A Nemzeti Együttműködés Rendszere – a NER – mintájára az idén végre megkaptuk a Nemzeti Együttműködés Karácsonyfáját is. Ez a NEK. És mi minden volt alatta! Csak úgy kapkodtuk a fejünket. Karácsony elmúltával nemzeti sportként rohamozzuk meg az üzleteket, hogy kicseréljük, visszaadjuk a hasznavehetetlen holmikat. Kaptunk ilyeneket bőséggel. Kéretlenül is. Nem kértünk az M0-s körgyűrű fizetőssé tételéből. Visszaadnánk a plázaépítési tilalmat is, még mielőtt az unió dobná vissza az erről szóló törvényt.

Egy felmérés szerint a karácsonyi vásárlási lázában beszerzett árucikkeknek mintegy 40 százalékára igazából nincs szükségünk, 10 százalékát pedig soha nem is használjuk. De ez a felmérés nem arról a 88 törvényről és 344 kormányrendeletről szól, amellyel csak az idén bombáztak meg minket. Pedig többségükre nemigen lenne szükségünk.

Az előző évekhez képest egyébként a 88 új törvény nem olyan rettenetesen sok, korábban lényegesen több volt. A törvények jelentős része viszont teljesen átgondolatlan és szakszerűtlen, sokszor egymásnak is ellent mondanak. Csak egy példa: a Btk.-ban az orvosi hálapénz büntetendő, a Munka törvénykönyvében meg az intézet vezetője engedélyt adhat az elfogadására…

Szívesen visszaadnánk a paksi erőmű bővítéséről kötött szerződést, annak ellenére, hogy egyenes gerincű Alkotmánybíróságunk megtiltotta az erről szóló népszavazást.

Volt persze olyan „ajándék” is, amire hiába vártunk. Régen kíváncsiak voltunk Szijjártó vagyonnyilatkozatára, de a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke még a testületet sem volt hajlandó összehívni.

Az új választási törvénynek már húsvétkor „örülhettünk”. Kár, hogy karácsonyra elszállt az örömünk. A devizahiteleseké viszont akár jövő tavaszig is kitarthat, mert csak akkor fogják realizálni, hogy mennyire át lettek verve.

Szívesen kicserélnénk azt a KEHI-ellenőrzést és a „norvégmintás” házkutatást is, amit maguk a norvégok sem fogadtak el. Egy olyan államot vennénk helyette, amelyik nem avatkozik bele a civil szervezetek életébe.

Örömmel nélkülöznénk az év során hozott, és jó sokba került elmarasztaló strasbourgi ítéleteket is. Köztük van Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének első fokon megnyert pere, Jóri András menesztéséről Luxemburgban mondták ki, hogy jogellenes volt, nyertek pert olyanok, is akik a rendőrség embertelen bánásmódját sérelmezték sikerrel.

Ami az ajándékozást illeti, mi sem voltunk szűkmarkúak. Lázár János Rolex órát, kisfia svábhegyi lakást, Habony Gucci táskát, Orbán Ráhel 15 milliós tandíjat kapott tőlünk, még ha eddig nem is tudtunk róla. Tartsák csak meg nyugodtan. Mi viszont megtartjuk a szabad internetet, az amerikai útleveleinket és legfőképpen az év végi tüntetéseket szervező civil csoportokat.

Mert bizony tőlük remélünk boldogabb új évet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!