Kezdjük egy őszinte vallomással: „Egyre többször éreztem úgy, hogy ebben az országban mindent meg lehet csinálni. Szerettem volna ennek ellenkezőjét bizonyítani.” Hadházy Ákos szavai ezek. Ő volt az a fideszes önkormányzati képviselő, aki leleplezte a szekszárdi polgármestert, és így 2013 legnépszerűbb szavai közé delegálta a trafikmutyit. Kilépett a Fideszből, a múlt héten pedig csatlakozott az LMP-hez.

 
Áfamentes szórakozás (Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI)

Az már más kérdés, sikerült-e bebizonyítania, hogy ebben az országban mégsem lehet mindent megcsinálni. Ha csak az általa elindított lavinát nézzük: a szekszárdi polgármester még mindig a helyén, a trafikok még mindig a helyükön (már amelyiket nem fülelte le a NAV), ő maga viszont átigazolt a másik oldalra. „Egyelőre nem sikerült” – ismerte be Hadházy.

Pedig a héten úgy tűnt, semmi sem lehetetlen. Hogy lehet például áfát csalni, az senkit sem lep meg. Az talán már inkább, hogy ezt a tényt milyen nagyvonalúan kezeli a kormány. Orbán Viktor a péntek reggelenként esedékes tudatformáló beszédében fejtette ki nézeteit: Magyarországon mindenki tud arról, hogy vannak áfacsalók. Ám mivel a kormány nem tud olyan dokumentumokról, amelyek bizonyítanák a NAV-on belüli visszaéléseket, ezért egyelőre nincs szükség arra, hogy vizsgálódjanak az ügyben. Tehát tudni lehet róla, tenni ellene viszont nem kötelező.

Orbán azt is kifejtette: lehet végre sokasodni. Köszönhetően a kormánynak, mi sem természetesebb. A rezsicsökkentés miatt a zsebünkben maradó pluszpénzekre ugyanis egész életpályákat érdemes építeni – a miniszterelnök szavaiból legalábbis az derült ki, hogy egy-két gyerekkel most már illik többel tervezni. Erre egyébként érdemes mindenkinek egy kicsit jobban odafigyelni: kissé elkeserítő volt a tény, hogy még a héten meginterjúvolt Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős fideszes képviselő sem tudta megmondani, mennyit spórolt eddig neki az állam a rezsicsökkentéssel. Igaz, neki volt mentsége: „a feleségem vezeti ezeket a számlaügyeket”.

A stadionügyeket viszont már kézbe vette a magyar állam, így nem kell aggódnunk. Csak jövőre 82 milliárd forintot költünk sportlétesítmények fejlesztésére, 2016-ig pedig összesen 26 létesítményt újítanak majd fel, így olyan, eddig talán méltatlanul kihasználatlan pályák lelátóin is lehet majd kényelmesen élvezni a focimeccseket, mint például a békéscsabai, a ceglédi vagy éppen a gyirmóti. És ha már mindent lehet, illik feltölteni is azokat a stadionokat. Nézőt már sikerült fogni, méghozzá a cafeteria-rendszer megbuherálásával: a munkáltatók a jövőben akár korlátlan menynyiségű sportrendezvényre szóló belépőt is adhatnak majd beosztottjainak. Ám ezeket a nézőket valahogy szórakoztatni is kell. Cirkusz és kenyér helyett ma a foci és szotyi páros a nyerő – ismét módosíthatják a nemrég módosított jövő évi adószabályokat, az új rendszerben így lehetséges, hogy adómentesen lesznek majd kaphatók az ételek a sportrendezvényeken. Ehhez képest viszonylag jó hír, hogy azért mindent mégsem lehet. Nem lehet majd például ülve maradni a parlamentben. Mármint akkor, ha Kövér László megérkezik. Készül az új házszabály, amelybe a tervek szerint bele lesz foglalva, hogy a képviselőknek fel kell állniuk, amikor az ülést vezető elnök fellép az emelvényre. Azt viszont nem tudni, lesz-e az új házszabályban bármilyen megkötés arra nézve, ki hogyan nevezheti képviselőtársait. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, bárhogy lehet szólítani a másikat. Vona Gábor élt is a lehetőséggel, és „az Országgyűlés szocionista alelnökének” nevezte Ujhelyi Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét. De ha már az elnevezéseknél tartunk: bárki joggal gondolhatná, hogy a TEK (Terrorelhárítási Központ) munkatársainak az a feladatuk, hogy elhárítsák a terrort. Micsoda szerencse tehát, hogy a természet terrorista akciójaként értelmezett nagy nyári árvíz hatékony kezelését is ellátták. 110 millió, adófizetők által befizetett forintért cserébe. 20 ezer órát töltöttek a gátakon, így (a gyógyszer, élelmiszer, munkaruha és egyéb költségek levonása után) körülbelül 6000 forintos óradíjjal pakolták a homokzsákokat. Csak viszonyításképp: a büntetés-végrehajtás alkalmazottai (vagyis a bv-dolgozók és az elítéltek együttesen) 186 forintos óradíjért dolgoztak, az önkéntesek pedig ingyen. Igaz, ők nem is terrorveszélyt hárítottak el a gátakon…

Ezek után nyilván senki nem lepődik meg azon, hogy nálunk bármit meg lehet csinálni. A határ pedig nyilván a csillagos ég. Vagy valami még ennél is magasabb, már ha hinni lehet Széles Gábornak. A Békemenet-szervező, Magyar Hírlap-tulajdonos milliárdos ezen a héten hosszú interjúban fejtette ki véleményét arról, miként szerezheti meg a kormány ismét a kétharmadot („az életszínvonal emelkedése nyilván javítja a kormány amúgy is pozitív imidzsét”), miért nem volt csalódott, amikor nem ő lett a gazdasági miniszter („Orbán Viktor szíve-joga összeállítani a saját kormányát”), bár istenhívőnek nevelték, hisz a földönkívüliekben. A legmeglepőbb állítása mégsem ez volt. „A magánvéleményem egyébként az, hogy kikapcsolható a gravitáció.” Nos, ha valaki, hát ez a magyar kormány még akár erre is képes lehet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!