„Csak az számít, hogy ki mondja” (Oscar Wilde). Fogadok, hogy az ír költő, író soha nem vett részt az igazságügyi bizottság egyetlen ülésén sem. Akkor miből jött rá erre?

 
VH, 2017. november 25.

Ez a válaszom, ha azt kérdik, miért nem lepett meg Budai Gyula kijelentése, miszerint minden bíró komcsi. Hát, ha Budainak igaza van, akkor nagyot tévedtek a fideszes elvtársak 2012-ben, amikor egyetlen év alatt 274 „komcsi” bírót tettek lapátra. Rémlik, mintha öt évvel ezelőtt is elhangzott volna az az érvelés, hogy a „kádárista” bírákat el kell távolítani, mert őket még a pártállami időben nevezték ki. Lehet, hogy a helyükre megint „komcsi” bírákat ültettek? Esetleg az 1994-ig katonai ügyészként szolgáló Budai Gyula kollégáit?

De kár ennyi szót vesztegetni a Fidesz egykori, kevéssé sikeres elszámoltatási kormánybiztosára. Lépjünk tovább. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a törvény alapján évente beszámol az Országgyűlésnek és az éves beszámolók között egy alkalommal az igazságügyi bizottságnak. Így tesz a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész is. Mondanom sem kell, hogy ezek a beszámolók meglehetősen sablonosak, és még csak véletlenül sem érintenek „kényes” kérdéseket.

A bizottsági ülésen lehet(ne) kérdezni tőlük, már ha azt a cirkuszt, amit a napokban láttunk, komolyan vehetnénk.

Mindjárt az ülés elején kitört a botrány, mert a fideszes többség 8 percre korlátozta a meghallgatások, illetve a kérdésfeltevések időtartamát. Végül is nincs igazuk? Kell ennél többet szánni az oly tökéletesen működő igazságszolgáltatásra? Egyes megátalkodott ellenzéki képviselők még így is képesek voltak kötözködni.

Igazán fölösleges kérdezgetni, épp akkor, amikor a Fidesz a legjobb úton halad, hogy maga alá gyűrje a még mindig nem eléggé engedelmes bíróságot. Ennek csak első lépése volt a félig-meddig kudarcba fulladt kényszernyugdíjazás. Hiába ültették az OBH elnöki székébe a hozzájuk hű Handó Tündét, ez is kevésnek bizonyult.

Az elnök asszony ugyan mindent megtesz a nemes cél érdekében: eredményteleníti a bírói pályázatokat, figyelmeztetéseket osztogat, hogy megakadályozza egy ütőképes Országos Bírói Tanács létrejöttét, alkotmányellenes integritási szabályzatot alkot. Egyes bírák mindennek ellenére képesek a törvények és a saját lelkiismeretük szerinti ítéleteket hozni, sőt nem átallják Handót beperelni, és uram bocsá’ még az Alkotmánybírósághoz meg Strasbourghoz fordulni.

Ráadásul a korábban kevéssé harcias Magyar Bírói Egyesület is ébredezik. Nyilatkozatban bírálja a jó Lázár Jánost. Már az is baj, hogy Lázár személyében sértegeti Baka Andrást a tao-pénzek közpénzzé nyilvánítása miatt? A Fidesz már egyszer lapátra tette Bakát mint legfelsőbb bírósági elnököt, miért nem tanult ebből? Az meg, hogy ez törvénysértő volt, ugyan, kinek fáj?

No meg ez a mostani „komcsizás” sem tetszett a bírói egyesületnek. Mégis, mit képzelnek ezek a bírák? Csak nem azt, hogy függetlenek? Még hogy a politika ne szóljon bele a dolgaikba? Na persze, „tuggyuk, kik és tuggyuk, miért”. Megmondta Kövér László: Soros emberei ott vannak a bírói karban is.

Januártól biztosan alábbhagy majd ez az oktalan lázadozás. Kétszáz új bíróval bővül az amúgy sem csekély létszámú bírói kar. Főként olyanokkal, akiknek köztisztviselői múltjuk van. Ők biztosan sem nem komcsik, sem nem Soros-bérencek. Igaz, ítélkezési gyakorlatuk sincs, de lássuk be, „a szakértelem olcsó bolsevista trükk”.

Ha jól belegondolunk, ez az egész bíróságosdi kissé elavult, fölösleges cucc. Amióta maga a parlament is tud „ítéletet” hozni, tényleg semmi szükség nincs rá. Országgyűlési határozatban is ki lehet mondani, kik a felelősök a vörösiszap-katasztrófáért, meg hogy Czeglédy Csaba (el ne felejtsük: az MSZP és a DK ügyvédje!) adócsaló, diákokat megkárosító bűnöző.

Az állam elhalását már megjósolták (Karl Marx, ha emlékszik még rá valaki), a bíróságé most kezdődik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!