Cseppenként, csurgatva érkeznek a hírek a kormányzati elképzelésekről. Elsőként és messze hangzóan a kevély öndicséret: kész a devizahitelesek mentőprogramja. Akik évek óta rutinosan fuldokolnak az adósság tengerben, ilyenkor újra zihálni kezdenek.

Őket történetesen senki sem kérdezte meg, mit tartanának valódi mentőakciónak, s mikor a haditerv a kormány és a bankszövetség alkujaként születik, ők remegő gyomorral várják a tényeket. Persze a tengerben alámerülőkkel sem konzultálnak, mielőtt kihúzzák a fejüket a habokból, csakhogy azt mindenki el tudja képzelni, miként zajlik az ilyesmi. Deviza­hiteleseket mentőket azonban még senki sem látott, és elmagyarázni sem tudták hosszú évek alatt, hogy mit lehet tenni azokkal az egyre boldogtalanabbakkal, akik nagy nyomorúság közepette fizetik a részleteket, s közben hétről hétre nő az adósságuk.

A mi népünk közgazdaságilag immár túlképzett. Napi olvasmányunk a devizaárfolyam tábla, és a banki magatartás kódex egyaránt. Ismerjük az elméleteket az állami eszközkezelők működéséről, és a költségvetés kilátásairól. Arra azonban képtelenek vagyunk választ kapni, mi lesz az otthonunkkal, ha már a felét sem éri annak, mint amennyi adósságteher nyomja a falakat.

S most tényleg itt a megoldás, rábukkantak az alkimisták titkára, hogyan válik a betonvas arannyá? Miként ér egyre többet majd a forint, s hogyan gyöngül el szánandóan a svájci frank? Vagy jön valaki, aki átveszi százezer adós nyomasztó terhét? Nem, erről még nem szólnak a hírek. Olvastunk bátortalan javaslatokról, hogy az állam jókora részt magára venne a devizaadósok terheiből, de arra nem volt válasz, hogyan számolnának el az óvatos milliókkal, akik nem adósodtak el, s most mégis az ő adójukból fizetik ki azok tartozását, akik új otthonokkal gazdagodtak. Hallottunk arról is, hogy majd a bankok tanúsítanak példátlan önmérsékletet, és nem emelik tovább a törlesztőrészleteket. Ám a pénzintézetek a legkevésbé sem szociálpolitikai intézmények, és lehet velük futamidőről, vagy új hitelekről tárgyalni, de a tartozást a kamatokkal együtt az utolsó vasig meg kell fizetni. Ígérte az állam, hogy alapít egy dúsgazdag eszközkezelő vállalatot, ami jó áron megveszi a fizetni nem tudók otthonait, s majd bérlőként élhetnek tovább hajdani tulajdonukban a családok, elbukva mindazt, amit eddig kifizettek építési költségként, hiteltörlesztésként. Mit mondjak, vonzó ajánlat. Különösen úgy, hogy a bérlet alig olcsóbb, mint a törlesztés.

Mi hát a megoldás? Erre a matematikai feladványra nincs megoldás. Lehet, így, úgy segíteni. Lehet, mondjuk 196, 198 forintnál rögzíteni a svájci frank árfolyamát, és akkor egy ideig nem változik majd a havi részlet. Ettől azonban nem apad a tartozás, legföljebb, ha erősödik a forint, visszakapjuk azokat az ezreket, amiket elvesztettünk a gyöngébb hónapokban. A bankok biztos nem egyeztek volna meg a kormánnyal, ha a kilakoltatási moratórium a végtelenségig fönnmarad. Nem gonoszak, csak egyre szegényebbek. Ha nincs árverés, apad a fizetési hajlandóság, és a hitelek olyan drágák lesznek, hogy mindenki tönkremegy.

Szemfényvesztés, diadaljelentés, talán némi segítség biztos lesz, ám felmentés a piacgazdaság törvényei alól soha. S ebben a törvénykönyvben gránitba vésték: adós fizess!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!