Alakul itt szépen az együttműködés, azok közt legalább, akik nem tudnak jobbat. Végül is, lehet ez a közös pont, alapja az egyetértésnek, mifelénk még egy koalíciónak is netán: a nemtudás. Milyen szépen is mutat, amikor ők együtt, közösen, kéz a kézben, vállvetve nem tudják. Neve is lehetne a szövetségnek, Fidemszp például, Fingunk nincs De Mindannyian Szeretnénk Pozíciót, ilyesmi, hogy tudja majd a választó, mire számítson.
Mindenféle hasonlóság csak a véletlen műve, nyilván, de azért álljon itt két idézet a hétről. Az egyik a 24.hu Szijjártó Péter külügyminiszter előadásáról szóló tudósításából való: „a kritizálóktól mindig megkérdezte Szijjártó, be kell-e tartanunk a schengeni kötelezettségeket, például a külső határok védelmét. Igen, mondták mindig. Akkor tudsz jobbat a kerítésnél, barátom?, válaszolt a miniszter, senki nem tudott”. A másikat Hiller István volt MSZP-elnök, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta az Inforádiónak, hogy tudniillik „én nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van. Csak már mondjon valaki ennél jobbat!”.
Nem, szó nincs arról, hogy összenő, ami összetartozik, inkább össze nem tartozó ügyek és emberek egyesülnek épp az összeurópai méreteket öltő nagy nemtudásban, vagyis a felelősség elhárításában, elveknek és értékeknek feláldozásában, a hosszabb táv szem elől tévesztésében. Igaz: akik nem tudnak jobbat, már tényleg nagyon sokan vannak minden uniós országban és minden politikai térfélen. Ezeknek a nemtudóknak a nemtudása ráadásul mély és alapos. Nem tudják például, hogy ennek az istenverte kerítésnek több köze van a nemzeti önzéshez és a legrosszabb formájában újjáéledő nacionalizmushoz, mint a menekültkérdéshez. És ez a nemtudás most már túlzás nélkül azzal fenyeget, hogy belebukik az egész Európai Unió, úgy, ahogy van, de legalábbis úgy, ahogy ma van.
A nemtudók a második világháború óta tapasztalt legkomolyabb kihívást intézik éppen az európai kohézió ellen. Az ő vezérük pedig mára egyértelműen a mi fiunk lett, Orbán Viktor, érte tüntet a francia szélsőjobb, az ő nevét skandálják szerte Európában az iszlám- és bevándorlóellenes demonstrációkon. Nem véletlenül írja a héten a tekintélyes Economist, hogy Orbán már Angela Merkel német kancellár pozícióját is fenyegeti. Mert az is világos, hogy a másik térfélen csak egy vezető maradt. Ha a nemtudók a menekültválságba belebuktatják a morális álláspontjához – kompromisszumok árán – ragaszkodó Merkelt, akkor bukik az európai projekt is.
Merkelt nem is elsősorban saját vezetői képességei teszik az unió utolsó kapuőrévé, hanem inkább a többiek gyengesége. A példátlanul népszerűtlen francia elnök alig birkózik a saját szélsőjobbjával, az angolok eleve tagadják Európát mint közösséget, a skandinávok nagyobb részt már megkötötték a koalíciós alkujukat saját populistáikkal, a finn kormány most látszik belebukni éppen, az olasz Renzi egyedüli potens baloldali miniszterelnökként is inkább Merkelre tolná az országát súlyosan érintő menekültválság megoldásának felelősségét, Spanyolország választani készül, Portugália most választott magának egy kisebbségi kormányt, Görögország a menekültügyben pont olyan hatékony, mint a gazdasági válságkezelésben, Kelet-Európa meg egyenesen katasztrofálisan néz ki ezen az európai perspektíván keresztül szemlélve – Orbán mellé megkapta magának a lengyel Kaczińskyt, akiről most csak annyit, hogy testvére meggyilkolásáért akarja perbe fogni az Európai Unió jelenlegi elnökét. Szépen vagyunk. Okkal fejtegette tehát a kiszivárgott hírek szerint az európai jobboldal vezetőinek Juncker bizottsági elnök, hogy „Merkelt meg kell menteni”. Ez pár nappal azután történt, hogy a brüsszeli folyosón Orbán újsütetű elvbarátjával, a szlovák Ficóval azon röhögcsélt, hogy a Grexit – Görögország kilépése – vagy a Brexit – Nagy- Britannia távozása az unióból – helyett a Vrexit lenne indokolt, vagyis hogy a visegrádi országok hagynák el az Európai Uniót. Biztos az én humorérzékemmel van baj, hogy ezen nem tudok nevetni. Már csak azért sem, mert azt hiszem, Orbán nem viccel.
És akkor el is jutottunk oda, ahonnan ezt a kerítést meg az arról való beszédet értékelni érdemes. Hogy tudniillik túléli-e az Európai Unió a menekültkrízis által előhívott nemzeti önzés jelentette kihívást, és hogy Magyarország része maradhat-e az európai főáramnak, avagy visszakerül oda, ahonnan jött, a perifériára. És ez nem csak azon sokat emlegetett tények tükrében lényeges, hogy az Európai Unió van kedves ránk erőltetni a magyar GDP 3-4 százalékát kitevő ingyenpénzt, és hogy ha el is lopják egy részét, akkor sem épül itt semmi már évek óta, de tényleg semmi uniós támogatás nélkül. Hanem hogy az Európáról szóló bizonyos ezeréves magyar álom mégsem (csak) pénzről szólt, hanem a másodrangúság kilátástalanságából való kikerülésről.
Ha nem tudsz jobbat a kerítésnél, akkor tudsz-e jobbat Európánál, barátom?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
