Bevallom őszintén, nem értem. Miért pont ez verte ki a biztosítékot? BOL-DOG, a Kóbor Jánosba öltött spagettiszörny valóban nem szép látvány. De gondoltam, a „kicsit sárga, kicsit savanyú”-elv alapján legalább elnézzük neki, hogy hosszas szemlélése rémálmokat és tartós melankóliát okoz. Vagy csak megvonjuk a vállunkat, mint már annyiszor.

 
Heti abszurd: Akkor most mindenki boldog? - illusztráció

Nem ez történt, és tényleg nem látom az okát, hogy épp ezen a héten hogyan lett a legfelháborítóbb botrány abból, hogy hogyan néz ki a 2017-es vizes sportok világbajnokságának kabalája. Boldog-boldogtalan BOL-DOG szidásával vezette le a feszültséget, szörnyülködtünk, ámuldoztunk, mintha ennél égetőbb kérdése nem lenne a magyar közéletnek.

Ezekben a napokban, amikor kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa megint eltapsolt 2,3 milliárd forintnyi közpénzt a budai hegyekben álló luxusvillákra, hogy ott a „geopolitika és a geostratégia tudományának hazai központját” hozzák létre – mintha bizony erre lenne a legnagyobb szükségünk. Ráadásul az egyik villa Matolcsy György jegybankelnök házától nem messze található, akinek így csak egy kicsit kell majd sétálnia, hogy meglesse, mint folyik „a világ globális működésének elemzése és az ezzel kapcsolatos ismeretek megosztása” körül.

Ezen nem háborodunk fel?

Vagy ha már a közpénzek nyakló nélküli költéséről van szó: 4,4 milliárd jut a miénkből a Nézőpont Intézetnek is a minisztériumok és több állami szervezet sajtófigyelésére. Belföldön és külföldön is árgus szemekkel figyelik majd, mi jelenik meg a magyar kormány tevékenységéről. Persze, BOL-DOG esetéből is láthatjuk, hogy fontos a sajtófigyelés, hiszen a randa kabalán külföld és belföld is rengeteget élcelődött. S lám, le is lett vonva a következtetés. Na de 4,4 milliárd újságolvasásra?

A felelőtlen költekezés vonalán maradva – Tállai András államtitkár bejelentette, hogy kibővítené a Gyere haza, fiatal program 100 milliós keretét, hogy még több, külföldre vándorolt állampolgárunkat tudja hazacsábítani. Úgy, hogy eddig 11 embert sikerült valóban visszaédesgetni, és további 177-en regisztráltak a honlapon. Egy kis fejszámolással könnyen rájövünk, hogy a világ összes pénze sem lenne elég így arra, hogy azt a több százezer embert, akik elhagyták Magyarországot, hazacitálják. De úgy látszik, Tállai már a kevésnek is nagyon tud örülni – pláne, ha sokat lehet rá költeni.

Ja, és hát ez volt az a hét is, amikor a magyar–szerb határon álló kerítés megépülése már olyan égető szükséggé vált, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter minden, a kerítést építő katonának napi 5000 forint (bruttó) jutalmat ajánlott fel, ha időben sikerül Magyarország szégyenével elkészülniük. Kell is a motiváció: Orbán Viktor azt akarja, hogy augusztus végére be legyen fejezve a nagy mű, miközben a fizika törvényei szerint lehetetlen ennyi idő alatt elkészülni vele. Kíváncsian várjuk, melyik lesz az erősebb.

Az sem keltett túl nagy felzúdulást, hogy újabb bizonyítéka van annak: a hazai kulturális élet olyan emberek kezében van, akik enkezükkel leginkább önmagukat díjazzák. Azt eddig is sejtettük, hogy az NKA a saját pályázatain szereti a saját embereit megjutalmazni – most pedig újabb két projekt kap jelentős támogatást úgy, hogy részt vesz bennük az NKA egy-egy kurátora. A Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft. 1,8 millió forinttal jutalmazott pályázatában, mondjuk, legalább fel van tüntetve, hogy a produkció koreográfusa Vincze Balázs lesz (az összeférhetetlenséget egyébként a pályázatban jelezni kell), de a Bozsik Yvette Alapítvány is nyert 2,8 millió forintot – ott viszont nem derült ki, hogy Bozsik Yvette-nek köze lesz-e a projekthez. Biztos azt gondolták, a név már elég árulkodó… Az összeférhetetlenség amúgy sem zavarta az NKA-t, úgyhogy tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy a pénzek ki lettek osztva.

Jóformán szó nélkül mentünk el a hír mellett, hogy a KLIK, vagyis az iskolák felett álló szuperszervezet 10 milliárd forint körüli adósságot tol maga előtt (miközben sokszor többet kérnek az önkormányzatoktól az intézmények működtetéséért, mint amennyiből azok megoldanák saját maguk). És ebből csak 4,6 milliárd a közüzemi számlák ki nem fizetéséből jött össze – a gázszolgáltatóval például folyamatosan tárgyalnak, hogy ne kapcsolják ki a gázt, de más szolgáltatók is erősen türelmetlenkednek. Az nem szúr szemet senkinek, hogy egy állami szervezet nem fizeti ki a számlákat ebben a fene nagy rezsicsökkentésben? Alig három hét van az iskolakezdésig…

Térjünk inkább vissza BOL-DOG tragikus történetéhez: a horrorkabala ügyében dodonai döntés született. Magára maradt rondaságában, kihátrált mögüle mindenki, aki csak tudott, Gyárfás Tamás nyilvánosan tagadta meg. De kapunk majd helyette egy másikat – ígérik. Ennek kell tehát örülnünk? Ez lett az az ügy, ahol a magyar közléleknek igazságot szolgáltattak, és elsöpört a népharag egy csúf kutyát? És a többiekkel mi lesz?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!