Tisztelt Szerkesztőség!

Örömmel értesültem róla, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új folyóirat indítását tervezi. Úgy vélem, az új lap a jelenlegi piacon hiánypótló jelleggel bír majd, még akkor is, ha indulása most a választások utánra tolódott. Én idejében jelzem: szeretnék részt venni e szellemi vállalkozás létrehozásában. Kérem, alább olvasható cikkemet tekintsék bemutatkozó munkámnak, amelyben – természetesen a Kerényi Imre által meghatározott irányelvek szerint – igyekeztem összefoglalni az elmúlt hét eseményeit.

Keresd a jót

Eredményekben gazdag, sikeres hét áll mögöttünk. Kezdjük talán a legnagyobb eredménnyel, amelyet közösen sikerült elérnünk.

Kétszázezernél is több követője van már a Facebookon Orbán Viktornak. Miniszterelnökünk videoüzenetben köszönte meg az őt támogató embereknek a kitartásukat, nélkülünk ugyanis aligha sikerült volna az országot megújítani. Fontos volt a csatlakozás, hiszen egy miniszterelnök számára a legnagyobb veszély az elmagányosodás. Van azonban még hova fejlődnünk. Segítsük közösen a miniszterelnököt abban, hogy Kósa Lajost lassan lehagyva, Tarlós erődítményeit is megostromolhassa, hátha annyian leszünk egyszer, mint amennyien Budapesten élnek – üzente Orbán Viktor.

Nem csak így segíthetjük azonban Magyarország megújulását. Ahhoz, hogy a ténylegesnél még jobban teljesíthessünk, szükség van a becsületes magyar állampolgárok felelősségteljes magatartására is. Közösen vehetjük csak fel a harcot a korrupció ellen. Jó példával járt elöl azon – a híradásokban csak informátorként emlegetett – polgártársunk, aki személyesen jelentette a Gazdasági Versenyhivatalnál több irodaszerrel kapcsolatba hozható cég gyanús ügyleteit. Jutalma 10 millió forint lett, amelyből ugyan neki még adóznia kell, egy törvénymódosításnak köszönhetően azonban júniustól az informátori díj adómentes lesz, így érdemes lesz nyitott szemmel járni a világban.

Örömhír jutott a héten a rádióhallgatóknak is, miután végre kiderült, ki a Class FM fő tulajdonosa. Korábban ugyanis papíron Nyerges Zsolt nagyvállalkozó töltötte be a pozíciót, június óta viszont már a Közgép teljhatalmú ura, Simicska Lajos a rádió első embere, ám erre a rendkívül fontos hírre csak ezen a héten derült fény. Nincs még egy vállalkozó, aki ennyire sikeres lenne, mégis ilyen jól őrizné meg magánéletének titkait. Annyit azonban mindenképpen érdemes megjegyeznünk (ha már Simicska úr nagymamájának krémeséről nem hallhatunk kedélyes történeteket), hogy a Közgép csak a tavalyi évben 432 milliárd forintot nyert közbeszerzéseken. Így legalább biztosak lehetünk benne, hogy Magyarország tovább épül-szépül a következő időkben is. Szintén jó hír, de inkább a sportrajongóknak, hogy a kissé bizonytalan lábakon álló MTK immár biztos kezekbe került: a tavaly augusztusban alapított Blue & White Investment Zrt. vette meg, melynek egyik tulajdonosa az AVP Svéd–Magyar Videó- és Filmgyártó Kft., ami Deutsch Péteré. Aki nem más, mint Deutsch Tamás MTK-elnök öccse. A foci szerelmeseinek egyébként jó lesz megjegyezniük egy kicsi, de annál ambiciózusabb csapat, a Veszprém megyei II. osztályban játszó Márkó SE nevét. Bár eredményeik mindeddig meglehetősen szerények (az őszi szezont a hetedik helyen zárták), ám hamarosan valószínűleg sokkal jobban teljesítenek majd, köszönhetően a megelőlegezett bizalomnak, amely például Navracsics Tibor felől árad a csapat irányába: mint kiderült, a Fidesz frakcióvezetője saját miniszteri keretéből szponzorálta az idegenbeli meccsekhez szükséges utazgatások költségeit. Reméljük, hamarosan szép eredményekkel hálálja meg a Márkó SE a kitüntetett figyelmet. Egyébként nem csak ők, de a térség (ami valójában Navracsics választókörzete) több más szervezete és egyesülete is kapott a miniszteri keretből.

Szerencsére Lázár János is jól múlatta az időt. Még decemberben került sor arra a fergeteges vadászpartira, amelyen a Miniszterelnökséget vezető államtitkár olyan prominens személyiségek társaságában hajtotta a vadat, mint Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, gróf Károlyi László, Miklós liechtensteini herceg és Oszter Sándor, ki-ki a feleségével. A vadászat eredményes volt, 913 fácánt lőttek le, Lázárt vadásszá avatták, ráadásul néhány fácánt is hazavihetett. Egy igazi vadásznak térre van szüksége – talán épp ezért nyert 1300 hektárnyi állami földet az a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Gyapjas Károly, anyai nagybátyja Lázár Jánosnak. Reméljük, a területen bőséggel akad majd vad is.

És ha már a földtémánál tartunk: biztos sokan felkapták a fejüket a jó hírre, miszerint egy viszonylag egyszerű módszerrel visszaszerezhetjük Erdélyt. Szabó József Andor, a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja egy interjúban arról beszélt, hogy a magyar állam földvásárlásra készül Romániában. „Van erre egy programunk, amelynek az a lényege, hogy ha valaki a földjét el szeretné adni, akkor olyan szerződést köthet a magyar állammal, amelynek értelmében életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez kezd a magyar állam egy olyan földdarabbal, ami teszem azt egy kis székely falu határában található?” Sajnos a kérdésre egyelőre csak teoretikus válasz adható, mivel a sajtó kicsit elkapkodta a nagy hír megszellőztetését. „Egy ilyen nyilatkozat után szó sem lehet semmiféle állami földvásárlásról” – nyilatkozta ugyanis egy erdélyi politikus.

Amúgy sem árt néha megregulázni a sajtót, Kósa Lajos meg is mutatta a héten, hogy hogyan. „Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok” – mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke, miután az RTL Klub riportere kissé tolakodó kérdést tett fel neki. Debrecen polgármesterének teljes mértékben igaza volt, a feltett kérdés („Miért az után indult az egyeztetés a klinikával, hogy bezárták az anyatejgyűjtő állomást?”) ugyanis túlságosan negatív hangvételű volt, miközben annyi szép és jó dolog történik hazánkban. Mert bár pitypang még nem nyílott az idén, a szokatlan időjárásnak köszönhetően aranyeső és meggyfa már virágzik az országban. Virágozzék más is.

Bízva megtisztelő figyelmükben és a kedvező elbírálásban maradok tisztelettel,

Diószegi-Horváth Nóra

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!