A fagyöngy és a mézeskalács körítette ünnepek előtt nem árt tréningezni egy kicsit, hogy az „ajándék lónak ne nézd a fogát” életelv alapján megfelelő mosollyal tudjuk nyugtázni mindazt, ami jut nekünk.

 
Horváth András: vádlóból vádlott (Lakos Gábor felvétele)

Jó lesz ezt megfogadnia Horváth Andrásnak is, bár azért nem kis dolog az, amit elért. Mert ugyan korábban úgy tűnt, jóformán semmibe veszik a NAV-on belüli adócsalások ügyében tett állításait, s így bő egy hónapba telt, mire az ügyészség egyáltalán foglalkozni kezdett a kijelentéseivel, most azonban, hogy a NAV jelentette fel őt (személyes adatokkal való visszaélés miatt), már nem kellett ilyen sokat várnia – kicsit több mint egy hét elteltével már az ajtaján kopogtatott a rendőrség, hogy lefoglalják mindenét, ami összefüggésbe hozható az esettel. Igaz, „jutalma” akár három év szabadságvesztés is lehet, ha bűnösnek találják, viszont legalább végre komolyan veszik azt, amit mond.

Felcsút polgárai is el tudnának talán képzelni szebb ajándékot egy Mága Zoltán- koncertnél, ám ez is jobb a semminél: 50 szerencsés helyi lakos nem csak ingyen utazhat a hegedűvirtuóz újévi koncertjére, de még magát az eseményt is megnézheti, méghozzá személyesen a Művész Úr felajánlásából. Meg se mernénk kérdezni, miért éppen ezt a települést tüntette ki Mága megtisztelő figyelmével.

De Deutsch Tamásnak is át kell értékelnie egy kicsit a közeli barátság fogalmát. Korábban nyilván nem gondolta, hogy ennyi új ismerősre tehet szert egy egyszerű kirohanással. Még a múlt héten követelte a Kuruc.info hírportál felszámolását. Ezen a héten viszont már csak így, kedveskedve szólt hozzájuk: „szeretve tisztelt náci rajongóim (csak rajongók tudnak annyi SMS-t és mailt küldeni, éjjel-nappal annyit hívogatni, mint engemet a rajongóim az elmúlt napokban)”. A hírportál vígan üzemel tovább, Deutschnak viszont kinéz egy új telefonszám karácsonyra.

És bár az év vége sokaknak épp attól szép, hogy jutalmat kapnak a sok hónapnyi áldozatos munkájukért, idén sajnos nem mindenkinek jutott ki a jóból. A Fidesz például központilag nem támogatja az év végi premizálást. „Tájékoztatunk benneteket, hogy pártelnök úr határozott álláspontja, hogy a kormánypárti polgármestereknek, alpolgármestereknek idén is tilos jutalmat felvenni” – fogalmazott Kubatov Gábor országos pártigazgató és Kocsis Máté kommunikációs igazgató. Kocsis még azt is elmondta: mindenkinek ki kell vennie a részét Magyarország talpra állításában. Ez pedig áldozatokkal jár, tudjuk.

Persze nem mindenkinek lesz olyan a karácsony, mintha a fogát húznák. Itt van például a Dunakanyar titokzatos ura, Simon Péter vállalkozó, aki főként arról híres, hogy épített egy uszodát (a fantáziadús elnevezésű Vizesnyolcast), ami évi százmilliós veszteséget termel Szentendrének. Simonnak volt egyébként még egy félmilliárdos tartozása is a város felé, amit viszont most, talán épp az év végi, fagyöngyillattól terhes légkörben elengedtek neki. Szegednek viszont az egyik szeme sírhat, a másik pedig nevethet: míg operafesztivál nem lesz a városban, a stadionfejlesztést megszavazta a közgyűlés. Igaz is, ha zene nem, legalább foci lesz, az is valami, nem?

Tudományos berkekben is nagy az izgalom: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere végre lehetőséget adott egy sokakat régóta foglalkoztató kérdés eldöntésére. Az NKA miniszteri keretéből 2 millió forintot juttatott ugyanis „Orbán pápa (Szent Orbán) csontereklyéjének tudományos vizsgálatára”. Mely vizsgálatot egyébként az a Sacrafilm Kft. végzi majd el, amelynek a cégbírósági bejegyzés szerinti egyetlen tagja Koltay Gábor. Igen, a filmrendező. Akinek nagy tapasztalata van már a történelmi kérdések tisztázásában, hiszen nem csak az István, a királyt, a Honfoglalást és a Sacra Coronát rendezte meg, de Trianonról meg Horthyról is készített néhány dokumentumfilmet.

Természetesen fontos az is, hogy a nagy karácsonyi bevásárlások közepette ne csak szeretteinkre, de magunkra is gondoljunk. Így tett az állam is, amikor csendes (de leleményes) államosításba kezdett. Csekély összegért, de természetvédelmi okokra hivatkozva sajátítana ki például legelőket, erdőket Borsod megye északi részén, Aggtelek közelében, ki tudja, miért. A helyi gazdák viszont nem annyira örülnek, hiszen számukra ezek a földek jelentik a megélhetést. Nyilván az új tulajdonosok is így lesznek ezzel. Aztán a Főgázt is megszereznék, ennek érdekében az állami energetikai cég a tervek szerint megveszi a Főgáz 49,83 százalékát a német RWE-től (a többi része egyébként a Fővárosi Önkormányzaté), így teljesen állami kézbe kerülhetne Budapest gázszolgáltatása. A rezsicsökkentés tükrében nem olyan biztos, hogy jó üzlet lesz… De nem feledkeznek el a szórakoztatásról sem: az egykor a Neo FM számára fenntartott frekvenciacsomagot ugyanis (a rádió tavalyi megszűnése után) most nem értékesíti újra a Nemzeti Média és Hírközlő Hatóság, hanem inkább a Kossuth és a Dankó rádió jövő januártól érvényes vételkörzetének kiterjesztésére használja fel. Erre azért van szükség, mert „több százezer hallgató el van zárva annak a lehetőségétől, hogy a legfontosabb közszolgálati rádióadó műsorához hozzáférjen” – tájékoztatott mindenkit örömmel az NMHH. Hát, mostantól lesz mit hallgatni: például péntek reggelenként a menetrend szerinti miniszterelnöki interjút.

És ha ennyi nem lenne elég így, karácsony előtt, akkor a legjobb az, ha arccal már a jövő évi kampány felé fordulunk. Rogán Antal meg is tette, sőt minden belvárosi Fidesz-aktivistát is arra kér, hogy ne csak ők jelentkezzenek a választási kampány lebonyolításának megszervezésére, hanem adják meg két ismerősük (rokonuk, barátjuk, üzletfelük) nevét is, akiket rá lehet venni a jelentkezésre. Nem tudni, mi végre ez a nagy halmozás, hiszen egykor elég volt, ha mindenki még egy embert hozott magával. Most kettőre van szükség. Talán a karácsonyi kajakóma kiheverése után a megkétszerezett erők csodákra lesznek képesek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!