Heti abszurd: A migránsdémon legyőzése

Az ember csak kapkodja a fejét. Orbán Viktor nem ért a disznóöléshez (bezzeg, amikor kolbászt kellett tölteni, akkor még konyított hozzá) – utoljára a jelenlegi miniszterelnök kedvenc női politikusa, Dávid Ibolya nem értett ilyen jól a focihoz. Karácsony Gergely megtudta, hogy ő lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje (ami, mint Botka óta sejtjük, eléggé hátlövésesélyes pozíció). A Jobbik fáklyás tüntetést hirdetett a demokrácia megvédésére (ehhez tényleg nem kívánkozik semmilyen kommentár, benne van az elmúlt hét évünk összes politikai nyomorúsága – és még olcsón megúsztuk, ha csak az elmúlt hét évünké). Egyszóval bővelkedett a hét az operációs rendszer újrahúzását igénylő fordulatokban, de a csúcs mindenképpen a letelepedési kötvény ügyének legújabb epizódja volt – azt még emészteni kell egy darabig.

Kezdhetnénk azzal, hogy a migránsozás az új rezsicsökkentés.

Annyit is ér, de ez más lapra tartozik, a lényeg a történelmi párhuzam. Kevesen emlékeznek már rá, de az a sztori úgy kezdődött, hogy a 2010-ben hatalomra került kormány 2012-ig több lépésben emelte az energiaárakat, aztán egy színpadias gesztussal levitték az árszintet egy kicsivel a 2010-es szint alá. Azóta az önünneplésen kívül semmi sem történt – miközben például a világpiaci gázár 40 százalékkal csökkent az úgynevezett rezsicsökkentés óta, és ma már a lakossági energiaár regionális viszonylatban megint magasnak számít –, a tömjénezést viszont sikerült olyan szintre fejleszteni, hogy mára az Orbán-kabinetről a rezsidémon legyőzőjének képe rögzült a nép emlékezetében.

A migráció ügyében valami nagyon hasonló történt.

Már a mikroszint is látványos: fenntartják a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” (a csatlakozó szükségintézkedésekkel), miközben a törvényi feltételek régóta nem állnak fenn. Emlékeztetőül a vonatkozó jogszabályi hely: „Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek minősül, ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja.” Miközben hónapok alatt alig bukkan fel valaki a sztrádaáron épült határkerítés mellett, a cikkünk megírását megelőző tíz napban például senki sem járt arra – ennek ellenére „válsághelyzet” van, ami bizonyos területeken rendeleti kormányzást tesz lehetővé, felhatalmazást ad a közbeszerzések megkerülésére (legutóbb rendőrségi kisbuszok beszerzésénél éltek vele) és a honvédségnek arra, hogy fegyveres erővel vegyen részt a határőrizetben.

Ez tehát a mikroszint – már itt is felszínre bukkan az az értelmezési lehetőség, hogy a kormánypárt és a csatlakozó gazdasági holdudvar saját zsebre migránsozik –, de az igazi izgalmakat a makroszintű összefüggések kínálják. Például az, hogy míg a ténylegesen menekültként érkező – vagyis az erősen biztosított határon bekéredzkedő, és az üldöztetést igazolni is tudó – emberek közül éves átlagban nem éri el az ezret sem azoknak a száma, akiket ténylegesen beengedünk (idén 69-en kaptak menekült- és 730-an oltalmazotti státuszt, illetve 73-an váltak befogadottá), aközben a saját elmondása szerint a keresztény Európát és a „magyar Magyarországot” védelmező kormány csaknem húszezer embert (legnagyobbrészt kínaiak, de szírek, afgánok, azeriek, pakisztániak is szép számmal) juttatott be az országba, illetve rajtunk keresztül Európába alapos átvilágítás nélkül. Egy képviselői kérdésre a belügyi tárca árulta el, hogy a kötvényesekkel kapcsolatban a Terrorelhárítási Központ végzett ún. előzetes nemzetbiztonsági átvilágítást, ami mindössze annyiból állt, hogy a névsort egy számítógép összeolvasta a nemzetközi körözési listákkal (utóbb kiderült: elég hézagosan). És még a második legnagyobb beszerzési forrás is kormány közeli: az Orbán Viktor által kinevezett, Mészáros Lőrinccel és a quaestoros Tarsoly Csabával üzletelő, Szijjártó Péter külgazdasági és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter bizalmát élvező  „agrárdiplomata”, Kiss Szilárd Moszkva vízumboltjában további tízezer ember kapott magyar vízumot (egyedül 2013 januárja és novembere között több mint négyezer ügyfél volt, de az üzlet 2012-től 2014-ig zajlott, és havonta átlagosan 800-an fizettek a szolgáltatásért, nem is keveset – összességében milliárdos, teljes egészében magántermészetű üzletről volt szó).

A 4-5 órás, általában csak a személyes adatok fel- és a pénz átvételére szorítkozó ügyintézéssel kiszolgált vízumshopping-ügyfelek átvilágításának mélységére jellemző, hogy sokakat közülük gyakorló bűnözőként azonosítottak és kapcsoltak le később Nyugat-Európában, vagyis esetükben nyilvánvalóan még a körözési listák adataival történő összevetés is elmaradt.

Ha tehát azt állítjuk – illetve a kormány azt állítja –, hogy Magyarország első számú nemzeti ügye és biztonsági kockázata a bevándorlás, akkor a számok tanúsága szerint a biztonságunkat elsősorban az Orbán-kormány fenyegeti, méghozzá önző anyagi érdekből.

A napokban nem csak az derült ugyanis ki, hogy hányan érkeztek a mindenfajta drótkerítést virtuálissá tevő kötvényügylet révén, hanem az is, hogy ezen kik és mennyit kerestek. Nagy meglepetést persze nem a nevek okoztak (eddig is nyilvánvaló volt, hogy a pénz Habony Árpád és Rogán Antal környezetében, offshore cégek számláin tűnik el a szemünk elől), hanem a számok, illetve a jól átgondolt konstrukció részletei. Ebben az érdekkörben 165 milliárd forintnyi bevétel keletkezett (amiből akár egy budapesti vizes vb is kijönne tokkal-vonóval – apropó, a héten újabb 1,1 milliárd forintot irányítottak a követhetetlenül dráguló Dagály-projekthez), az állami költségvetés pedig egyedül az idei esztendőben  közel 20 milliárd forintot vesztett a piacinál drágább kamatú kötvényeken.

Az információcsomagot két bejelentés teszi kerekké. Rogán Antal szerint egyetlen kötvényes sem él már Magyarországon, ami azért érdekes, mert az ő tárcájának – a propagandaminisztériumnak – sem joga, sem lehetősége nincs erre vonatkozó adatokat gyűjteni (tekintsük tehát a közlést a miniszter kommunikációs munkássága részének). Habony Árpádnak pedig – bár a Direkt36 tényfeltáró portál írása szerint van egy hongkongi cége ugyanabban az irodában bejegyezve, ahol a letelepedési kötvényes üzletben érintett kínai vállalkozások is székelnek – a saját szavai szerint „semmi köze az államhoz, illetve a kötvényekhez”.

Ez így együtt pedig, valljuk be, kétségkívül van olyan abszurd, mint mondjuk az egykori demokratikus ellenzék tagjainak feltűnése a Jobbik demokráciavédő sétáján.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!