Ha néhány év múlva valaki felébreszt a legmélyebb álmomból, és megkérdezi, melyik az a két szó, ami a mostani Fidesz-kormányról az eszembe jut, szinte biztosan azt mondom majd: törvénymódosítás és rezsicsökkentés. És abban is biztos vagyok, hogy emlékezni fogok a hétre, amikor ez a két szó megtelt színekkel.

 
Az ötletgazda: Németh Szilárd (Fotó: Kovács Attila, MTI)

Hétfőn Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős fideszes képviselő olyat gondolt, amilyet eddig még senki. Törvényt módosítana, hogy szebb legyen a számla, amikor megérkezik. Nem mindegy a betűtípus (az unalmas Times New Roman helyett a kackiás Arial), és persze a szín sem. A számla első oldalán a színes mezők háttérszínenként földgázszolgáltatás esetén például narancssárga, távhőszolgáltatás esetében lila, vízszámlán értelemszerűen kék színnel kell majd feltüntetni, hogy mennyit spórolt nekünk az állam. A legnehezebb helyzetben azok lesznek, akik a kéményseprési rezsicsökkentésről akarnak majd tájékozódni: ez citromsárga lesz, kifolyik majd tőle a szemünk.

Mi is szerettük volna kipróbálni, hogy milyen érzés lehet ilyen szép betűkkel és színekkel kommunikálni, ezért heti összefoglalónkat mind betűtípus, mind színkódolás szempontjából ehhez igazítottuk.

Egészségügy: Bár az alkohol meglehetősen káros az egészségre, és a Jobbik is követelte, hogy szüntessék meg a parlamenti büfékben a szeszárusítást, Kövér László kivételesen engedékeny hangulatban volt, és elutasította (a „szokásjogra” hivatkozva) a javaslatot, így képviselőink a továbbiakban is bátran italozhatnak. Pedig nem ártana odafigyelni: mint kiderült, nincs mindenki a legjobb formában. Az állami vezetőknek járó, közpénzből finanszírozott egészségügyi ellátást elég sokan vették igénybe az elmúlt három évben a Honvédkórházban. Volt jó néhány fogászati kezelés, de befért még pár plasztikai beavatkozás, pszichiátriai kezelés és andrológiai vizsgálat is (és itt most nem szeretnénk elsütni a politikusi férfiasságra vonatkozó viccek egyikét sem…).

Sport: A Magyar Diáksport Szövetség biztos, hogy kiváló munkát végez, hiszen uniós forrásból kapott 2,2 milliárd forintot a „T. E. S. I. – Mindenki testnevelése” elnevezésű projektre. Az új testnevelési koncepció finoman szólva is alaposan dokumentált lesz: egy fóti cég örökíti majd meg nettó 24,2 millió forintért. Mezőkövesd viszont már bizonyított, így a jutalom se marad el. Tállai András belügyi államtitkár városának focicsapata jövőre is kap 400 millió forintot, hogy épülő-szépülő stadionjuknak legyen lelátója is. Nem árt, legutóbb is volt vagy kétezer néző a meccsen.

Szociális szféra: Budapest után Debrecen is úgy döntött, hogy megtisztítja a köztereket. Kósa Lajos, hamarosan leköszönő polgármester azonban erőteljesen hangsúlyozta: a rendelet nem a hajléktalanokra vonatkozik, hanem bárkire, aki a közterületet választaná életvitelszerű tartózkodásra. Nem tudjuk, kik azok, akik önként döntenének így, mindenesetre, ha Debrecent választották volna, jobb lesz más közterület után nézniük.

Kultúra: Múzeumból sosem elég – épp ezért szorgalmazza annyira Novák Előd, a Jobbik alelnöke, hogy megépülhessen a Trianon-múzeum. Kis probléma, hogy nincs rá megfelelő fedezet, ám erre is van megoldás. Novák javasolta, hogy a Józsefvárosba tervezett hatmilliárd forintos költségvetésű holokauszt-emlékhely költségvetéséből vonjanak el kétmilliárd forintot a másik intézmény javára. Érvei a következők: amíg a holokausztnak számtalan államilag támogatott emlékhelye van, addig „Magyarország legnagyobb nemzeti tragédiájának” egyetlen állami emlékhelye sincs.

Gazdaság: Giró-Szász András kormányszóvivő szerint rossz az adózási morálunk. Nem segít a helyzeten a NAV körüli botrányt kirobbantó Horváth András sem, aki a héten elmondta: tudomása szerint több fideszes képviselő is tudott az adócsalások rendszeréről. Az „ilyen hírkeltés tovább rontja az adómorált” – reagált Giró-Szász. De ha már NAV: hogy, hogy nem, csak sikerült leleplezniük egy 800 milliós adócsalást, éppen ezen a héten. Egyszer csak rend lesz. Addig viszont érdemes figyelni, mi folyik Abony és Fegyvernek között. Oda épül ugyanis a feltételezhetően legtökéletesebb 29 kilométeres autópálya, amelyet valaha terveztek. A kiváló minőséget garantálja, hogy kilométerenként 3,8 milliárd(!) forintba kerül majd nekünk. Hogy ki építi? Hát persze, hogy a Közgép (is).

Politika: Kellemes meglepetésben lehet részük azoknak a fővárosi lakosoknak, akiknek a postaládájában megjelent a City magazin. Az ingyenes lap egyszerre figyel oda a könnyed szórakoztatásra (például egy Rogán Antal polgármester feleségének, Cecíliának a modellkarrierjéről szóló írással), miközben olyan, létfontosságú írásokat is közöl, mint belvárosi önkormányzat rezsicsökkentést továbbgondoló intézkedéseinek szigorúan Fidesz-narancssárga keretben történő taglalása. Kövér László házelnök kevésbé volt optimista a héten. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kerekasztal-beszélgetésén a 2014-es választásokról szólva kijelentette: vereség esetén „mindent elveszítünk”.

De ugye, hogy így, színesben még ez sem fáj annyira?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!