Montesquieu (francia felvilágosodás kori filozófus) 1748-ban írta: „a három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez”.

 

Öregnek lenni nem jó, de néha hasznos. Emlékezni lehet a „kezdetekre”, azokra a történetekre, amelyek már az első Orbán-kormány idején is aggasztóak voltak. Akkor 2001 novemberében mondta Bárándy Péter az azóta elhíresült mondását: „ég az arcom, mert az igazságszolgáltatás érezhetően a politika befolyása alá került”. A Schlecht-ügy váltotta ki Bárándy orcájának égését, méghozzá azért, mert egy sokmilliós adócsalást sikált el az ügyészség. És miért? Mert a jelentős köztartozást felhalmozó, és Schlecht Csaba áldásos közreműködésével eltüntetett cégek alapítói között a Fidesz számos prominense és családtagjaik szerepeltek.

Nem véletlen, hogy a most egy hete közzétett „El a kezekkel a független bíróságoktól” című petíció így fogalmaz: „megint égne az arcunk, ha nem figyelmeztetnénk arra, hogy az igazságszolgáltatás ismét közvetlenül a politika befolyása alá kerülhet, ami sértené a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét”.

A petíciót számos ismert ügyvéd, jogszociológus, kriminológus, alkotmányjogász, nemzetközi jogász, volt igazságügy-miniszter és államtitkár, valamikori ombudsman, volt bírók és alkotmánybírók írták alá. Példaként soroltak fel olyan ügyeket, amelyekben a hatalom egyértelműen nyomást akart gyakorolni az igazságszolgáltatásra. Idéztek olyan kormányzati, sőt kormányfői megszólalásokat, amelyek sértőek, megalázóak voltak a döntést hozó bírák, bíróságok számára. Ám a petíció „műfajához” és terjedelméhez kényszerűen alkalmazkodva nem idézhettek számos más – az elmúlt években történt – olyan esetet, amelyek ugyancsak azt igazolják, hogy a politika nem hajlandó tudomásul venni az ítélkezés függetlenségét.

„Ha lesznek is változtatások, azok nem fogják érinteni az igazságszolgáltatás függetlenségének alkotmányos követelményét” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség élére frissen kinevezett miniszter. De hiszen 2010 óta mást sem tesznek, mint hogy módszeresen farigcsálják a bíróságok maradék függetlenségét! Ezzel még abban a néhány évben is próbálkoztak, amikor az ehhez szükséges kétharmaduk éppen elveszett. De most, köszönhetően az ismét visszaszerzett kétharmadnak, végképp semmi akadály nem áll az útjukban.

Hacsak… és itt sok minden és bármi következhetne. De nem akarok fantáziálni, maradok a tényeknél. A szakmabéliek által aláírt petícióhoz néhány nap alatt már eddig több mint háromszázan csatlakoztak. Olyanok is, akik nem jogászok, nem közszereplők, és akik nem csupán nevüket adták a petícióhoz, hanem indokolást is fűztek aláírásukhoz. „Aláírom, mert ha csak egy morzsányit tudok ahhoz hozzátenni, hogy gátolni lehessen ezt az önkényuralmat akkor már megérte!” Egy másik: „életem első húsz évét diktatúrában éltem le, és soha többé egy percet sem akarok diktatúrában élni Magyarországon”. Vagy: „aláírom, mert nem kívánom vissza a Rákosi-korszakot, amelynek restaurálása felé nagy léptekkel haladunk. (Megjegyzem, Rákosi illegalitásban kezdte, ország vezetőjeként folytatta, száműzetésben végezte…)”.

Remélem, tanult barátaim nem tekintik a kollegialitás hiányának, ha bevallom, én ennek a több mint háromszáz aláírásnak örülök a legjobban. Mert a bírói függetlenség megőrzése nem csak és nem elsősorban a bírák és a szakma érdeke. Az egész társadalom megszenvedi, ha a hatalomtól függő, a hatalom által megfélemlített, a hatalomhoz lojális bírák kezébe kerül az ítélkezés. Ha az igazságszolgáltatás egésze mellett a bírák egyéni függetlenségét is fenyegetik.

„Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van… nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallatószobákban, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös!… hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban” (Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról, 1950)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!