Ha valaki az interneten rákeres az „Országgyűlési Biztos Hivatalára”, elsőként a következő tájékoztatást találja: „Az Országgyűlési Biztos Hivatala megszűnt, feladatait 2012. január 1-jétől jogutódként az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vette át. Ugyancsak január 1-jei hatállyal megszűnt az Adatvédelmi Biztos Irodája is, amelynek feladatait a Nemzeti Adatvédelmi és Információ szabadság Hatóság vette át.”

 
Dr. Sándor Zsuzsa

Mi is történt 2012. január 1-jén? Hatályba lépett az a törvény, amely megváltoztatta az eleddig jól bevált ombudsmani rendszert. Az addigi három ombudsmanból egy maradt, két kollégáját pedig ombudsmanhelyettessé fokozták le. A Hivatal létszámát 49 fővel csökkentették. Ezzel egyidejűleg felszámolták az adatvédelmi biztos tisztét is, az ő feladatait vette át a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Már a nevéből is kitűnik, hogy e szervezet jóval szélesebb jogkörökkel rendelkezik, mint a korábbi adatvédelmi biztos.

Az ombudsman nem rendelkezik döntési jogkörrel. Feladata az, hogy felhívja a figyelmet a jogszabályokban, a hatóságok eljárásaiban észlelt visszásságokra. Ugyanakkor nem vizsgálhatja az Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a bíróság, valamint a – nyomozás kivételével – az ügyészség tevékenységét. Annak idején Gönczöl Katalin, az első hazai országgyűlési biztos, az ombudsmant egy olyan kutyához hasonlította, amelyik ugat, de nem harap. Az alapvető jogok biztosa vizsgálatokat végezhet, jelentést készíthet, ajánlásokat tehet, jogszabály-változtatást javasolhat, illetve bizonyos esetekben a legfőbb ügyészhez, vagy beadványaival az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

Szabó Máté, a jelenlegi ombudsman, ebben az évben már több esetben fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab). Egyebek között kifogásolta, hogy – miközben alkotmányjogi panaszt csak ügyvéd közreműködésével lehet benyújtani – az állam nem biztosít ingyenes jogi segítséget a rászorulóknak. Az Ab elé vitte a fiatalkorúak elzárását és szabálysértési őrizetét bevezető jogszabályt azért, mert más hibái mellett még nemzetközi egyezményekbe is ütközik. Megtámadta az egyházi törvényt is, mert alkotmányos alapelvet sért az, hogy az egyházi státusz megadása az Országgyűlés megfellebbezhetetlen döntésétől függ. A döntés persze nem az ombudsman kezében van, hanem az Alkotmánybíróságéban.

Merőben más a helyzet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének esetében. Ez a hatóság felügyel a személyes adatok kezelésére és arra, hogy biztosítsák a közérdekű adatok nyilvánosságát. A NAIH önálló, független államigazgatási szerv. Hatósági jogkörében kötelező erejű határozatokat hozhat, és százezertől tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki. Elrendelheti személyes adatok megsemmisítését, ha azokat jogellenesen kezelik. Erre adott utasítást a Hatóság a 2011-es „Szociális Konzultáció” idején, amikor a papíron beküldött adatlapok kezelője azoknak az állampolgároknak a személyes adatait is megőrizte, akik ehhez nem járultak hozzá. Ugyanekkor megállapította azt is, hogy a kérdőívek adatainak kezelése nem felelt meg az adatvédelmi követelményeknek, mert a konzultációt anonim módon is le lehetett volna bonyolítani. Egy másik ügyben 800 ezer forint bírságot szabott ki a hatóság, mert egy cég (feltehetően egy bank) úgy küldött ki egy elektronikus körlevelet 600 ügyfelének, hogy e-mail címük minden címzett számára elérhetővé vált. Tízmillió forint bírságot kapott az az internetes honlapot üzemeltető cég, amely határozott nyilatkozatuk ellenére sem törölte felhasználóinak személyes adatait a honlapról.

Szembeötlő tehát a két intézmény közötti különbség, a gönczöli gondolatot folytatva: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem csak ugat, de harap is.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!