Egy normális demokráciában nem szokás, hogy két, egymástól független hatalmi ág közül az egyik megpróbálja ledöfni a másikat. Nem így nálunk. A devizahitelesek ügyében a Kúria és a kormány között július óta folyik az adok-kapok.

A Kúria egy konkrét döntésére reagálva Orbán Viktor júliusban mondta ki, hogy az igazságszolgáltatásnak el kell döntenie, vajon „hibás termék-e” a devizahitel. Darák Péter, a Kúria elnöke akkor még azt jelentette ki, hogy „politikai nyilatkozatok az ítélkezést nem befolyásolhatják, társadalmi kérdések azonnali megoldását pedig nem lehet várni a Kúriától. A társadalmi jelenségek politikai vetületeit a politika értékelheti, a bíróságok csupán annyit tehetnek, hogy nem engedik befolyásolni döntéseiket.” Ez utóbbi állítás kissé elhamarkodottnak bizonyult.

Szeptember 6-án a miniszterelnök ultimátumot adott a bankoknak: amennyiben november 1-jéig nem módosítják a deviza-hitelszerződéseket, a kormány fogja megszüntetni a devizakölcsönöket. Orbán azt várja el a bankoktól, hogy ők viseljék a veszteségek nagy részét. Már ekkor elhangzott a miniszterelnök szájából a később megismételt demagóg mondat: „nekik (a bankoknak) kell alkalmazkodniuk a magyarokhoz, és nem a magyaroknak hozzájuk”.

Valahol azt olvastam, hogy a Kúria elnöke mindössze két hétig bírt ellenállni a kormány részéről reá nehezedő politikai nyomásnak. Ez aljas rágalom. Darák Péter csaknem négy egész hónapig kitartott. Aztán az események felgyorsultak. Rogán Antal november 4-én közölte: azt „szeretnénk”, ha a devizahitelesek ügyében a Kúria jogegységi döntést hozna. Két nappal később a Kúria hajlott ugyan már arra, hogy jogegységi döntést hozzon, de hangsúlyozta, hogy se a kormány, se az érintett devizahitelesek, se a közvélemény ne várja, hogy az egész kérdéskomplexumot tisztázni tudják. Orbán elégedetlennek tűnt ezzel a „puha” válasszal, ezért másnap pontosan megfogalmazta, hogy mit akar: „Arra kell sarkalnunk… a Kúriát, hogy előbb-utóbb tegyenek rendet ezen a területen. Ezt jogegységi döntésnek nevezik a mi szakmánkban. Tehát hozzanak egy olyan állásfoglalást, ami után a bírók az azonos tényállásokat azonos módon fogják megítélni, és azonos ítéletek születhetnek. Ha az igazságszolgáltatás nem áll az emberek oldalára, akkor a kormánynak kell majd odaállnia.”

Tegyünk egy kis kitérőt, és tisztázzuk, hogy a „mi szakmánkban” mi is az a jogegységi döntés. A törvény kétféle okot jelöl meg, ami indokolhatja a jogegységi eljárást: biztosítani kell az egységes ítélkezési gyakorlatot, vagy szükségessé vált a joggyakorlat továbbfejlesztése. Ez utóbbi a „gumiparagrafus”. A jogegységi döntésben foglaltak valamennyi bíróságra nézve kötelezőek. A Kúria – miután az igazságügy-miniszterrel konzultált, majd szervezett egy „szakmai tanácskozást” – hirtelen megvilágosodott: most már ő maga is „szükségesnek tartja jogegységi határozat meghozatalát”. Több sem kellett Orbánnak, másnap Japánból már a jogegységi döntés tartalmára nézve is „útmutatást” adott a Kúriának: „vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük – ahogy a józan erkölcsi érzék diktálná – az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget? És vajon szabad-e a bankoknak egyoldalúan, az adós számára kedvezőtlenül módosítani a kamatot?” A Kúria a december 16-ra kitűzött jogegységi ülésén hét elvi kérdést fog tárgyalni. A témákat – teljesen szokatlan módon – feltette a saját honlapjára.

Csoda-e ha ilyen előzmények után minden érintett és nem érintett egyaránt bizalmatlan a Kúriával szemben? Ha mindenki arra következtet, hogy a bíróság, mint önálló hatalmi ág függetlensége megszűnt? Hiszen – az iménti kronológiát áttekintve – egyértelművé vált, hogy ebben a párbajban a kormány lett, lesz az abszolút győztes. Kíméletlenül ledöfte az igazságszolgáltatást.

Ki állja a kockázatot?

Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a kormány a devizahitelek ügyében, mivel az eddigi tapasztalatok szerint a bírósági gyakorlat nem egységes az ezzel kapcsolatos perekben. Azzal a kérdéssel fordultak a testülethez, hogy az egyoldalú kamatemelések és a teljes árfolyamkockázat ügyfelekre terhelése sérti-e az Alaptörvény azon pontját, hogy „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait.” A beadvány azt veti fel, hogy milyen alkotmányossági feltételek mellett lehet a fennálló szerződéseket jogszabályi úton utólag módosítani. Egy korábbi határozatban az Ab megállapította, hogy kivételes esetekben az állam megváltoztathatja a már megkötött szerződések tartalmát is.

Mint arra a Népszava tegnapi számában rámutatott, az indítvány felveti a lehetőségét, hogy az adósok a hitel felvétel idejében érvényes árfolyamon törlesszék a hiteleiket, ez azonban ezermilliárdos kárt okozna a bankoknak. A kormányon belül sem egységes az álláspont, hogy pontosan kinek kell állnia az árfolyamkockázat terheit. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az lenne a megfelelő megoldás, ha a teher a bankok, az állam és az adósok között oszlana el három egyenlő arányban. Ezzel szemben Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: a közpénz csak másodlagos forrás lehet, mivel így olyanok adójából vállalnák át a terheket, akik nem vettek fel hitelt, nem költöztek nagyobb lakásba. Jelenleg körülbelül félmillió deviza-hitelszerződés van érvényben, 136 ezer adósnak több mint 90 napon túli tartozása van. (Sz. K.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!