A Hogyan olvassunk újságot? című tanfolyamunk mai leckéjében a protokollképek értelmezésével foglalkozunk. A közvélemény általában ezeket felvételeket tartja a média legunalmasabb műfajának. Pedig értő szem számára ezek a képek rendszerint egyéni drámákat, országok kontinensek sorsát befolyásoló mondanivalót tartalmaznak.

 
Képünkön La­­garde asszony férfiasan szorongatja mi­­­nisz­­­terünk kezét, talán azért, mert amíg el nem engedi, addig is biztonságban van, az óvatosság indokolt: korábban az Orbán-kormány többször is durván kirugdalta az országból az IMF képviselőit.

Példaképünk Fellegi Tamás tárca nélküli minisztert és Christine Lagarde-t, az IMF ügyvezető igazgatóját ábrázolja. Fellegi többször is járt az amerikai fővárosban, hogy informális találkozókon egyezkedjen az IMF vezetőivel arról, mikor tárgyaljanak egy esetleges találkozó kitűzéséről, amin a hivatalos eszmecserék megkezdése feltételeinek meghatározásához szükséges egyeztetés időpontjának kijelöléséhez szükséges tárgyalás szerepelne napirenden, vagy valami ilyesmi. A mintegy tízmilliárd eurós kölcsönnel kapcsolatos előzetes megbeszélésék illusztrációjaként azóta is a legtöbb újság és hírportál ezt a képet közli illusztrációként. Nem véletlenül.

Alapesetben a protokollfelvételeken három tényezőre érdemes figyelnünk: a résztvevők testtartására, kéztartására és arckifejezésére. Képünkön a két szereplő testtartása V alakot formáz. Nevezhetjük ezt kimért testtartásnak: pontosan kimérték ugyanis a felek, hogy ennél hátrébb egyikük sem tud hajolni, mert akkor hanyatt esnének, ami nagymértékben rontaná az esemény ünnepélyességét. Persze az sem igaz, hogy ez a felállás eleve idegenkedést fejez ki. Lehet éppen ellenkezőleg: régi kedves ismerősök, ha összefutnak valahol véletlenül, ilyen tartással fognak kezet, hogy így vegyenek lendületet az utána következő heves ölelkezéshez. Ezt azonban esetünkben kizárhatjuk, hiszen a felek láthatóan nem ölelkezéshez vannak öltözve.

A kéztartásból is vonhatunk le fontos következtetéseket. Képünkön La­­garde asszony férfiasan szorongatja mi­­­nisz­­­terünk kezét, talán azért, mert amíg el nem engedi, addig is biztonságban van, az óvatosság indokolt: korábban az Orbán-kormány többször is durván kirugdalta az országból az IMF képviselőit. Az a tény pedig, hogy Lagarde asszony keze jobban előre van nyújtva, mint Fellegié, arra utal, hogy kettejük közül az IMF képviselőjének fontosabb, hogy tartsa a távolságot. A vendéglátó bal keze – véletlennek tűnő mozdulattal – elegáns kosztümjének zsebe felé tart, amit részéről szintén fokozott elővigyázatosság jeleként kell értékelnünk.

Számos esetben tapasztalhatjuk, hogy protokollfelvételen a felek kézfogáskor nem egymás szemébe néznek. Nem ritka, hogy egyikük a tekintete elkalandozik valamerre. Ha a kamerába bámul, ezzel azt jelzi, hogy számára nem a partner, hanem a nyilvánosság fontosabb. Ha az alacsonyabbik a másik szemébe nézne, akkor ez a „felnézek rád” érzést kelthetné és nemkívánatos gondolasort indíthatna el a szemlélőben. Elképzelhető az is, hogy a fél fejjel alacsonyabb Felleginek mértani okokból kedvező ez a testtartás, mert minél nagyobb a kettejük közötti távolság, annál kevésbé kell felfelé néznie a partnerére.

Ebből is látszik, mennyi fontos információ olvasható ki egyetlen képből, legalább is sokkal több, mint a köré írt protokollhablatyból, amely rendszerint arról szól, hogy a találkozó mennyire sikeres volt, hogy az álláspontok milyen sokat közeledtek egymáshoz és hogy a megállapodás már csak órák kérdése. A szemednek higgy olvasó, ne a protokollszövegnek!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!