Az Alaptörvény VI. cikkének (2). bekezdése eredetileg így szól: „Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez”. Én az alábbiakkal egészíteném ki: Mindenkinek mindehhez joga van, kivéve: akinek nincs elég pénze és ideje, akit külföldi szervezet finanszíroz, aki idegen zsoldból élő civil jogvédő, aki állandó obstrukcióval megkérdőjelezi a kormányzati munkát, aki kikukucskál az ellenzéki pártok magasan sliccelt szoknyája alól, továbbá, aki folytatja a haza kiárusítását.
Bevallom, plagizáltam. Bár ez
manapság nem is olyan nagy bűn.Az ötleteket a Civil Összefogás (CÖF) közleményéből loptam. Nem az a baj, hogy ők így látják a világot, lelkük rajta, hanem az, hogy pártunk és kormányunk ugyanebben a szellemben módosítgatja a törvényeket. A napokban éppen az információszabadságról szólót. A törvényjavaslatot az a Trócsányi László igazságügy-miniszter terjesztette be, aki minisztersége előtt még igazi jogász volt. És az az Áder János írta alá, akinek egykori tudományos munkatársként az Országgyűlés törvényalkotó munkája volt a kutatási területe. Felmerül bennem a kérdés: biztos, hogy csak Schmitt Páltól kellett volna visszavonni a diplomáját?
Az infótörvény ma már mindenről szól, csak az információ szabadságáról nem. A törvénymódosítás két irányból támadja az információs jogokat. Egyfelől jóformán áthághatatlan akadályokat állít azok elé, akik közérdekű adatokhoz akarnak hozzájutni. Másik oldalról pedig a közhivatalok számára biztosít millió kifogást, amelyre hivatkozva megtagadhatják az adatok kiadását. Nem csupán a befizetendő pénzről van szó, amivel megpróbálják ellehetetleníteni az adatkéréseket. Az adatokat akkor sem adják ki, ha valaki nem közli összes létező saját személyes adatát, netán vércsoportját, bőrszínét, előző nevét és szülei foglalkozását a háború előtt, alatt és után (az idősebbek még értik, miről beszélek). Az sem juthat közérdekű adatokhoz, aki ismételten nyújt be kérelmet, még akkor sem, ha korábban már elhajtották. A „döntés megalapozását szolgáló” anyagokat 10 évre titkosítják. És vajon ki állapítja meg, hogy mi titok, és mi nem? Hát persze, hogy ugyanaz, akinek az adatokat szolgáltatnia kellene.
Egy több százmillióért készült tanulmányt is véd a szerzői jog. Készítőinek feltétlen védelme megható gondoskodás a törvényalkotók részéről. Még akkor is, ha ezzel egyúttal lehetetlenné teszik, hogy egy ilyen tanulmányt közzé lehessen tenni. Igaz, aki mégis megátalkodottan ragaszkodik egy ilyen mű megismeréséhez, bemehet az adott hivatalba és megnézegetheti, sőt, ha szerencséje van, akár jegyzeteket is készíthet róla. Már persze ha jelenlétével nem akadályozza a hivatal rendkívül fontos munkáját.
Több párt és civil szervezet jelezte, hogy e törvénymódosítás miatt az Alkotmánybírósághoz fordul. Minden tiszteletem az övék, szándékaikkal mind jogilag, mind állampolgárilag egyetértek. Ugyanakkor csodálattal adózom naivságuk iránt. Mit várnak az Alkotmánybíróságtól? Attól, melynek elnöke, Lenkovics Barnabás szerint: „mivel a politikai alkotmányosság igénye a korábbinál nagyobb súllyal jelent meg, nagyobb mozgásteret hagyunk a kormánynak és a parlamentnek”. Tekinthetjük ezt nyílt beismerésnek? Szóval az Ab elnökének fontosabbak a politikai szempontok, mint az alkotmányos jogok betartatása? Így már érthető, hogy Lenkovics „hobbijogvédőkről” szónokol, akik – szerinte – a közösség költségére próbálják jogaikat mindenáron érvényesíteni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
