Vasárnap délelőtt megunja a magányt, fáj a feje a tévétől, hogy örökké vitatkoznak a kopasz fejek, kikapcsolja, és felveszi a kardigánját. Hetek óta kánikula van, de az éjjel leszakadt az ég, és most szinte hideg van, az árnyékban meghűl a fájós derék. Egy pohár sör jól fog esni a piacon. Lent szokott megállni, a mozgólépcsők alatti italmérésnél, de most kedve van leülni, fölmegy az emeletre. A piac otromba épülete itt tágas és napfényes, a kocsma bódéja körül olyanok az asztalok, mintha valami különös, üvegházi kertben lennének. Ő nem jár fel ide, és még sohasem ült le idegen mellé, ahhoz túl tartózkodó. De most fáj a dereka, és azzal se lenne baja, ha szólna hozzá valaki.
Megfordul, hátát a pultnak támasztja, nézi, hová ülhetne. Minden asztal foglalt. A legtöbbnél két-három ember ül. Egyetlen olyan van, ahol csak egy férfi nézi a sörét. Ősz haját gondosan oldalra fésülte, bajszát rövidre nyírta, és még az inge is vasalt. Akkor van felesége, gondolja ő, talán nem annyira bolond. „Szabad?” „Ha tetszik.”
Közelről más az arca, ismerős is, nem is, de hát egy kor felett minden arc egyforma, mindenki emlékeztet valakire, és senki sem az, akinek látszik. Olyan érzése van, mintha hallotta volna már valahol. Persze ilyen is van. Minden mindig volt már egyszer. És még lesz is. Hatvan fölött nem éri meglepetés az embert, ha csak az nem, hogy minden ugyanolyan. A bajszos ember egy pohár szilvát akar, éneklő a beszéde, mégis morgós.
„Régóta erre lakik?”, kérdezi. A bajszos férfi bólint, „régóta”. Aztán arról beszél, milyen más volt itt minden akkoriban. A rendszerváltás előtt. A legjobban őneki a nők tetszettek. „Jöttek a Gogol utcába a merkúros nők.” „Merkúros?”, kérdez vissza. „Nem emlékszik?”, kérdezi a bajszos férfi, „az átkosban csak a Merkúrnál lehetett autót venni”. „Én azt tudom”, feleli sértetten, „de miért merkúrosak a nők?”
Az idegen arca felragyog, hát csupa műhely meg gyár volt itt akkoriban, el sem hinné, aki ma erre él! A Kleopátra-ház helyén parkettagyár volt, az Aldi helyén meg harisnyakötő- üzem. Arrébb sok gumis meg autószerelő temérdek, és bejött a vasút egészen a piac magasáig, vitte el az árut. „Meg hát a Merkúrnak is itt volt az egyik irodája.” „Hol?” „Ott, na”, feleli a férfi, és a Váci út felé mutat, „innen a Pannónián. Ott ültek a kisnagyságok, a nagy elvtársak elkényeztetett feleségei, akik el tudták intézni, hogy a fontos elvtárs hamarabb kapjon autót.”
Érti már, és most együtt nevetnek a korrupt nőkön, a nercbundás nagyasszonyokon, akikre már senki sem emlékszik, pedig degeszre keresték magukat vele, hogy áthúztak egy nevet, és beírtak a helyére egy másikat, a régi nevet meg amoda tették. „Ebből sem maradt semmi”, mondja az idegen, „valahogy mindig azt hittem, itt több marad a régi dolgokból”. „Minden eltűnik”, mondja ő.
Felnéz, és kér még egy pohár sört. A túloldali kocsma innenső asztalánál, szinte mellette, egy kövér, magas, kopasz férfi leveszi a katonai zubbonyát. Horogkereszt van a vállára tetoválva. A bajszos férfi meglöki a kezét, „ne nézze!”, de ő nem tudja levenni róla a szemét. „Mit bámulsz?”, kérdezi a nagydarab, kopasz ember, „nem tetszik valami?”
Most riad föl, ahogy kiegyenesedik, nagyot roppan a gerince, fájdalmasan recsegnek a csontok. Megtörli a szemét, a száját, válaszolni akar. A kopasz férfi röhög, teli szájjal. „Ja, csak elbambultál, öreg, bocsi!” Erre is mondani akar valamit, de még mindig nem bír, most nyelnie kell egy nagyot, jólesne, ha valaki erősen hátba vágná. „Csak, tudod, megszoktam már, hogy a sok nyomi beizgul a horogkeresztre.” Végre levegőhöz jut, végre ki tudja mondani, amit akar, amit akkor is ki fog mondani, ha ez az ember nekiesik, csak még egy korty sört iszik. Leér, finom, már régen esett ilyen jól a sör. Elmosolyodik, aztán mondja.
Arra ébred, hogy a bajszos férfi rázogatja, vizes kötés van a szemén, borzasztóan sajog az orra. „Megunta az életét, öreg?”, kérdezi a kocsmáros. „Igaza van”, kiabálja egy idős férfi a pult mellől. Jókora a csődület, tucatnyi ember üvölt, a hangzavarban semmit sem lehet érteni. A bajszos férfi megtörli a szemét, „nem volt igazunk”, mondja. „Miben?”, kérdezi ő. „Nem múlik el minden”, mondja a bajszos, aztán megszorítja a kezét. Úgy szorítja, mintha ismerné.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!