Magyarország egyik legszebben gyarapodó családjáról egy sagára is elegendő történet gyűlt össze a héten.

 
Fotó: Miniszterelnok.hu

Az apa. Az igaz barátság erősebb kötelék annál, mint hogy apróságok kikezdjék – állapította meg az Index annak kapcsán, hogy Orbán Viktor Csányi Sándor mellett ülve nézte végig a Magyarország–Csehország focimeccset; két nappal azután, hogy Orbán bizalmasa, Lázár János uzsorásnak nevezte az OTP elnökét, aki a devizahitelesektől megszerzett milliárdokkal páváskodik. Bár a Miniszterelnökség államtitkára nem először ment neki az ország hivatalosan leggazdagabb emberének, most először érte el, hogy feljelentés és személyiségi jogi per legyen a kijelentéseiből – talán az oligarcházás nem érte el az üzletember ingerküszöbét. Eddig az volt a csúcs, hogy Csányi egy hónapja azt mondta Lázárról: „tehetséges és jó szervező, láthatjuk milyen jól elintézte a trafikügyet is”.

Az anya és a fiú. Garancsi István miniszterelnöki kormánymegbízott lakásában lakik Orbán Viktor fia – a Népszabadság híre abból a szempontból érdekes, hogy Garancsié a Videoton, ahol Orbán Gáspár focizik (bár nem nagyon lép pályára), valamint ő az egyik tulajdonosvezetője a Duna Takarékszövetkezetnek (DT), amely az egyetlen olyan takarékszövetkezet lesz, amit nem vonnak állami fennhatóság alá. Tavaly a DT 600 milliós hitelkeretére jegyeztek be jelzálogjogot a már meglévő 150 milliós kölcsönük mellé a Puskás Akadémia felcsúti sporttelepére. A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó 2008 nyarán – öt évvel a kútvölgyi Cinege utcai villa kibővítése, újjáépítése és néggyel a felcsúti új ház igényes megépítése után – a budapesti Gellérthegy oldalában vásárolt egy 91 négyzetméteres, kertes, társasházi lakást – ebben a 24 éves Ráhel lakik. A mellette lévő 66 négyzetméteres lakást három évre rá Garancsi vette meg. A kormányfő a 2009. évre vonatkozó vagyonnyilatkozatában a törvény szerint járó országgyűlési képviselői fizetést és további bruttó 402 ezer forint pártelnöki tiszteletdíjat szerepeltetett a Fidesz akkor még ellenzékben lévő elnöke, négy, saját háztartásában élő gyermek mellett. Elvileg ebből tartották fönn a Cinege utcai villát, valamint a szintén nem kicsi felcsúti ingatlant. 2010-ben 6,3 milliót kapott Orbán a beszédírói által írt beszédeket tartalmazó könyvéért, Lévai Anikó kereső foglalkozása nem ismert – a törvény szerint foglalkozásáról, adózott jövedelméről, adózatlan bevételeiről nem kell számot adnia.

A legidősebb lány. Megszüntette a természetben okozott károsodás bekövetkezte miatt hivatalból indított eljárást Orbán Ráhel vőlegényének családja ellen a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – adta hírül a Népszabadság. A hatóság szerint a Csabdi-Tükröspusztával szomszédos, Natura 2000 oltalom alatt álló erdőben folytatott, engedély nélküli fakitermelés során eltávolított, őshonos fajokból álló cserjeszint hiánya nem gyakorol jelentős negatív hatást a terület madárfajainak természetvédelmi helyzetére. Így a falopás révén megkárosított tulajdonosoknak legalább nem kell pluszterheket viselniük. A falopás ügyében a tulajdonosok feljelentést tettek, ám azóta sem kereste fel őket a Bicskei Rendőrkapitányság. Utóbbit hivatalból a helyszínre hívta a hatóság február 8-án, ám arra hivatkozva, hogy a völgyben csönd van, nem zajonganak a fűrészek, nem mentek a helyszínre. A fát addig 10 tonnás pótkocsival szállították el több körben a helyszínről. A szállítás azóta szünetel, a szabályosan felhalmozott kupacokat benőtte a gaz – a jelek szerint sem a valódi tulajdonosok, sem a tolvajok nem merik elvinni.

A (kereszt)apa. Hiába büszke arra Orbán Viktor, hogy a felcsúti stadion építéséhez nem vettek igénybe állami pénzt, az építtető alapítványhoz befolyt többmilliárdos társasági adókedvezmény az államkasszából hiányzó közpénznek számít – írta meg az Átlátszó. A lap szerint 2012-ben 15 milliárd forint folyt be a focicsapatokhoz a TAO-ból, ebből 2,8 milliárd Felcsútra került. Az MLSZ nyilvántartása szerint voltak olyan cégek, amelyek milliárdos nagyságrendben támogatták a TAO-n keresztül a felcsúti futballt, de az már nem számít nyilvános adatnak, hogy mely cégekről van szó. Éppen ezért azt sem tudni, hogy kik voltak az üzleti élet azon szereplői, akiket a miniszterelnök, saját bevallása szerint, politikai pozíciójából fakadó helyzeti előnyéből adódóan meg tudott győzni arról, hogy ez az ügy fontos. A lap feltette a kérdést: vajon az érintett cégek nem azért adták-e ezt a pénzt, mert abban bíztak, hogy más ügyekben számíthatnak Orbán Viktor személyes jóindulatára? Az atlatszo.hu betekintési kérelmének a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány azonban mind ez idáig nem tett eleget. A 444.hu közzétett egy listát a Puskás Akadémia támogatóiról. A felsorolásban szerepel a Közgép, az OTP, a MOL, a felcsúti polgármester cége, a CBA, Demján Sándor és még vagy 50 cég és magánszemély – összegek azonban nincsenek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!