„Stratégiánk megvalósítása során a TV2 pozíciójának erősítése mellett tovább fokozzuk a fragmentációt, amely a tematikus csatornák felé tolja el a hangsúlyt.” Így fogalmazott Fischer Gábor, a TV2-csoport kábelcsatorna-programigazgatója a Media Hungary konferencián. Mielőtt bárki megpróbálná kiforgatni szavait, nézzük a lehetőségeket.

Merthogy Fischer elmondta: a nézőkre plusz kilenc új csatornából öntik a boldogságot.

Itt van például az Izaura Tv. Nem vicc! Lesz! A fragmentáció jegyében. Azt ígérik, romantikus sorozatok érkeznek a világ minden tájáról, de azt azért nehezen lehet elképzelni, hogy éppen Iránból, Szíriából vagy Törökországból engednének be bármiféle szappanoperát. A Fidesz–KDNP – összeborulva a Jobbik képviselőivel – ugyanis éppen azt szavazta meg a héten a parlamentben, hogy legyen népszavazás arról, amit ugyan ember nem ért, hogy miről, de legalább benne van az, hogy abcúg Brüsszel, meg az is, hogy abcúg migráns – a kérdés így szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” –, erre mi történik… Az arccal a kormány felé forduló TV2 sorozatokat hozna be a világ minden tájáról. Ebből még lesz baj, most szólok, különösen egy olyan országban, mint a miénk, ahol a kormány az Ali baba meséjéből is csak a negyven rablót látja.

De lesz gasztronómiai – értsd konyhai – csatorna is. Itt végre nem csak főműsoridőben férnek el a salátatörvények. Az ugyanakkor nem világos, miért Chili Tv a neve. Az Erős Pista sokkal kurucosabb volna. De legalábbis szabadságharcosabb. A csatorna sugározhatná a Főzzük Ki Együtt Tónival, félórában-óránként; lehetne benne Hogyan Süssük Más Pecsenyéjét Jánossal vásárhelyi különkiadás, negyedóra-félóránként. A két állami souschef csatáját közvetíthetnék a Mátyás Pincéből, a háttérben pedig Mága Zoltán hétlovas hintón állva húzná a Felszántom a császár udvarát kezdetű népdalt. De komolyra fordítva, mert az igazi kérdések mindig evés közben dőlnek el, akkor, amikor magyar ember amúgy nem beszél, bekamerázhatnák végre a Four Season luxuséttermét, így élőben követhetnénk, kivel ebédelnek a legújabb földesurak, kormányfői rokonok, legfőbb ügyészek és jegybankelnökök, a műsor neve pedig lehetne ez: Véletlenül, egy asztalnál.

A Zenebutik műsor sokak szívéhez hozzánőtt anno, ideje hát csatornázni a dalokat is. Ákos és Rózsi nótái között lehetnének akár szünetek is, de nem biztos. Viszont minden órában kapcsolhatnák a tévétulajdonos Vajna Andy György legfrissebb hangadójának, a Rádió1 stúdióját, ahol tényektől mentes, államilag kilúgozott MTI-híreket olvasnának be mosolygós arcú aktivisták, közmunkában.

A Joy csatorna – nevéhez híven – az adjunk az életnek kormánypárti fíling főcsapásiránya lehetne. Ennek jegyében egyetlen, soha véget nem érő dokumentumsorozat futhatna rajta Árpi Ibizán mulat címmel. Vendégművésznek pedig hívhatnának olyan sztárokat, mint például Petra. Ő az, akit a Viasat3 (pucér) Ádám keresi (pucér) Évát műsorában először bébiszitterként mutattak be, de később, persze, kiderült, hogy mégiscsak pornózik, viszont szépen beszél: „Olyan fiút, mint a Máté, el tudnák magam mellett képzelni, de viszont nem szeretnék.”

Mielőtt bárki is összefüggést keresne a lehetséges Máték között, váltsunk csatornát. Mert jön a Prime, amit aztán tényleg a magas szintű szórakozásnak találták ki. Itt simán helyet kaphatnának az arra érdemes személyek, kormánypolitikusok, a hozzájuk közel álló személyek, rokonok, vadász- és üzlettársak. Ez a csatorna rögzíthetné például Kósa Lajos örök érvényű szavait. A Fidesz frakcióvezetőjének a Kiss László-ügy kapcsán sikerült olyat mondania, teljesen önállóan, minden segítség nélkül – akkor, amikor a Demokratikus Koalíció azt kezdeményezte, hogy a parlament állítson fel vizsgálóbizottságot, hogy kiderüljön, milyen erőszakos bűncselekmények történnek a sportban –, ami pontosan megmutatja a magyar közerkölcsök állapotát: „Bármilyen esetben, ha ön egy földön fekvő emberbe belerúg, akkor a rendőrség letartóztatja könnyű testi sértésért minimum. De egy labdarúgómeccsen, adott esetben ezért lehet, hogy még szabadrúgás sem jár. Mert a bíró úgy ítélte meg, hogy az eset olyan, ami miatt mehet tovább a játék.” Csöppet talán eltúlzottnak tűnik buktatáshoz hasonlítani a csoportos nemi erőszakot, de úgy tűnik, ebben a témában az ellenzék egyes képviselőit is nyugodtan behívhatnánk a stúdióba. Bárándy Gergely, a szocialisták képviselője ugyanis így kezdte mondandóját a Kiss László-botrány kapcsán: „Nem vagyok a sport szakértője.”

De lesz Mozi+, ahol simán a nézők arcába vetíthetnének olyan sorozatokat, mint a Két férfi, egy eset (a héten Bitay Márton a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára egy eddig nem ismert névrokonnal magyarázta azt, hogy miért vásárolhattak a megengedettnél sokkal több állami földet a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc nevére); de lesz Kiwi csatorna is (miért nem is Mirrmurr…), ahol meséket vetítenének gyerekeknek, nem mintha a többin nem azt tennék, csak felnőtteknek.

S hogy jusson azért hab is a tortára. Mindezzel párhuzamosan utcára került Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó új, ingyenes napilapja, a Lokál – kistafírozva állami hirdetésekkel. A lapot kiadó cég öt hónap alatt már így is 400 millió forintnyi állami hirdetést kapott. Nyilván azt is fragmentáció jegyében.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!