Magyarországon még sohasem szabtak ki 100 millió forint óvadékot. Hát még 200 milliót. Mert ennyire emelte fel a másodfokú bíróság Gyárfás Tamás óvadékát. Ugye, ez szinte elképzelhetetlen összeg? Bár, ha figyelembe vesszük, hogy mit ír elő a Büntetőeljárási törvény (Be.) az óvadék összegének megállapításáról, van miről elgondolkoznunk.

 

De mi is az az óvadék? „Az óvadék a bíróság által meghatározott pénzösszeg, amelynek célja a bíróság által elrendelt… bűnügyi felügyelet magatartási szabályai megtartásának, és a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének elősegítése.” Röviden: tedd le az óvadékot, és ha nem szöksz meg, majd visszakapod.

A Gyárfás Tamással szemben megfogalmazott gyanú: Portik Tamást bízta meg azzal, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. Ha esetleg még valaki nem tudná, Portik egyik kulcsszereplője volt a ’90-es évek olajmaffia-botrányainak, jelenleg pedig 15 éves büntetését tölti a Prisztás-gyilkosság miatt. Gyárfás Tamás fő ellensége anno Fenyő János, a médiacézár volt. Egymás iránti érzelmeik kölcsönösek voltak, ám a sors úgy hozta, hogy 1998-ban Fenyőt mészárolták le egy géppisztollyal, miközben saját gépkocsijában a zöld jelzésre várakozott a Margit utcában.

Ha a Gyárfásra terelődött gyanú bizonyítást nyerne, úgy cselekménye felbujtóként előre kitervelten (netán még aljas indokból is) elkövetett emberölés bűntettének minősülne (büntetési tétel: 10-20 évig vagy életfogytiglani fegyház).

Amikor a Gyárfás elleni gyanú megfogalmazódott, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el úgy, hogy Gyárfásnak nyomkövetőt kellett a lábán hordania. Nem kell mondanom, hogy egy ilyen súlyú bűncselekmény gyanúja esetén nem ez a bevett bírói gyakorlat. Igaz, az emberölés 20 évvel ezelőtt történt, mint ahogyan az is igaz, hogy Gyárfás elég nehezen tudna itthon eltűnni, és az is valószínűsíthető, hogy tán nem is akarna.

Gyárfás és védője azonban ezt az intézkedést is túl súlyosnak találta, és élve a törvény adta lehetőséggel, óvadék kiszabását kérte a bíróságtól. Így, amint befizeti a 200 milliócskát, lekerül a lábáról a nyomkövető és mehet, amerre lát.

A Be. szerint az óvadék összege nem lehet kevesebb ötszázezer forintnál, de a bíróság a konkrét összeget a bűncselekmény tárgyi súlyára, a terhelt személyi körülményeire és vagyoni helyzetére figyelemmel állapítja meg.

Eszemben sincs Gyárfást szökéssel gyanúsítani, már csak azért sem, mert ő maga nyilatkozta a sajtóban: „Kifizetem az óvadékot. Mindenemet ráteszem, az otthonomat, bármit, mert nincs veszítenivalóm. Ezt az összeget ugyanis csak akkor nem kapnám vissza, ha megsérteném a bíróság szabályait. De ez szóba sem jöhet, mert soha nem fogok megszökni és mindig a hatóság rendelkezésére fogok állni. Tisztázni akarom magam, nem elmenekülni akarok. Nincs mitől tartanom.”

Kérem, ne aggódjanak amiatt, hogy Gyárfásnak „mindenét, akár az „otthonát” is rá kellene tennie ahhoz, hogy azt a rongyos 200 milliócskát kifizesse. Emlékezzenek vissza a nem oly rég volt vizes vb-re. 2016 áprilisában Gyárfás a (cége) tulajdonában álló Angol utcai ingatlant – a néhai Nap Tv volt székházát – 2017. december 31-ig 1 Ft-ért bérbe adta a vb-t előkészítő állami cégnek azzal, hogy azt tesznek vele, amit akarnak. „Részben sem adom ki másnak és nem értékesítem.” Az állami cég 28 millió forintért fel is újította az ingatlant. Ám 2016 decemberében Gyárfás megalkudott Mészáros Lőrinccel, aki az Echo Tv részére meg is vette a 4000 m²-es, frissen felújított, bebútorozott, bekábelezett, belül márványborítású épületet, a parkjában lévő 130 kocsibeállóval együtt. A vételárról ugyan egyikük sem nyilatkozott, de mértékadó ingatlanszakértői vélemény szerint az ingatlan mintegy 2 milliárdot érhetett.

Gyárfás megígérte, hogy visszafizeti az államnak a felújítás költségeit. Hogy ezt valóban megtette-e, nem sikerült kiderítenem, mert a vizes cégtől nem érkezett válasz. Ha netán nem tette, úgy az óvadékból 28 milliót mi fizettünk be.

A fennmaradó részt pedig a Zuckerbergnél is bölcsebb Mészáros Lőrinc.

Címkék: Jogászszemmel

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!