Tudta?
Nem rossz kérdés ez. De értelmet csak utólag nyer. Nem is akkor, a távoli jövőben, amikor a dolgozó nép haragja és megvetése sújtja mindazokat, akiknek ehhez az uszító és hazug, ráadásul törvénytelenül, a jogszabályba foglalt határidő előtt kiszórt plakátokhoz közük van. Hanem hamarabb, amikor összeáll a kép, hogy miféle hatalmi manipulációba illeszkedik ez a népszavazás, az ocsmány plakátjaival együtt.
Mert azt ugye tudta, hogy ennek a referendumnak Brüsszelhez meg a menekültügyhöz kevés köze van. Hogy a migránsválságról a magyar miniszterelnök mit gondol, azt pontosan tudják Brüsszelben, nem is győznek szörnyülködni miatta. Európában mégis komoly embereknek tartják a megválasztott miniszterelnököket, amit mondanak, azt népszavazások nélkül is komolyan veszik, még ha Orbánról van szó, akkor is.
Tudhatja tehát, ha akarja, hogy a népszavazásnak elsősorban rövid távú belpolitikai tétje van. Elsősorban, de nem kizárólag. Mert a szavazás várható eredménye nem most, a menekültügy rendezéséről szóló vitákban, hanem később, az unióról magáról, benne Magyarország helyéről szóló megúszhatatlan diskurzusban lehet hivatkozási alap. Így pedig a népszavazás hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország a periférián is túlra sodródik Európából. Tétnek nem kevés.
És azt tudta, hogy a belpolitikai következményeit illetően nem csak az ellenzéknek csapda ez a referendum? Nekik persze az, hozzák is ilyenkor szokásos formájukat, elvitatkozgatnak, hogy az igen szavazat, a bojkott vagy esetleg a szavazólapra rajzolt pokémon lenne-e a helyes válasz. Vitáik azonban rátakarnak a tényre, hogy kutyaszorító ez már Orbánéknak is. Valódi politikai hasznot ugyanis csak egy érvényes népszavazás hajt a Fidesznek, ahhoz pedig négymillió szavazó kellene, ennyi pedig nemhogy a Fidesznek nincs, de szavazáson is régen járt utoljára. Logikus lenne tehát, hogy Orbánék a várakozásokat csillapítsák.
De akkor mi végre ez a maximális hangerőn előadott vicsorgás és fröcsögés, a plakátokon arcunkba tolt szottyos gyűlölet? E ponton biztos tudásra nem, legfeljebb szóbeszédre hagyatkozhatunk, arra például, ami elérte már a sajtót is, hogy tudniillik mégiscsak ott pihen a kormányfő fejében az előrehozott választás ötlete. Mondják, hogy ezt Orbán akkor fontolná meg komolyabban, ha a népszavazás számára sikert hozna, e sikert pedig abban méri, hogy a neki tetsző „nem” szavazatok száma túlnő-e a jelenlegi Fidesz szavazótáborának méretén.
De mi értelme lenne egy előrehozott választásnak, mikor a jelenlegi politikai status quo legnagyobb haszonélvezője éppen Orbán? Talán az, hogy több jel is utal ennek a status quónak a változására.
Európa például a Brexit után nem térhet ki a változáskényszer elől, az erősebb érték- és érdekvédelem lehetséges irányát jelzi az OLAF, az európai csalásellenes hivatal Magyarországgal kapcsolatos feltűnő érdeklődése. Azt már kimondták – mondjuk, ezt nélkülük is tudtuk –, hogy minálunk rendszerszintű a korrupció, vizsgálataik viszont nem csak a Fidesz holdudvarát találják telibe, de némelyik elér a miniszterelnök családjáig is. Ha Európa hangnemet vált az értékeit tagadó, az érdekeit gyakorta Oroszországnak kiszolgáltató magyar kormánnyal szemben, és létrejön netán az európai ügyészség, amely nem hagyja Polt Péterre az uniós pénzekkel való visszaélések feltárását, akkor Orbánéknak az EU elhagyása a szabadság lenne maga. De legalábbis a szabad láb.
A Fidesz elitje számára ugyanis a következő választások tétje egyszerű: hatalom vagy börtön. Ezért is elképzelhetetlen, hogy ne használjanak ki minden létező eszközt, aljast is, sötétet is a hazai politikai status quo megváltozásának megakadályozására. Márpedig némi mozgolódás idehaza is tapasztalható. Egyre nyilvánvalóbb például – a minap egyik fontos embere tett erre félreérthetetlen utalást –, hogy Simicska Lajos (és sajtóbirodalma) a Jobbikra tesz, és még az is előfordulhat, hogy a demokrata ellenzék a ’18-as választásokig képes lesz elérni, hogy az egyéni választókörzetekben ne indítsanak jelöltet egymással szemben. És ha mindez, mai tudásunk szerint, kevés is lenne Orbán leváltásához, ahhoz elegendő, hogy a jelenleginél csak jóval kisebb többséggel tudjon kormányozni. Márpedig az orbáni kormányzás szerkezetileg működésképtelen a kétharmados vagy ahhoz közeli többség nélkül. Tisztában van ezzel Orbán is, aki egyre látványosabban vonja ki magát a napi kormányzás terhei alól. Ezt szolgálja a két csúcskabinetbe szervezett kormányzati struktúra, ami tűnhet akár afféle előszobának is a korábban olyan vehemensen tagadott elnöki rendszer bevezetéséhez. A franciára hajazó prezidenciális rendszer pedig Orbán számára nem csak a nemzet teste fölötti kényelmes lebegést, de hosszú távra bebetonozott hatalmat, ezzel a számonkérés előli menekülést is biztosítja. Csakhogy az Orbánra formált hatalmi struktúra bevezetéséhez stabil kétharmad kell, ami most nincs, de a jelenlegi politikai status quót kihasználó előrehozott választáson akár össze is jöhet – pont akkor, amikor amúgy is lejár a köztársasági elnök mandátuma. Arra pedig, hogy egy mégoly erős autokrata mire mehet „a zemberek” megerősített felhatalmazására való hivatkozással, éppen most mutat példát az egyik illiberális példakép, Erdogan elnök Törökországban.
Tudta, hogy miről szól valójában ez a népszavazás? Nem tudhatta. Csak sejthette.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
