Védőbeszédekkel folytatódott a héten a vörösiszapper. A védők az elhangzott vádbeszédre reagáltak. – és a katasztrófa áldozatairól való megemlékezéssel és együttérzésük kifejezésével kezdték.

Bánáti János a legfontosabb büntetőjogi alapelvre hivatkozott: a bíróságnak azt kell vizsgálnia, vajon a vádlott bűnössége kétséget kizáró bizonyossággal megállapítható- e. A tárgyaláson elhangzottak alapján ezt nem lehet kijelenteni. Ellenkezőleg: az bizonyosodott, hogy védence egyáltalán nem követett el bűncselekményt. Sajnálkozva utalt arra, hogy a sértettek zöme nem volt ott a tárgyalásokon, így azt sem tudja, hogy a bizonyítás egészen más eredményre vezetett, mint ami a vád volt.

A kiszakadt X. számú kazetta hibátlanul funkcionált 29 éven át, és ebből Bakonyi Zoltán mindössze a tragédiát megelőző utolsó 2 évben lett a MAL Zrt. igazgatója. A védő végigvette azokat az éveket, amikor a kazetta helyének kijelölése, megtervezése és felépítése zajlott. Így jutott el 1990 januárjáig, amikor a részletes geotechnikai szakvélemény készült. „Akkor követték el az alaphibát, ami miatt a kazetta eleve halálra volt ítélve. És emiatt sajnos az emberek is” – mondta. A tárgyalás során meghallgatott szakértők egyetértettek abban, hogy a gát szétrobbanása tervezői hibára vezethető vissza. A privatizáció során az állam hibás terméket adott el, és most éppen az állam az, „aki” a vádlottakon akarja elverni a port – állapította meg Bánáti.

A szakértők abban is egyetértettek, hogy a gát északnyugati sarkának tönkremenetelét az alatta lévő agyagos föld összeroppanása, és ennek következtében a gát ridegtörése okozta. Emellett a kazettában tárolt lúgos víz és az agyagos altalaj egymással kémiai reakcióba lépett – ezt a szakértők „kationcserének” nevezték. Ez gyorsította fel az altalaj eliszaposodását. Arra viszont semmilyen adat nincs, hogy mióta tart ez a folyamat.

Mindkét védő visszautasította az ügyésznek azt az állítását, hogy a vádlottak akadályozták volna a mentés folyamatát. Mindketten percnyi pontossággal idézték fel, hogy védenceik mikor szereztek tudomást a gátszakadásról, és hogy ezt követően melyikük hogyan és mikor tett eleget tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettségének. Pál Helga az ügyészi vádbeszédre reflektálva döbbenten tette fel a kérdést: „Hová lett az az együtt eltöltött 3 év, 180 tárgyalási nap, a több mint 1000 tárgyalással töltött óra, amely alatt az igen részletes bizonyítás folyt? Az ügyész az idén október elején elmondott vádbeszédét akár 3 évvel ezelőtt is elmondhatta volna, hiszen egyetlen új következtetést nem vont le a meghallgatott 200 tanú és 24 szakértő vallomásából. Ma is épp úgy vádol, mintha mi sem történt volna. Pedig a tanúk és szakértők többsége lényegesen megváltoztatta a nyomozati vallomását, illetve szakvéleményét. Némely szakértő arról is beszámolt, hogy a nyomozóhatóság miként befolyásolta őket véleményük elkészítésénél. „Miért kellett több mint 33 millió Ft-ot elkölteni bűnügyi költségre, ha az ügyész semmibe veszi a hosszú bizonyítási eljárás valamennyi eredményét” – kérdezte az ügyvédnő.

Mindkét védő konkrét tényekkel támasztotta alá, hogy védenceik nem követtek el sem szándékos, sem gondatlan bűncselekményeket. A katasztrófa bekövetkeztében nem volt személyes felelősségük, ők mindvégig a hatósági előírásoknak megfelelően üzemeltették a gyárat.

Egy legendás régi bíró tárgyalásán az ügyész így fejezte be vádbeszédét: „ezért a súlyos bűntettért valakinek felelnie kell”. Mire Pálinkás György ráripakodott: „Nem valakinek, hanem a valódi bűnösnek kell felelnie.” Ezt azért említem – mondta Pál Helga –, mert nem azok a valódi felelősök, akik a vádlottak padján ülnek. Nem szabad büntetlen előéletű, tisztességes embereket elítélni csak azért, hogy megnyugodjon a közvélemény. Azt kívánom – fejezte be védőbeszédét az ügyvédnő –, hogy ennek a szörnyű katasztrófának ne legyen több ártatlan áldozata. A valódi áldozatok mellett ne kreáljunk jogi áldozatokat is!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!