Kormány – parlament; kormány – Kúria; Kúria – Európai Bíróság; kormány – Alkotmánybíróság; Alkotmánybíróság – kormány – valahogy így gurul köztük a hólabda. És még hol vagyunk a végétől!

A héten az Alkotmánybíróság (Ab) döntött ugyan a kormány két kérdéséről, de ettől gyakorlatilag még semmi nem változott. Az első kérdés leegyszerűsítve úgy fogalmazható meg: vajon az Ab „belenyúlhat-e” konkrét szerződésekbe? Az Ab ennek lehetőségét kizárta. A második kérdés pedig az volt: hozhat-e az Országgyűlés olyan törvényt, amellyel azokat az egyedi szerződéseket módosítja, amelyeket a bankok és ügyfeleik kötöttek egymással. Erre a kérdésre viszont az Ab igennel válaszolt.

De a jogban az „igen” nem mindig jelent egyértelmű igent. A bíróságok csak abban az esetben „nyúlhatnak bele” két fél között létrejött szerződésbe, ha ennek törvényben megfogalmazott feltételei fennállnak. A Ptk. kimondja: bármelyik fél olyankor kérheti a szerződés bírósági módosítását, ha a szerződés megkötése után olyan jelentős változás következett be, amely miatt az egyik fél lényeges hátrányt szenvedne, ha a szerződést változatlan feltételekkel kellene teljesítenie. De még ez sem elég egy bírói beavatkozáshoz. Ki kell derülnie annak, hogy amikor a felek a szerződést megkötötték, nem láthatták előre és nem is ők idézték elő a körülmények módosulását. És ha mindez így megvalósult, a bíróság akkor is csak úgy módosíthatja az eredeti szerződést, hogy egyik fél lényeges jogi érdeke se sérüljön. Ilyenkor szokták mondani: „na, erre kössél csomót”.

Vizsgáljuk most meg tüzetesebben a devizahiteleket az említett szempontok alapján! A tartós jogviszony megléte egyértelmű. Ahhoz már egy kis matematika is kell, hogy vajon mikortól és milyen „lényeges” hátrányt szenvedett el az, aki devizaalapú szerződést kötött. Amikor megkötötte a szerződést, és még néhány évig előnyt élvezett a forintban kötött szerződésekkel szemben. A kamatkülönbségek 2011 végén vagy 2012-ben egyenlítődtek ki. Kérdés, hogy a felek mennyire láthatták előre a körülmények változását, illetve, hogy ezek beleférnek-e a rendes üzleti kockázat körébe.

Úgy gondolom, hogy a körülmények ilyen mértékű változását a devizahitelesek akkor sem láthatták előre, ha a bank részletesen kioktatta őket a kockázatokról. Maga a bank sem feltételezhette, hogy a gazdasági világválság, és nem mellékesen kormányunk áldásos tevékenysége következtében a forint–euró árfolyam az egekbe szökik. Úgy vélem, ennek mértéke már nem fér bele a rendes üzleti kockázat fogalmába. És mi a helyzet azzal a feltétellel, hogy a „változtatás következtében egyik fél lényeges jogi érdeke se sérüljön”? Ki fizeti a révészt?A meghozandó törvénynek ugyanis a devizahitelesek és a bankok érdekeit egyaránt figyelembe kell vennie. Bármennyire is tetszene ez a „zembereknek”, az állam nem terhelheti kizárólag a bankokra egy törvényi beavatkozás minden anyagi következményét.

Nem véletlen tehát, hogy a Fidesz-kormány ide-oda gurigázza a „devizahólabdát”: már csak 2018-ra ígérnek megoldást.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!