Az állam számára kedves célok ezúttal is mentesülnek a költségvetési megszorítások alól, sőt, komolyabb pluszfinanszírozásban részesülhetnek a jövő évi költségvetési törvénytervezethez benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat értelmében.

A hvg.hu gyűjtéséből kiderül: a közmédia eddigi 68,1 milliárdos támogatását még majdnem 400 millióval megfejelték. Idén ez az összeg 64,8 milliárd forint volt. Míg a közigazgatási tárcától majdnem 1,4 milliárdot vontak el, a Ludovika Campus plusz 700 milliót kap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központjának a kialakítására, mely így összesen a 3,4 milliárd forintot kap. A nemzetpolitikai tevékenység támogatására, mely a határon túli magyarok programjainak támogatását jelenti, plusz 2,1 milliárdos forrás jut, összesen 3,5 milliárd forint. A diaszpóra magyarsággal kapcsolatos feladatokra teljesen új elemként még 2 milliárdot ad a kormány. A Miniszterelnökség alá tartozó, most megalakuló Nemzetstratégiai Kutató Intézet létrehozására 1,2 milliárdot szán a kormány. A Hungarikum Bizottság 1 milliárdot kap, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a már meglévő 4 milliárdos beruházási kerete mellett további 4,5 milliárdhoz jut. A Piarista Rend Magyar Tartománya egy eddig nem szereplő tételként 1,2 milliárdot kap fejlesztésekre – ez Orbán Viktor személyes döntése volt. A hvg.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy az uniós fejlesztésekhez szükséges önerőt 38 milliárddal csökkentik, így kevesebb beruházás valósulhat meg, de legalább kevesebb állami pénzbe is kerül. (Igaz, a miniszterelnök júliusban még arról beszélt, hogy egy fillért sem hagyunk bent a rendszerben.)

A kormányzó erők holdudvarába tartozó és a kormány mellett kampányoló szervezetek nyertek a legtöbbet a civil pályázatokon – írta meg az atlatszo.hu. A tényfeltáró portál példaként hozza a fideszes képviselő Simonka György által vezetett Magyar Dinnye Szövetséget és az állami támogatásokról döntő Nemzeti Együttműködési Alap elnökéhez, a Békemenet-szervező, CÖF-ös Csizmadia Lászlóhoz köthető Polgár Portált. Az átlagosan 250-300 ezer forintos összegekhez képest Balog Zoltán egyedi miniszteri döntésével 18 milliós támogatás jutott a Békemenet-szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) ügyeiben aktív szerepet játszó Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesületnek (tényleges tevékenységének az interneten alig van nyoma; tavaly 114 ezer forintból is elműködtek). A szintén CÖF-tag Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület 4,4 milliót kapott (a néhány támogatásra méltónak talált, képzőművészettel foglalkozó civil szervezetek közül a legtöbbet). 10 milliót jutott az erdélyi belpolitikában az RMDSZ ellenlábasaként fellépő Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács itthoni támogató szervezetének, az Erdélyi Nemzeti Tanácsért Alapítványnak. Ugyancsak 10 millió forintot kapott Balog döntése nyomán a Pozsgay Imre elnökölte Tisztességes Választásért Alapítvány, melynek kuratóriumi tagja Vejkey Imre, a választási eljárási törvény egyik beterjesztője. A kedvezményezettek közé tartozik a Magyar Pen Club (3 millió forint, elnök: Szőcs Géza, nemrég még maga is a pályázatról döntő miniszter államtitkára), a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület (10 millió forint, elnöke Deutsch Tamás, társelnöke Tarlós István), valamint a tavaly bejegyzett debreceni Stílus Egylet Kulturális és Szabadidős Közhasznú Egyesület (5 millió forint, elnöke Tasó Marianna, Tasó László fideszes országgyűlési képviselő lánya).

Szombathely közgyűlése azonnali hatállyal felbontotta a szerződést az önkormányzati lapot kiadó céggel, mert egy „Orbán és Simicska szétlopják az országot!” szövegű MSZP-s fizetett hirdetés jelent meg a lapban – írta a Magyar Narancs. A közgyűlés az önkormányzattal kötött szerződésre hivatkozott, amely szerint „a médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot”. Ilyen megkötés szemmel láthatóan nem volt a Tény (sic!) címmel ellátott lap esetében, amelyet a CÖF ad ki. A lap harmada nettó bajnaizásból áll; a legfőbb üzenet, hogy Bajnai Gordon nem alkalmas miniszterelnöknek. A CÖF nem is törekedett arra, hogy a volt kormányfőről leírtak a legkisebb mértékben is egybeessenek a lap címével, ezért Bajnaiék pereket helyeztek kilátásba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!