Néha rá kell jönnöm, hogy túl szegényes a szókincsem. Mert még egy éve sincs annak, hogy a fővárosi főügyész viselkedését etikátlannak és vérlázítónak neveztem. Akkor egy másik ügyben volt kedves úgy nyilatkozni, hogy „a védelem csörgősipkás bohócot csinált a bíróságból”.
Most, a Quaestor-ügy kapcsán sem tudnék pontosabb jelzőket találni Ibolya Tibor megszólalására.
Mint ismeretes, a Fővárosi Törvényszék úgynevezett előkészítő ülést tartott, amelyen a Tarsoly Csaba és tíz társa ellen indított eljárásban arra szólította fel a Fővárosi Főügyészséget, hogy pótolja a vádirat hiányosságait.
Ez a törvényi megfogalmazás igazi eufemizmus ahhoz képest, ami ebben az ügyben történt. A 132 ezer oldalnyi nyomozati iratot, a 104 CD/DVD lemezt és egy 5 terabyte kapacitású külső winchestert az ügyészség „egy billenős platós teherautóval” (copyright Hack Péter) odazúdította a bíróság elé, hogy nesze, kezdjél vele, amit tudsz.
A bíróság egy teljesen semleges hangú közleményben tudatta döntését a nyilvánossággal. 60 napot biztosított az ügyészségnek arra, hogy ugyan jelölné már meg, melyik bizonyítási eszköz melyik cselekmény bizonyítására szolgál. Az különös kíváncsisággal tölthette el a bírót, hogy a digitális eszközökön található zeneszámok és személyes üdvözletek mennyiben szolgálják az eljárás sikeres lefolytatását. Ebből a közleményből élő emberfia nem vont volna le semmiféle negatív következtetést a főügyészségre nézve, ha Ibolya úr nem reagált volna oly hisztérikusan.
Aki szelet vet, vihart arat. Ezt tette a főügyész, amikor a sajtó nyilvánosságát felhasználva, megengedhetetlen, elfogadhatatlan, személyeskedő módon rontott neki a bíróságnak. „A Fővárosi Főügyészségnek nem áll módjában teljesíteni a Quaestor-ügyben a Fővárosi Törvényszék által kért hiánypótlást, mert azt sem a büntetőeljárási törvény, sem a bírósági gyakorlat alapján nem lehet végrehajtani” – nyilatkozta. Közölte azt is, hogy „azt megértették volna, ha a bíró időt kér a felkészülésre, de azt nem hagyhatják szó nélkül, hogy valótlan indokkal, mondvacsinált okokkal megpróbálja azt elsütni, hogy nem jelölték meg kellőképpen a vádiratban a bizonyítékokat”.
A stílus maga az ember, mondják, és ehhez nincs is mit hozzáfűzni. De itt és most nem ez a lényeg. Hanem az, amit a törvény mond. Az pedig úgy szól, hogy a bíróság ilyen döntése ellen nincs helye fellebbezésnek. Vagyis, ha a bíróság elégtelennek, hiányosnak, áttekinthetetlennek tartja a vádat, akkor az ügyészségnek kutya kötelessége a bíróság által 30 oldalon keresztül felsorolt hiányosságokat pótolni. Nem dumálhat vissza, hogy az „nem áll módjában”. És főként nem üzengethet a sajtón keresztül. A főügyész pontosan tudhatja – tudja is –, hogy a bíróság határozatát köteles végrehajtani. Ha a törvényalkotó nem így akarta volna, akkor jogorvoslati lehetőséget biztosított volna az ilyen döntéssel szemben.
A Quaestor-ügyet már eddig is elég sok – mondjuk úgy – „furcsaság” jellemezte. Ritkán szokott az ügyészség heteket adni a gyanúsítottnak, mielőtt a letartóztatását indítványozná. És az sem gyakori, hogy 30 nap alatt sikerül egy 1500 oldalas vádiratot megírni. Hacsak az azt készítő ügyész nem Balzac babérjaira tört, akiről köztudott, hogy napi 16 órát dolgozott. És még ő sem hibátlanul.
Szóval mire megy ki ez a játék? Csak nem a bíróság maradék tekintélyének további csorbítására? És ugye nem arra, hogy a bíróság kénytelen legyen megszüntetni az eljárást, mert a törvény szerint ezt kell tennie, ha az ügyészségnek „nem áll módjában” rendet vágni a nyomozati anyagban? De ez utóbbit még elképzelni sem merem. Habár…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
