„És aki száz- meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít.” Örökérvényű szavak a Bánk bánból? Mit sem változott a világ azóta?
Manapság is számos olyan törvény hatályos, mely az ország legszegényebbjeit sújtja. Tudták, hogy 2013 óta lopásnak számít, ha valaki a lomtalanításkor kitett limlomokból elvesz valamit? És azt, hogy közterületen tartózkodó hajléktalant közérdekű munkára lehet kötelezni?
De ha harmadszor is „tetten érik”, el is zárhatják? Ezek a szabályok saját szegényeinket, honfitársainkat, a „magyar embereket” sújtják. Ha ez így van, márpedig így van, miért is csodálkoznánk azon, hogy a menedékkérők – a „migráncsok”, hogy a fideszesek is értsék – két dolog közül választhatnak: vagy fogságban tartják őket, vagy enni sem kapnak.
Alig több mint egy hónapja lépett hatályba a „határőrizet területén lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények” módosítása. Még mielőtt rátérnénk a jogszabály lényegére, fontos tudni, hogy a módosítás a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre” hivatkozva született meg.
Elismerem, a „tömeg” relatív fogalom. Nem tudnám precízen meghatározni, hogy „darabra” hány ember jelent már tömeget. Némi eligazítást azért adnak a „tömeg” szó szinonimái: „sokadalom, népsokaság, emberáradat”. Azt viszont egészen határozottan állíthatom, hogy az a 41 ember, aki április végén a nyitott befogadó állomásokon tartózkodott, nem igazán tömeg. Még akkor sem, ha hozzáadjuk azt a 173 menedékkérőt, akiket – amúgy jogellenesen – a tranzitzónákban tartottak ugyanakkor fogva.
Nos, erre a „tömeges bevándorlásra” hivatkozva hozták meg nagyjaink azt a szabályt, hogy a nyílt befogadó állomásokon lévő menekültek közül nem jár ellátás azoknak, akiknek a második menedékkérelmi eljárásuk van folyamatban. Ez a szabály már önmagában is meglehetősen hátborzongató, hiszen miközben relatíve „szabad” vagy, amíg elbírálják a kérelmedet, de sem ennivalót, sem rávalót nem kapsz. Mellesleg a szabálysértési törvényt is kiegészítették azzal, hogy aki a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” ideje alatt nem a neki előírt helyen tartózkodik, szabálysértést követ el. Sakk-matt.
És ez még nem minden. A menedékkérőkkel oly igen barátságos magyar hatóságok még a saját aljas szabályaikat is kiterjesztően értelmezik. Ők ugyanis az első menedékkérelmi eljárást is csuklás nélkül másodiknak tekintik.
A nyílt táborokban azok vannak, akik egyszer már beléptek Magyarország területére, de továbbmentek egy másik országba, még mielőtt az itt benyújtott kérelmüket elbírálták volna.
Ha emlékszünk, a magyar hatóságok igen készségesek voltak továbbszállításukban, busszal, vonattal vitték őket Ausztriáig.
Nos, a dublini egyezmény értelmében a kérelmeket abban az EU-s tagországban kell elbírálni, ahol azokat először benyújtották. Vagyis hiába mentek sokan például Németországba, onnan visszaküldik őket ide az eljárás lefolytatására.
Ez pedig azt jelenti, hogy az első menedékkérelmi eljárás folytatódik, nem pedig egy második kezdődik el. De akkor gondoskodni kellene az ellátásukról is. Kivéve, ha az elsőt úgy értelmezzük, hogy második.
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2012 és 2015 között számos pályázatot nyújtott be az Európai Menekültügyi Alaphoz. Igaz, ezeken a pályázatokon mindössze csekély 440 millió 255 ezer 567 forintot nyert el. Ennyiből tényleg nem telik néhány szalámis zsömlére annak a 7-8 „második eljárásos” menedékkérőnek, akik pillanatnyilag az országban várják, hogy sorsukról döntsenek.
Jézus nem a „keresztény” Magyarországra mondta: „Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok” (Mt. 25:34-36, 40).
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!