Tudja-e ön, hogy ki utálja manapság a legjobban az Orbán-kormányt? Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Továbbá tűzoltóját, rendőrét, katonáját, vasutasát, buszsofőrét, tanárát vagy óvónőjét, vegyészét, bányászát, bankárát, rokkantját és nyugdíjasát! Munkáltatóját, munkását és munkanélkülijét!
Minden nap kész nyereség, amikor nem rád lőnek. Ez hál’ istennek egy ilyen fellélegzős hét volt, mert a kormány most éppen nem egy újonnan kiszemelt társadalmi csoportnak rontott neki, hanem a magyarság egészségtelen táplálkozási szokásait állította elszabadult hajóágyúinak célkeresztjébe.
Manapság nagy divatja van a táplálkozástudománynak. Úgy is mondhatjuk, hogy az egészséges étkezéssel kapcsolatos kutatásban vannak talán a legzsírosabb állások. Könyvtárnyi szakirodalma van a telített és telítetlen zsírsavak, cukrok, fűszerek élettani hatását vizsgáló tanulmányoknak. Ezekben a modern tudomány összes vívmánya benne van, de egy dolog hiányzik. Az, hogy a világon mindenek között a legegészségtelenebb táplálkozási szokás az éhezés. És Magyarországon manapság ennek is nagy divatja van.
Hazai felmérések szerint például mintegy százezer gyerek alultáplált, húszezer pedig kifejezetten éhezik. Ez utóbbiak szinte egyetlen táplálékforrása az a koszt, amit az iskolában, óvodában kapnak. Most, hogy a nyári szünetre vége lesz az iskolának, ezekről a gyerekekről történő gondoskodás sokuk esetében a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól a Belügyminisztérium hatáskörébe fog kerülni. Manapság ugyanis még a kisebb értékű bolti élelmiszerlopások következtében is hűvösre lehet kerülni.
A nemzeti együttműködés centrális erőterében hánykolódó hajóágyúk a hét elején még a hamburgert vették célba, mint megadóztatandó népellenséget, hogy aztán a hét végére a ropin, a zacskós levesen és a kólán állapodjanak meg. A magánnyugdíjak megmentése óta tudjuk, hogy kormányunk megkülönböztetett figyelmet szentel a megszorítások megfelelő csomagolásának, s ezért az új sarcot sem adónak hívja, hanem népegészségügyi termékdíjnak. Pedig ez nem más, mint a jó öreg sóvám, amit a XI. századtól kezdve az uralkodók olyan nagy buzgalommal vetettek ki alattvalóikra. A középkorban a sóból származó bevételek tartós, megbízható forrásai voltak a királyi kincstárak gyarapításának, s a mostani centrális erőtér is szinte kiált egy ilyen megbízható központi jövedelemforrásért. Hiszen, mint ahogy vízre és levegőre, úgy sóra is minden élő szervezetnek szüksége van. Még a vén kecskék se bírják ki sokáig nélküle.
Valószínűleg már csak a narancstudatú hívők gondolják úgy, hogy a kormány az egészségünkért aggódva veti ki az új sarcot. A sófogadó állampolgárok inkább azon aggódnak, hogy az élelmiszer-ipari termékek milyen széles körére terjesztik ki majd a sóvámot. Vegyünk például egy olyan közkedvelt terméket, mint a párizsi, amit valószínűleg azért találtak ki, hogy vízből is lehessen szendvicset készíteni. A felmérések szerint ugyanis a párizsi 70 százaléka víz, 6 százaléka hús, a maradék 24 százalékról pedig jobb, ha nem beszélünk. De jó, ha tudjuk, hogy a maradék fő alkotóeleme a nátrium-glutamát ízfokozó vegyület, engedélyezett élelmiszer-színezék, és főleg nátrium-klorid, amely miatt a levesporokat is meg fogják adóztatni. Mindezek a vegyületek gyakorlatilag minden felvágottban, húskészítményben, konzervben megtalálhatók, és megadóztathatók, ha meghaladnak egy bizonyos mértéket. A bizonyos mértékről pedig mindig a kormány dönt.
A viszonylag kevés sót tartalmazó élelmiszerfajták többségének jellemző ízét a cukortartalom adja, ami szintén az új adó hatálya alá fog esni. Úgyhogy végül is ezen a héten csak azért lélegezhettünk föl, mert a levegőre nem készítettek még adójavaslatot. Egyelőre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
