Óvodában nem sopánkodnak ennyit a gyerekek, mint amennyire a kormánypárti sajtó zokog címlapon, miután a kormány visszavonta Budapest 2024-es olimpiai pályázatát. „A baloldal ismét elárulta a nemzetet” – írta a Magyar Hírlap. „Az ellenzék széttörte olimpiai álmainkat” – írta a Magyar Idők. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője nem is olyan régen az Echo Tv-ben hazaárulónak nevezte azokat, akik aláírták a Momentum Mozgalom népszavazási kérdőívét; Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója pedig hülyének titulálta őket, mert szavai szerint ez mind olyan, „aki önmaga ellen kampányol. Majdhogynem el fognak odáig jutni, hogy az akasztófáig is elmennek, és odateszik a nyakukat”. Bayer Zsolt is megszólalt az Echo Tv-ben, és hazugnak, valamint aljas görénynek nevezte azokat, akik gyűjtötték az aláírásokat – mondván, nem azért kampányoltak, hogy legyen népszavazás az olimpia ügyében, hanem ez állt a papíron: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?” Ami a kérdést illeti, az valóban nem arra vonatkozott, hogy legyen-e népszavazás vagy sem.
Ami viszont a kormánypárti sajtó összehangolt
nemzeti zokogását illeti: az, hogy Magyarország
kormánya lépett vissza az olimpiától, sok mindent
elárul. Olaszországban ugyanis Róma állt el az
olimpiától. Norvégiában Oslo. Az USA-ban Boston.
Németországban Hamburg. Magyarország
kormánya ehhez képest durcás gyerekként fúj
visszavonulót, hű csatlósmédiáját használva pedig
az ellenzékre próbálja rányomni a fiaskót. Persze
csakis retorikailag, mert ahhoz ért, és azt hangoztatja,
hogy de hát anno széles konszenzus övezte a
budapesti olimpia gondolatát, most meg az ellenzék
csalárd módon kifordult mögüle. Ez a hatalmi
technika azonkívül, hogy unalmas már, mosolyogtató.
Mert annak oka van, hogy a kormány csúfos
vereséget szenvedett saját hatalmi gőgjében fuldokolva.
Merthogy tetszettek volna az elmúlt évek
alatt nem korrupcióvezérelt társadalommá formálni
az országot. Tetszettek volna a nagy rendszerek
javítására fordítani a mára már a Marshall-segély
mértékét is meghaladó uniós forrásokat, s nem pedig
nemzeti oligarchahizlaldává silányítani a pályázati
elosztóhelyeket. Ilyen előzmények után csak a
bolond bízza a nyájat olyan pásztorra, akiről tudja,
hogy levágja a reá bízott birkákat.
Az olimpiai fiaskó, persze, aligha fáj annyira
a kormánynak, mint amennyire a zokogástól
hangos a hozzá közelálló sajtó. Vannak másféle
vágható nyájak is a legelőn: Paks, Liget, turizmus,
földügyek, migráns- és terrorveszély, rezsicsökkentés,
Soros-bérencek vs. kormánycivilek,
kiemelt sportok, stadionok, országutak, külföldi
magyarok, nemzeti vadászatok és kastélyok. Ha
valakinek az álma mégis összeomlott most, az
talán a budapesti olimpia ígéretétől ihletet kapó
Kökény Konstantin lehet. A főváros hegyvidéki
görög önkormányzatának elnökeként szépen kitalálta,
hogy egy görög származású futó az olimpiai
lánggal egy görög templomtól fut majd Orbán Viktor
falujáig, Felcsútig. Hogy miért éppen oda, azt
talán csak Zeusz tudná megmondani, de manapság
őt alighanem nemkívánatossá nyilvánítanák
Magyarországon. Igaz, a derék görögnek százezer
forintos támogatást adtak volna a mintegy ezer
kilométeres kocogásért. Ekkora áldozatra még
a kormány közeli CÖF sem vállalkozott volna, bár
erősen elgondolkoztak azon, hogy szerveznek egy
izmos felvonulást a budapesti olimpia mellett – de
mire összekapaszkodtak volna, kart karba öltve,
szeretett kormányuk elvette tőlük az álmot, hogy
vonulhassanak.
Így hát se vonulás, se futás. A kormány szerencsére
mindig megtalálja annak a módját, hogy
állampolgárai értésére adja, a kabinet azt támogat,
akit akar. Legutóbb például úgy döntött, hogy
kétmillió eurót ad a közel-keleti keresztényeknek.
Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának
vezetője azzal indokolta ezt, hogy a keresztény
hit lényegéhez tartozik a segítségnyújtás és a testvéri
szeretet. Ez csak ezért fontos, mert a Szíriában
élő kiszolgáltatott muszlimok, akik ugyanúgy menekülnek
a borzalom elől, mint a keresztények,
ezek szerint nem férnek bele a segítségnyújtás és
a testvéri szeretet gondolatkörébe – már ahogyan
a hit egyik lényegéről ezek szerint a miniszterré lett
református lelkész és a magyar kormánytagok gondolkoznak.
S ha már figyelem: az Átlátszó megírta, hogy
az óraadóként dolgozó tanárok 1 forint munkabért
kaptak a Közép-budai Tankerületi Központtól
február elején. Az intézményfenntartó Klebelsberg
Központ még csak azt sem mondta, hogy bocsánat.
Még egy héttel később sem talált ehhez szavakat,
amikor elutalta a járandóságokat. De az Orbán-kormány
sem kommentálja soha állampolgáraink csodás
gyarapodását. Kivéve akkor, ha az az érdekében
áll. Mészáros Lőrinc vagyonosodása nyilván nem éri
el a kormány ingerküszöbét, pedig ha vetnének egy
pillantást az index.hu összeállítására, akkor abból
akár még az is kiderülhetne, hogy Felcsút polgármestere,
Orbán Viktor barátja alighanem minden
idők egyik legsikeresebb magyar vállalkozója: a Mészáros
és Mészáros Kft. 2006 és 2016 között ezerszeresére
növelte a bevételeit. Míg 2006-ban még
csak 19,2 millió forint bevételt ért el, 2015-ben már
több mint húszmilliárdot. Ha így folytatja, lassan
annyi pénze lesz, hogy ha akarná, egyedül is megrendezhetné
az I. Felcsúti Nyári Játékokat. Stadion
végül is akad ott, a miniszterelnöknek is háza, arrafelé
mindenféle forrásból dögivel dől a lé – és már
tudjuk, görög is akadna, aki elvinné oda a lángot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!