Hagyomány az unióban, már az eredeti Közös Piac is így működött, hogy ha – valóságosan és főként képletesen – éjfél után is, de végül mindig megegyeznek. S mindig az utolsó utáni pillanatban.
Tanult ugyanis a világ a Bush-kormányzat 2008 őszi ostobaságából, hogy – úgymond móresre tanítandó a bankokat – hagyta bedőlni a Lehman Brotherst, ami aztán elindította a pénzügyi világválság lavináját. Nem csoda, hogy az euróválság kritikus óráiban Obama figyelmeztető üzenetekkel bombázta az uniós csúcsot (és még a névleg kommunista Kína sem ragadta meg az alkalmat a világkapitalizmus megdöntésére, hanem éppenséggel részt vállal a mentőakcióban, hiszen aligha szeretné leértékelni óriási tartalékait a nyugati valutákban).
Olyan csődeljárásra kerítettek hát sort Athénnal szemben (elengedve tartozásai felét), amellyel lélegeztetőgépen tartják, vagyis a görögök jövőjével fizettetik meg felelőtlen múltjukat. S hogy ez nekik lesz a legkeservesebb, azt már tudják, de legalább az ennél is rosszabbat elkerülhetik (hazai szélsőségeseink pedig okulhatnának, hogy mivel is járna kedvenc ötletük, az adósságelengedés). Ilyetén kimentésükkel persze Európa (és a világgazdaság) elsősorban maga lélegezhetett fel, megint némi időt nyerve, ami azonban vészesen fogyhat, ha elmarad az áhított – és igazi pénzt teremtő – fellendülés. Az alku főszereplője, Merkel így érvelve kapta meg a hazai politikai hozzájárulást: a németek ugyan berzenkednek attól, hogy rendre nekik kell állniuk a számla nagyját, de azért tudják (és kancelláruk értésükre adta): erre éppen attól van pénzük, mert ők az eurózóna (és perifériái) fő haszonélvezői is.
De nemcsak a németeket kellett meggyőzni, hanem a bankokat is, hogy végső soron azzal nyernek, ha most jócskán leírják görög követeléseiket. Vagyis csak veszítve nyerhetnek. S hagyják magukat – a feltőkésítés reményében – politikusok pofozógépévé válni. A brüsszeli pókerpartiban csak kibic Orbán alighanem innen csente hangzatos bankártángáló szólamait. De mintha nem vette volna észre, hogy Merkelék mégsem egy másik ókori legenda módszerével élnek: kibogozni próbálták a görög csomót, s nem kettészelni. Macedóniai Nagy Sándorok ugyanis ma már csupán fenekedő politikusok retorikájában léteznek, az unió érdemi alkudozói bizony bíbelődnek a bogozással, viszont – ellentétben az előző amerikai elnökkel és másokkal – láthatóan értik is, amit csinálnak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
