Abban nagyjából biztosak lehetünk, hogy az elkövetkező hetek az önkormányzati választások, tehát ígérgetések és nagy szavak bűvöletében telik majd. Mivel azonban most a tét helyi és nem országos, hajlamosak vagyunk pusztán legszűkebb környezetünk híreit figyelni. Pedig ha a nagy egészet nézzük, igazán érdekes kép rajzolódik ki a mai Magyarországról.

Hogy mekkora a lelkesedés, azt talán nem éppen Tolna megyei Aparhant vagy a Vas megyei Tanakajd esetéből érdemes lemérni. Ezen helyeken ugyanis a polgármester-választás egész egyszerűen elmarad. Tanakajd még erre is rátett egy lapáttal, itt ugyanis még képviselőnek sem indultak annyian, ahány fős a testület, ezért a képviselő- választást is halasztják. Hasonló a helyzet Baranya megyében, Kishajmáson is, ahol szintén nem akadt egy bátor vállalkozó sem, aki szívesen ülne a polgármesteri székbe. Időközi választást a három településen januárban tartanak, addigra talán egy kicsit nagyobb lesz a lelkesedés.

Máshol bezzeg dübörög a kampány: Miskolcon egy fideszes lakossági fórumon például már nem csak verbálisan ment az adok-kapok, nyomós érvek helyett néhány tasli is elcsattant el, legalábbis a hírek szerint. Hogy ki ütött, azt nehéz megmondani, a rendezvényen provokatív kérdést (hova tűnt a lakossági fórumról a városrész kormánypárti képviselője, a trafikbotrányról elhíresült Takács Gábor) feltevő jobbikos Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője szerint a kulturált válasz helyett kapott egy sallert a mellette álldogáló fideszes aktivistától. A másik oldalon viszont „példátlan jobbikos fizikai erőszakra” emlékeznek, közleményük szerint Tardi volt a hunyó, aki – miután megzavarta a rendezvényt, „az őt a helyiségből kitessékelni igyekvők egyikét arcul csapta”. A rendőrség garázdaság gyanújával kezdett nyomozásba, egyelőre azt sem nagyon tudni, hogy ki ellen. Az viszont biztos, hogy Miskolcon nem babra megy a játék.

Máshol ilyesminek a kockázata sincs meg, mivel tán az „úgyis az erősebb győz” alapon kihívó nélkül vághatnak neki a jelöltek a nagy eseménynek. Ezt Balog József esetében szó szerint is lehet érteni, a vak komondoráról és megvert élettársáról elhíresült fülöpházi polgármesternek nem kell tartania kihívótól szűkebb hazájában, így valószínűleg újrázhat. Kis változás azért van: míg az előző ciklusban a Fidesz sorait erősítette, az asszonyverés után kizárták a pártból, így most függetlenként indul. Viszont súlyos testi sértés miatt eljárás indult ellene, úgyhogy jövőre bíróságra is járkálhat majd.

A szégyen legkisebb jele nélkül jelentkezett ismét alpolgármesternek a püspökladányi Kiss Zsigmond is, aki az idei év egyik legjobb internetes videóján dülöngél már-már öntudatlan állapotban, részegen egy sátorrúdba kapaszkodva egy nyári kakasfőző fesztiválon. Alpolgármesteri tisztségéről egyébként az incidens után önként lemondott, de úgy tűnik, nem akar elszakadni a politikától. Egyébként Baloghoz hasonlóan már ő sem a Fidesz-kötelékben, hanem függetlenként tesz próbát, hátha mostanra megbékélt mindenki a kínos produkciójával, és méltóságteljesen kezdhet bele a kampányba.

Másnak egy kicsit bonyolultabb élethelyzet teszi érdekessé az önkormányzati választáson való szereplését: Kupper Róbert például úgy indul a főváros XI. kerületében az MSZP–DK jelöltjeként, hogy nem csak az köztudott, hogy III/III-as tiszt volt egykoron, de ráadásul épp abban a körzetben méretteti meg magát, ahol a jelenlegi fideszes alpolgármester a saját fia. A vasárnapi ebédeken lesz miről beszélni egy ideig… Ráadásul Kupper ellenfele a 17. választókörzetben az a fideszes Kerékgyártó Gábor lesz, akinek az édesapja szintén rendelkezik ügynökmúlttal (III/II-es századosként), így legalább megvan kettejük közt a közös nevező.

És ha már Budapest: Tarlós István is mutatott némi keménységet a héten. Bár az utóbbi napokban egyre többen állnak teljes mellszélességgel a fővárosban 2024-ben megrendezhető olimpia ötlete mögé, a jelenlegi főpolgármester egyáltalán nem lelkes. Schmitt Pál után a héten Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is bizakodva tekintett a jövőbe, de aztán jött a kérlelhetetlen Tarlós, és leütötte a labdát, mondván, szerinte nem életszerű most felvetni a 2024-es olimpia budapesti megrendezését. Sőt, tovább is ment, és kifejtette, hogy sportbarát embernek tartja magát, és elismeri, hogy nagy sport- és idegenforgalmi értéke lenne egy olimpiának, de csodálkozik a mostani felvetéseken.

Merje ezek után bárki azt állítani, hogy a kampány az üres ígéretek terepe! A főpolgármester kíméletlen realizmusa kapcsán azonban érdemes megemlíteni, hogy állítólag a keménykedés is egyszerű kampányfogás, elég csak a múlt heti akciójára gondolni, amikor nem kisebb embernek, mint az EU-s fejlesztési pénzeken ülő Lázár Jánosnak ment neki – természetesen szigorúan a város érdekében. Ez még mondjuk érthető is, de hogy miért kell a távoli jövőbe vetett bizalmat egyetlen mondattal leütni, az már tényleg furcsa. 2024 messze van még, addigra rég elfelejtjük majd nem csak az olimpia terveit, de a 2014-es önkormányzati választások eredményeit is.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!