Nincs még program vasárnapra? Ajánlanék egyet. Bármennyire is demagógnak tűnhetett a felvetés, miszerint, ha a hét utolsó napján zárva vannak a boltok, akkor legalább elmehet az ember nyugodtan a templomba, május 31-én mégis érdemes megfontolni ezt az opciót. Kiemelt ünnep ugyanis ez a vasárnap, miniszterelnökünk születésnapja. Immár hagyomány (tavaly óta!), hogy ezen a napon hálaadó szentmisét rendeznek a tiszteletére. Azt nem ígérem, hogy ott leszek, de azt nyugodtan mondhatom, a héten én is több ízben éreztem, hogy köszönettel tartozom a miniszterelnöknek. Mondom is sorban.

Egyrészt hálás vagyok, mert Orbán Viktornak köszönhetően egy életre megjegyeztem Tiborcz István nevét. Tudják, ő az a fiú, aki pusztán önerejéből, de rengeteg közpénzből borította (LED-)fénybe az országot. Szomorúan hallottam a minap, hogy a közbeszerzések eme koronázatlan királya a családját (gondolom, itt többek közt szegény feleségére, Orbán Ráhelre kell gondolni) ért méltatlan támadások miatt kénytelen volt eladni azt a sikercégét, amely nem csak hazánkban, de már Brazíliában is világítana. Attól azért nem kell félni, hogy eztán sötétségben marad a haza, a céget ugyanis az a West Hungária Bau Kft. veszi át, amely olyan meggyőző munkákat tudhat magáénak, mint az évekig épülő, majd kihasználatlanul kongó Bálna, vagy éppen a lassan tucatnyi alkalommal átadott, de soha el nem készülő Várkert Bazár. De közbeszerzéseket nyerni ők is nagyon tudnak – nyilván önerőből.

Tiborcz mellett Orbánnak köszönhetjük Mészáros Lőrincet, Felcsút polgármesterét is. Akinek szintén van családja – ezért is érdemes hálát adni. Mi lett volna úgy egyébként a Várkert Bazárral, ha nincs az a Mészáros János? A polgármester öccsének cége szállította ugyanis azokat az ütvefúrókat, villáskulcsokat, elemlámpákat és mérőszalagokat (hogy csak néhány fontosabb, és máshol beszerezhetetlen elemet említsünk), amelyek nélkül a bazár ma nem tartana ott, ahol éppen. Ő is közbeszerzési guru – eddig egy pályázaton sem indult, most meg elsőre megkapta ezt a kiemelt feladatot. Ebből is látszik, milyen klassz hely ez a Felcsút: ott még a pajszerek és az orrfűrészek is olyan kiváló minőségűek, hogy megéri őket közpénzből Budapestre hozatni.

Azt már régóta tudjuk, Orbán Viktor egyik nagy álma, hogy egyszer a budai Várból irányíthatja majd az országot. Nos, erre minden esély meg is van, hiszen gyakorlatilag kannibalizálták az ott található és megszerzésre érdemes épületeket. Ráadásul a budavári Királyi Palota rekonstrukciójának tudományos előkészítése immár kiemelt kormányzati feladat, amibe beletartozik az is, hogy fel kell kutatni a még meglévő berendezési tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat. Szóval egyfajta leletmentést is köszönhetünk a miniszterelnöki ambícióknak – néhány szék és asztal is visszakerül a palotába, már ha megtalálják őket. Csak erre a kormány 2016 végéig 7,9 milliárd forintot költ.

Aztán nagy köszönettel tartozom Orbánnak azért is, mert személyesen gondoskodott róla, hogy jól teljen a nyaram. Saját kezűleg szólt ugyanis a Magyar Közlönyben arról, hogy a nemzetgazdasági miniszter gondoskodjon 487,4 millió forint forrás biztosításáról a 2015. évi központi költségvetés terhére a kiemelt nyári kulturális fesztiválok támogatása érdekében. Lám csak, hogy is megy ez: szerencsére a miniszterelnök önerőből sikeres lánya, Ráhel díjnyertes szakdolgozatot írt egykor a könnyűzenei fesztiválok szervezési és versenyképességi kérdéseiről (igaz, a díjat egyetemi konzulensétől kapta), ráadásul több sikeres hazai nyári fesztiválon is dolgozott már gyakornokként, úgyhogy Orbán Viktor nyilván tudja, hogyan érdemes jól befektetni a pénzt.

A tekintetben még bizonytalan vagyok egy kicsit, hogy meg kell-e köszönnöm a Fidesznek a Szabad Európa Csapat létrehozását, mivel még az sem egyértelmű, hogy van-e ilyen nevű formáció. Elméletileg a SZECS Kubatov Gábor pártigazgató felügyelete alatt álló, gimnazistákból verbuvált csoport, akiknek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a 2014-es kampányban a Fidesz néhány „szoros körzetet” hozni tudott. Csakhogy ezen lelkes ifjak léte néhány gyanakvó lélekben felvetette az illegális adatgyűjtés gondolatát (többek közt ugyanis rögzíteniük kellett, hogy a megkérdezettek szimpatizálnak- e a Fidesszel). Ment is a bejelentés a Nemzeti Adatvédelmi Hivatalhoz, akik a kályhánál kezdték a vizsgálatot, és megkérdezték Kubatovot arról, van-e SZECS vagy nincs. Kubatov szerint nincs, lehet hazamenni. Mindezek után ugye nem csoda, hogy külön nagy köszönettel tartozunk a miniszterelnöknek és közvetlen környezetének, hogy elfogadták a Nemzeti Korrupcióellenes Programot (abba most inkább ne gondoljunk bele, hogy az ilyen típusú programok mifelénk leginkább arra vannak, hogy szépen bekötve ücsörögjenek a polcon anélkül, hogy bárki bármit kezdene velük…). Van ebben a programban minden, ami ellen érdemes küzdeni: a korrupcióra alkalmat adó állami munkakörök feltérképezésétől és ellenőrzésétől a közbeszerzési eljárások átláthatóvá tételén keresztül a politikusok vagyonbevallásának tisztázásáig. Csuda lesz, ha ez a korrupcióellenes program beválik, biztos sokat fogunk még nevetni rajta.

Addig is melengessék mindenki szívét Orbán Viktor szavai. „Nulla alatt van a valószínűsége, hogy köztársasági elnök legyek. A nemzet egységét kifejezni nálam méltóbb embernek kell, nekem marad a munka.” Köszönjük meg a miniszterelnöknek, hogy ilyen elhivatottsággal munkálkodik a mi kedvünkért. A nemzet egysége, na, az tényleg más lapra tartozik.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!