Rettegés ez, nyilván. Egészen mélyről jövő kétségbeesés, ismeretlen vágyaktól, legyőzhetetlen erőktől. Hogy esetleg benne is.

 Hogy talán ő is. Különben hogyan lehetne vele ilyen könnyen híveket toborozni. Mármint azzal, ha gyűlöljük. Most Kósa Lajos remélt és kapott is olcsó népszerűséget híveitől, némi buzizással. Erősen kétértelműen üzent, és a közönsége fogta is az adást. Utána rendesen felháborodott, démonokat emlegetett, melyekkel a liberális métely küzd. Ez a módszer valamiért beválik, nem sérti a jobboldali szavazókat. Kitüntetik a csatlós zenekart, aztán megalázzák őket, adminisztrációs hiba volt, egy sok éve nem létező zenekarra gondoltak. Buziznak, aztán mikor sok lesz, homofóboznak. Kósa Lajos évekig a Fidesz reménye volt, és bizonyította már, hogy képzett ember. Most, ha a Nemzeti botrányai után a „meleg helyzet” fordulatról nem jutott eszébe, hogy kínos, ha ilyen önfeledt, akkor már értem, hogy ülhet egy olyan pártban, amelyik eltűri a nyakán Kerényi Imrét.

Melegnek lenni a ma Magyarországán átok. A neten külön weboldalak szakosodtak rá, hogy civil fiatalokról „leleplező” fotókat közöljenek. A magyar emberek pedig jókedvvel és (személyiségi) joggal mit sem törődve spicliskednek, küldik be ismerősről, barátról, szomszédról, osztálytársról a bizonyító képet. „Ratyi”, attól a naptól kezdve így hívják a kolléganő, az osztályfőnök fiát. És ezt persze büntetlenül tehetik. Ratyi a fiad, Manyika, mondják a takarítónőnek, aki éhezik, hogy a fiát eltartsa és boldognak lássa. És nem is kell, hogy a srác meleg legyen, elég, ha esetlen, vékony, ügyetlen, elég, ha esély van rá, hogy meleg, ha úgy néz ki. Magyarországon az esetek többségében kitagadják a szülők a gyereküket, ha ilyesmi kiderül. Az apák belehalnak a fájdalomba, lassú kitartó bánat emészti el őket. Az az apa, akinek buzi fia van, többé nem járhat kocsmába, nem hívják szerelni, a családnak annyi. Nem szólnak hozzájuk, nem vesznek tőlük tojást. Buzik. Férgek. Aztán szépen lassan megemészti a családot a bánat, a szív meg, tudjuk, gyorsan feladja. A meleg fiúk magányosak, gyorsan magukra maradnak. A meleg ember, ha magyar, élhet azzal a teherrel, hogy eleve hibás.

És vajon tényleg hibás bármiben is? Nem azok vétenek nagyot, akik várost, pártot, kultúrát vezetnek, vagyis közszereplők, és akár akarják, akár nem, példák. És most hol direkten, hol áttétesen azt üzenik, a buzikkal mindent szabad. Nem fogják föl, hogy milyen károkat okoznak ezek a célozgatások? Megadják vele a hangot, hogyan kell a polgártársainkról beszélni, mit kell róluk gondolni. Pedig a melegség nem fertőz, senki nem lesz buzi, mert meleg ült mellette a villamoson. És amíg azt nem kell elképzelnem, hogy Vilma néni és Géza bácsi hogyan gyűrik össze a lepedőt, addig arra se kell, hogy gondom legyen, hogy Aladár és Jenő mivel múlatják a négy fal között az időt.

Vajon miért érdekli ennyire a magyar közéletet ez a néhány százaléknyi kisebbség? Mit akarnak tőlük a közmédia humorzsákjai, a sztendaposok, miért céltáblái minden viccesnek szánt megszólalásnak? Mert évente egyszer szeretnének végigmenni az Andrássy úton? Mert szeretnének jogokat? Alapvetőeket. Hogy a kórházba beengedjék a szeretettüket, amikor betegek. Kinek fáj az?

Néhány évet dolgoztam a legrégebbi színes női hetilapnál. Egyszer indítottunk egy sorozatot, édesanyáknak próbáltunk segíteni, ebben a közegben hogyan kell és lehet feldolgozni, ha a fiuk meleg. Hogyan állhatják a közösség gyűlöletét, a munkahelyi megvetést, hogy utánuk szólnak a boltban, nem kapnak fizetésemelést, esetleg veszélybe kerül a munkájuk. Hogyan kell megbocsátani maguknak, amiért nem is tudják leplezni, hogy a sok fájdalom miatt meggyűlölték a saját gyereküket. Pedig annál nagyon átok egy nőt, egy anyát nem sújthat, mint hogy nem találja a szívében a saját anyaságát. Soha olyan kétségbeesett, megtört, vigasztalan leveleket nem kaptunk, mint akkor. Kósa Lajos, ha jól tudom, édesapa. Remélem, ő szerencsésebb. Neki nem kell ekkora fájdalommal gazdálkodnia. Sem a tágabb családjának. Őszintén kívánom ezt neki. Abban a régi cikksorozatban olvastam, hogy a melegek között van erről egy torokszorítóan keserű tréfa. Miszerint: cigánynak vagy buzinak jobb lenni Magyarországon? Cigánynak, szól a válasz, mert akkor legalább szeret az anyád.
 

Címkék: kommentár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!