Irodalomban gazdag hét áll mögöttünk. Végre bemutatták a Matolcsy György fifikás praktikáiról szóló Sakk és Póker című kötetet (szerzője Wiedermann Helga, a jegybankelnök volt kabinetfőnöke).
Egy részlet: „Matolcsy csak úgy mellékesen megjegyezte, aznap reggel 8 órakor tájékoztatta az IMF-delegációt arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal”. (Jobb helyeken ezt amúgy államtitoknak nevezik – nem véletlenül, hiszen egy Goldman Sachs méretű cég, amelynek vezetőivel Matolcsy ebédjét fogyasztotta, ilyen információ birtokában órák alatt tud milliárdokat keresni.) Vagyis Matolcsy államtitoksértéssel tömte meg az oly sokat kárhoztatott spekulánsok zsebét. Most akkor ki is indított támadást Magyarország ellen? Mivel a kötet szinte megjelenése pillanatától – vagy inkább már korábban is – kínos részletességgel tömjénezi, és egyben járatja le a volt nemzetgazdasági minisztert, a bemutató után nem sokkal hivatalos közleményben már fikciónak titulálták. Sajnos félünk tőle, hogy ez nem így van. És nem csak azért, mert egy londoni elemző is emlékszik Matolcsy szivárogtatására, nem csak azért, mert a jegybankelnök meggondolatlanságát(?) az akkori piaci adatok is alátámasztják, hanem mert a könyv a bemutatót is megtisztelő Orbán Viktor kérésére íródott, és alcíme is igen beszédes: „Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról”. Az pedig ugyebár teljességgel kizárt, hogy az Orbán-kormány szabadságharca csak egy fikció lenne.
A másik meglepetés Zuschlag János könyve volt, amelyben a volt szocialista politikus – a Fidesz-közeli Századvég gondoskodó szárnyai alatt – vállalkozott arra, hogy leleplezze annak a bizonyos 50 millió forintnak a történetét, amellyel állítólag azért szórták meg, hogy hagyja el végre a politikai pástot. Mivel Zuschlag önképe szerint ennél jóval többre is képes, ezért vallott még (ez jól megy neki amúgy is) őt liftben inzultáló idősebb politikusról, részeg randalírozásokról és a rossz börtönkosztról is. A mű egyébként szinte kérkedik azzal, hogy minden szava igaz, fikció nincs benne egy szál se. Sajnos félünk tőle, hogy ez nem így van. Például azért, mert arról a bizonyos 50 millióról az egyik oldalon még ő maga állítja, hogy megkapta, kettővel odébb meg cáfolja azt… Mivel azonban kezdjük úgy érezni, hogy eme két korszakos mű keresztmetszete tökéletesen leképezi a hazai közéleti viszonyokat, talán nem csoda, hogy elmegy a kedvünk a kortárs irodalomtól, és régi, kedves könyveink felé fordulunk. Meggondolandó azonban, mit veszünk le a polcról.
Ezen a héten például biztos csak felidegesítené az embert, ha fellapozná a Rokonokat. Hát hogy is ne, amikor az még tán Móricznak se jutott volna soha eszébe, ami a főváros III. kerületében megesett: a helyi fideszes képviselő, Menczer Erzsébet enkezével szavazta meg az önkormányzati lakást saját fiának és jövendőbeli menyének, a szűkös szülői házra való hivatkozással… De könnyű lenne áthallásokat találni furán osztogatott pénzek ügyében is: megint kihívó nélkül nyert 700 milliós tendert az Inter Media Group a Miniszterelnökségtől, aminek szinte a dupláját, vagyis akár 1,33 milliárd forintot is zsebre tehetnek majd hirdetéseikért. Erre viszont kinek van szüksége? Móricz se köszönné meg. Nem érdemes Mikszáth Kálmánhoz se fordulni, bármennyire is időszerűnek tűnik a Két választás Magyarországon. Mert ami eddig jóízű szórakozás volt, kuncogás egy letűnt kor csalafinta képviselőjének (szigorúan fikciós!) történetén, az megint keserű képzeteket kelthet bennünk a többtucatjával pénzért kuncsorgó kamupártok tömkelegében. És ezek már nem is akarják semmilyen módon elhitetni a közzel, hogy érte dolgoznának – már ha dolgoznának egyáltalán. Nem szívesen citáljuk ismét elő Zuschlag Jánost, de ha már két választás, óhatatlanul eszébe jut az embernek ezen a héten: ÚMP vagy ÚDP – ÚDP vagy ÚMP? Hogy melyik melyik, azt jó esetben egy-másfél hónap múlva már az is elfelejtheti, aki véletlenül utánanézett. Viszont érdemes megjegyezni, hogy mindkettő köthető több (baráti, pénzügyi, politikai) szálon Zuschlaghoz, de csak az egyiknek van (mármint tudvalevőleg) olyan képviselőjelöltje, akit a NAV is köröz adócsalásért. Hogy melyiknek, az tulajdonképpen tök mindegy.
De Petri György se örülne, ha az Ibolya presszóban valaki hirtelen szavalni kezdené A személyi követő éji dalát. Jelenleg leginkább házmestereknek aktuális, a kormány bújtatott rendelkezése most épp belőlük, az eddig megfigyeltetett gyanús személyekből (akik akadályozzák a rezsiharcot) csinált besúgót: ezentúl jelenteniük kell, ha az általuk gondozott házban valaki nem jogosult a rezsicsökkentésre. Hiába, a nap sesüthet mindenkire, ennyire fájdalmasan pedig nem is lehetne aktuálisabb a vers, ami így végződik: „Eljön még az idő, / amikor Dunát rekesztek veled.”
Ha nincs kedvünk olvasni, nézzünk meg valami jó filmet. „Egy NB I-es magyar futballcsapat, amely egy politikusnak köszönheti a létét. / Egy mesterségesen fölfuttatott kiscsapat a futballbolond diktátor hátszelével.” Bármennyire is jó lenne, ez nem A csodacsatár ajánlója. Nem, mert ez a FourFourTwo című, erősen kormányközeli focilap honlapjára kirakott névtelen levél, amely a Felcsút–Honvéd meccs utáni indulatokat vezeti le. Árulás történt volna? Valakinek végre elege a Felcsútra öntött milliárdokból és a miniszterelnök futballhóbortjából? Ugyan, ilyen hibát kormányközeli lap nem vét. A sorok ugyanis a Honvédről szólnak, a futballbolond diktátor Farkas Mihály, honvédelmi miniszter lenne – úgy az ötvenes évek tájékáról. Amúgy a balhé azért tört ki, mert a felcsútiak nem engedélyezték a Honvédnek, hogy kifeszítsen egy molinót, rajta legismertebb játékosuk, Puskás Ferenc nevével. Igaz is, hiszen a Puskás Akadémia otthonában ez azért mégis csak sok lenne…
Mostanában inkább ne is kulturálódjunk. Menjünk ki a friss levegőre, elvégre a tüntetéseket is ott tartják.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
