértette, hol is kell neki felnőnie.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!