Az államilag koordinált mutyizást bőven elég a továbbiakban is egyszerűen letagadni, mert teljesen törvényes adatokat eltitkolni, sőt, nyomozást sem lehet indítani.

Ha valami gáz van, akkor meg azonnal lehet törvényt módosítani.
Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy rokonok, barátok, ismerősök, azaz „a céghez közel álló személyek” nyertek dohánykoncessziókat – mondta a hódmezővásárhelyi Continental Dohányipari Zrt. ügyvezető igazgatója a 168 órának. Idősb Sánta János szerint azzal a bajai lakással sincs gond, ahová 25 céget jelentettek be, összesen 90 trafikgyőzelemmel. A vállalkozó tagadta, hogy a dohánykereskedelmi törvény szövegét ő írta, de arra „nem emlékezett”, hogy mit módosított rajta. Az ügyészség amúgy a többtucatnyi feljelentés ellenére sem csinál semmit. Ugyanis szerintük amit miniszter hagy jóvá, annak törvényessége nem vizsgálható.

Ha már a trafiktendernél és a földbérleteknél bevált, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség más pályázatoknál is eltitkolja a nyilvános adatokat – derült ki az Átlátszó cikkéből, amely szerint eltűnt a nyertes pályázatok nyilvános adatlapjáról a „támogatás pontszáma” rovat az NFÜ honlapján. Ha valaki peres úton mégis valahogy az adatok közelébe ér, akkor egy pár nap alatt lezavart törvénymódosítással átírják a játékszabályokat.

Mint az Erzsébet Utalványforgalmazó reklámszerződései(!) esetében, amelyeket az Átlátszó kért ki, utóbb már a bíróságon, amely május 22-én első fokon kötelezte is a szerződések kiadására a céget. Nyolc nap múlva két fideszes képviselő már be is nyújtott egy törvényjavaslatot, amely azonnal hatályon kívül helyezi az ítélet alapját képező jogszabályt. A javaslatot amúgy a kisajátítási törvény módosításában helyezték el: ez alapján a képviselők, valamint a választott közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezése is történhet majd kisajátítással, ami ebben a formában finoman szólva nélkülözi a tulajdon elvonásához amúgy alkotmányosan szükséges garanciákat. A Fidesz-közeli üzletemberek eközben teljesen nyilvánosan tömik a zsebüket.

2011-hez képest a Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Fonyó Károly és Liszkay Gábor tulajdoni érdekeltségébe tartozó médiaportfolió forgalma tavaly 1,9 milliárd forinttal, míg a nyeresége 1 milliárd forinttal nőtt. A Kreatív számításai szerint a Hír Tv, a Class FM, a Lánchíd Rádió, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz, a Metropol és hat közterületi cég (Publimont, Euro Publicity, Euro-AWK, Mahir Cityposter, A Plakát és Neonlight) 2012-ben 27,6 milliárdos nettó árbevétel mellett 4,8 milliárd forint nyereséget termelt; a portfolióban egyetlen veszteséges vállalat sem volt.

Több százmillió forintos nyereséget termeltek tavaly azok a Századvég-csoporthoz tartozó cégek, amelyekkel milliárdos tanácsadói szerzőzéseket kötött korábban a kormány – számolta ki az Index. A Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal, a Strategopolis Kft.-vel és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel 2011 végén kötöttek tanácsadói szerződést, ennek keretösszege folyamatosan nőtt, jelenleg megközelíti a 4,7 milliárd forintot. A tanácsadóknak többek között tanulmányokat kell írniuk minisztériumoknak; ezeket a kormány arra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra, hogy azok döntés-előkészítő anyagoknak számítanak.

A Fidesz pártigazgatója által vezetett Ferencváros, Fa Nándor cége, valamint a Nyerges Zsolthoz köthető szolnoki vízlabdaés kosárlabdacsapatok kapták a legnagyobb támogatást tavaly a Szerencsejáték Zrt.-től – közölte a Világgazdaság. A Kubatov Gábor elnökölte Ferencváros 250 milliót kapott, Fa cége 100 milliót, a Simicska Lajos üzlettársához köthető szolnoki csapatok pedig 90 milliót. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig félmilliárd forinttal támogatta a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványt.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!