Ha valaki lemaradt volna: új korszak köszöntött be minálunk. Mint azt a miniszterelnök is megmondta: mostantól vége a kirekesztésnek, s hogy jó példával járjon elöl, rögvest a hét elején bejelentette, innentől a kormány a háromharmadot fogja képviselni.

 
Orbán Viktor

Orbán Viktor másik örömhírt is közölt, nevezetesen azt, hogy immár megtaláltuk a jó irányt, s így „Európa pincéjéből följöttünk a földszintre”. De, mint megjegyezte, itt már nincs megállás, neki kell vágni az emeleteknek is. Nos, örömmel vehetjük, hogy egyesek máris megkísérlik ezt.

Jól ugrott például szintet Papp Dániel és Siklósi Beatrix az MTVA-nál. Előbbi neve mára jóformán összeforrt a riporthamisítás és a retusálás szavakkal – bár a köztévé szerint az nem számít hamisításnak, ha valaki kreatívan bánik a képanyaggal, amit megvág.

Lehet, hogy ez így van, és ezért engedhette meg magának azt a szerzői szabadságot Papp is, hogy azt a látszatot keltse, miszerint Daniel Cohn-Bendit egy sajtótájékoztatón nem válaszolt egy kényes kérdésre. Munkássága később sem volt mentes a botrányoktól, ott volt a húsosfazék közelében (főszerkesztőként dolgozott a hír- és hírháttérműsoroknál) akkor is, amikor a Híradóban kiretusálták Lomnici Zoltánt, a Legfelső Bíróság korábbi elnökét Tőkés László háta mögül.

Papp mindezek ellenére valamit nagyon jól csinálhat, ugyanis folyamatosan felfelé bukik, most éppen az a hír járja, hogy ő lesz az MTVA új tartalomszolgáltatási igazgatója. Csak aztán senki se csodálkozzon, ha eztán kissé darabosan csúsznak majd a hírek. Siklósi Beatrix sem az MTVA elnökének kulturális főtanácsadója immár: ő a köztévé Vallási, Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztőjévé avanzsál. Jobb helyre tán nem is kerülhetne, hiszen már eddig is kiemelten foglalkozott a fent felsorolt témákkal. Saját Facebook-oldalán például szívesen oszt meg cigányokról vagy éppen zsidókról szóló, rasszista vicceket, rajong Horthy Miklósért, és olyan kiemelt fontosságú helyekről szerzi az információit, mint például a Kuruc.info.

Fekete György viszont már ki is nőtte a neki szánt emeletet – az MMA hivatala kénytelen lesz költözni a Vigadóból, annyi már a munkatárs, szám szerint nyolcvan. Kellenek is a szorgos kezek, jövőre szerveznek például nemzetközi kovácstalálkozót is, szóval lesz dolog bőven.

Gyorsan és biztosan halad a csúcs felé Lázár János is. Csütörtök este fél hétkor még csak a Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, amely szerint az MKB Bank Zrt. tulajdonosi jogai ezentúl az általa vezetett Miniszterelnökség kezébe kerülnek, ám mintegy 30 perccel később már hatályba is lépett – ha továbbra is ilyen hatékonysággal szippantják magukba a számukra szükséges dolgokat ott a Miniszterelnökségen, Lázár következő beceneve akár Feketelyuk is lehet.

De a legnagyobb lépést talán mégiscsak egy építéssel foglalkozó cégtől vár az ember, ha pincékről meg emeletekről van szó. Egy nagy építőipari cég volt szíves bemutatni, hogyan kell minden felmerülő akadályt leküzdve haladni a jó irányba. Hiába írtak ki a keszthelyi Festetics-kastély felújítására egyre szigorúbb pályázatokat, cégünk nem hátrált meg, és bár azért az elsőre megálmodott összegnél jóval többért, de vitte végül a melót, mint az egyedüli cég, amely alkalmasnak találtatott. Igaz, azért akadhat az emberben némi kétely, hogy a pályázati kiírások valahogy miért pont úgy változtak, hogy az csak nekik legyen jó, de ez már igazán mellékes kérdés egy ilyen fontos projekt esetében. A lényeg, hogy a Festetics-kastélyban lesz majd néhány szépen felújított emelet, amit meg lehet mászni.

Rogán Antalnak viszont arra kell majd vigyáznia, nehogy eltévedjen a sok lépcsőforduló között. Mint mondta: most már nyugodtan alhat, hiszen a NAV mindent rendben talált a háza táján. Csak az a kérdés, hol is hajtja majd pontosan álomra a fejét abban a szuperkecóban, ami varázsütésre növeli alapterületét, ha a politikus adóbevallásában makulát találnak az avatatlan szemek. Mondani persze mindent lehet, mert hát a papírt ő sem mutatta meg, a NAV viszont nem nyilatkozhat a vagyonosodási vizsgálatok eredményéről. Annyit viszont lehet tudni, hogy Rogán állításával ellentétben ilyet ember nem kérhet saját maga ellen, de nem is folytatja le a hivatal 30 nap alatt, szóval, hogy mitől olyan nyugodt mostantól a frakcióvezető álma, arra tippelni sem merünk.

Amerika egyébként épp korrupció vádjával szuttyongatja egynémely hatalmasságunkat. Nekik valószínűleg még nem szóltak, hogy mifelénk amúgy ezt csak az emelet megmászásának nevezik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!