Tetszik, nem tetszik, mostantól el kell fogadnunk a tényt: Magyarországon két valóság van, egy, amiben élünk, meg egy, amit az arcunkba tolnak.

Mert van például az a dimenzió, amelyben Felcsút akkora világváros, hogy nem csak 3500 fő befogadására alkalmas stadiont építenek belé, de lesz repülőtere is (igaz, csak egy mezőgazdasági célokra használt kisrepülőgép számára készül), sőt még a nosztalgiavasút is megáll majd benne. A valóságban viszont Felcsút egy félstadionnyi (1840 fős) település, amelynek egyetlen vonzereje talán az Orbán család rezidenciája. Mondjuk, az igaz, hogy a nosztalgiavasút épp ezért indokoltan szakítja majd meg itt az útját.

És míg a való világban gondolhatjuk bátran (naivan), hogy egy pályázatot mindig annak kell nyernie, aki a legolcsóbban végzi a munkát, abban a másik valóságban máshogy megy ez: az nyer, aki drágább ajánlatot tesz. Csak egy példa a hétről: így építheti meg a szegedi szuperlézer, az ELI épületeit az a Strabag-Swietelsky-konzorcium, amely potom 300 millióval többet kér vetélytársánál. Akit amúgy kizártak a pályázatból.

Aztán van az a valóság, ahol a kormány boldogan kommunikálja a tényt: a rezsicsökkentés 240 milliárd forintot hagy a magyar családok zsebében. Meg van az a másik (a szigorú számok és tények világa), ahol ez az összeg mindössze 160 milliárd. Persze ez sem kevés, de ugye mindenki tisztában van azzal, hogy a kenyér ára viszont nőni fog.

Van olyan Magyarország, ahol a belügyminiszter szemrebbenés nélkül, tiszta lelkiismerettel tudja kimondani évértékelőjében: „rend van”. Közvélemény-kutatásokra és a saját megfigyeléseikre alapozva. És van az a Magyarország, ahol azok a fránya statisztikák bizony azt mutatják: 2010 óta minden évben több regisztrált bűncselekmény volt, mint az azt megelőző (ne féljünk kimondani, Gyurcsány és Bajnai ideje volt ez) kormány idején.

Túlmutat minden általunk észlelhető valóságon az állítás, miszerint „az elért magyar sikerek azt bizonyítják, hogy a sokszor lesajnált magyar oktatási rendszer még mindig képes lépést tartani a világ élvonalával”. Pedig tényleg szeretnénk abban a világban élni, amelyet Orbán Viktor vizionált, és ahol a PISA-eredmények, a nyelvvizsga-bizonyítványok és a tanulmányaik befejezése után idehaza elhelyezkedő szakemberek bizonyítják, világszínvonalú oktatási rendszer a miénk. Ezzel szemben csak centralizált, rosszul működő oktatási rendszert látunk, amelyben elégedetlen tanár, diák és szülő egyaránt.

Ráadásul hiába szivárgott ki a héten az a szupertitkos jelentés, amelyben még a miniszteri biztos, Szabó Balázs is úgy értékelte a KLIK egyéves teljesítményét, hogy „hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemezte”, és hiába javasolta a csúcsszervezet igazgatójának leváltását, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mégis csak annyit reagált: az átvilágítás a KLIK hatékony működését segíti, a központ elnöke pedig változatlanul élvezi a miniszter bizalmát. Vagyis köszönik szépen, de minden marad úgy, ahogy volt.

Persze, nem miden fekete-fehér. Mert hát vannak azok az esetek, amikor kénytelenek vagyunk védekező pozícióba helyezkedni, mert előre tudjuk, hogy a harmadik rezsicsökkentés miatt Brüsszel meg fog minket támadni (Orbán Viktor már készül is a harcra). És van olyan is, hogy épp az uniós igazságügyi biztostól, Viviane Redingtől kell segítséget kérnünk (nem konkrétan nekünk, hanem a Civil Összefogás Fórumának), hogy megvédje a bankoktól és a Kúriától a devizahiteleseket. Mindez természetesen csak abban az alternatív valóságban értelmezhető, amelyben Brüsszel éppúgy tud gonosz támadó, mint igazságos segítő lenni – mindig épp az, amire szükség van.

Történelmi tények? Persze, hogy vannak! Alternatív formában például így néznek ki: „Magyarországon 2010 után helyreállt a jogállamiság” (idézet a miniszterelnöktől). Abban a másik magyar valóságban azonban, ahol a kétharmados többségben újraírt alkotmánnyal, a vezető pozíciókba ültetett barátokkal, a sajtószabadság berekesztésével – csak hogy néhány példát mondjunk – olybá tűnik, hogy inkább megszűnt, mintsem visszaállt a jogállamiság. Legalábbis elég sokan aggódnak emiatt, és nem csak idehaza.

De az alternatív valóságban nem csak a történelmet, hanem a meséket is újraírják: csak így képzelhető el az, hogy a kormány Ludas Matyiként akarja leverni háromszor a bankokon az igazságtalanul megtagadott kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét (Rogán Antalnak jutott a hálás szerep, hogy ezt a kétségkívül gyönyörű metaforát tévéképernyőn keresztül közvetíthesse). De ha már nagyon keressük, a másik magyar valóságban is megtalálhatjuk azt a bizonyos Döbrögit, csak talán nem a bankok, hanem inkább az őket sarcoló (bankadó, ugyebár) kormány portáján érdemes keresgélni.

A szó pedig, ami a két valóság között hidat teremtett a héten: manipuláció. Még folyik a vita, hogy a Hír Tv pontosan mit is követett el az MSZP-kongresszuson elhangzott „kötelet” bekiabálás kihangosításával. Az biztos (hiszen ők maguk is beismerték), hogy egy kicsit ráerősítettek a hangra, hogy jobban értsük, amit érteni kell. Bizonyítja ezt Szabó Anett riporter gyermeki ártatlansággal feltett kérdése is: „Az, hogy fölhangosítottuk ezt a részt, az szerintetek belenyúlás a hangsávba?” Ha az ő szemszögükből nézzük, ez nem más, mint egy kis segítség a rosszul hallóknak. A másik oldalról nézve viszont egy „kicsit” leleplezett lejárató kampányról van szó.

Szóval ez a helyzet: van az a szép, előretartó és erős Magyarország, ahol minden a legnagyobb rendben van. És van ez a másik, amiben a pőre tények jóval kevésbé csábító képet mutatnak. Azt pedig mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyiket látja szívesebben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!